A bolgároknál háromszor többet fizetünk az autópályáékért

Románia háromszor annyit fizet egy kilométer autópálya megépítéséért, mint Bulgária, ráadásul a sztrádák összhossza – az országok területéhez arányítva – a déli szomszédnál a hazainak a kétszerese – derül ki a Versenyhivatal által készített jelentésből, amelyet a HotNews közölt szerdán.

A Versenyhivatal megkereste a hatalmas költségkülönbségek okait is. A jelentés szerint „a piac torzulásához” vezet, hogy Romániában az autópálya-építést rendszerint egymással társuló cégek végzik. Ez törvényes ugyan, de csökkenti a konkurenciát.

Az árakat felsrófolják a munkálatokról szóló szerződések utólagos módosításai, illetve az, hogy ezek a szerződések általában túl nagy időtartamra, négy évre szólnak. Az is a piaci verseny rovására megy a Versenyhivatal szerint, hogy egyes cégek elnyerik egyszerre több munkálat elvégzésének jogát is, ám nincs kapacitásuk lefedni valamennyi munkálatot.

A tanulmány arra is rámutat, hogy jelenleg Románia átszelése személygépkocsival ugyanannyi időbe kerül, mint eljutni Európa legnyugatibb csücskéig. A Konstanca-Makó távolság 900 km, ezt autóval megtenni 13-14 órába kerül, és ennyi idő alatt lehet eljutni autópályán Makótól Rotterdamig is.

Kimaradt?