Ponta: növekvőben az adócsalás mértéke

Növekvőben az adócsalás mértéke, az állami költségvetés bevételei alig felét érik el a várt értéknek – közölte kedden Victor Ponta miniszterelnök, aki szerint a kormány soha nem fog elegendő anyagi forrással rendelkezni, míg az adócsalás „jelentős összegeket szív el” az állami költségvetéstől.

Románia jelenlegi költségvetési stabilitása megfelelő, a gazdasági növekedés jelei érezhetőek, de  mindezek mellett növekvőben van az adócsalás is – közölte Ponta. Mint mondta, az ÁFA 2010-es növelését követően csak fele akkora az állam bevétele, mint amennyire számítottak. A kormányfő szerint ennek az a következménye, hogy az államnak nincs elegendő pénze az intézményeinek működtetésére. „Míg az adócsalás jelentős összegeket szív el a költségvetéstől, nincs elegendő pénzünk iskolákra, kórházakra vagy az infrastruktúra fejlesztésére” – mondta a miniszterelnök.

A kormányfő szerint az átszervezett országos pénzügyi hatósággal – amely már az adócsalásokat felderítő hivatallal is kiegészült – Románia már képes lesz visszaszorítani ezt a jelenséget annak érdekében, hogy az ország költségvetése nagyobb bevételekhez jusson.

A kormányfő megjegyezte: reményei szerint az új hatóság létrejötte akár egymilliárd eurós többletbevételt generálhat az államnak, és nem az adókat tisztességesen befizető vállalkozások kell hátrányt szenvedjenek amiatt, hogy az állami hatóságok nem tudják visszaszorítani az adócsalás mértékét.

Kimaradt?