Fogalma sincs a szakhatóságnak, mi történik a postai szolgáltatások piacán?

Állítólag már nem a Román Posta a legnagyobb postai szolgáltató, bár a könyvelési adatok egész mást mondanak.

3 százalékkal, 3,04 milliárd lejre csökkent tavaly a postai szolgáltatások haza piaca, legalábbis ezt állítja legfrissebb jelentésében az országos távközlési hatóság, az ANCOM. Az, hogy ez valóban így lenne, távolról sem biztos, az ANCOM adatai ugyanis egyáltalán nem vágnak össze az ágazat fő szereplőinek a könyvelési számaival.

Az Eduard Lovin alelnök által bemutatott jelentés szerint a bevételek alapján a Fan Courier az első számú postai szolgáltató Romániában, 23 százalékos piaci részesedéssel. Az állam tulajdonában levő Román Posta csak a második, 22 százalékos piaci részesedéssel, míg a harmadik az Urgent Cargus, 12 százalékkal.

Az említett vállalatok könyvelési adatai azonban teljesen mást mutatnak, köszönőviszonyban sincsenek az ANCOM megállapításaival. A Román Posta Részvénytársaságnak 2019-ben 1,27 milliárd lej bevétele volt. Ha igaz lenne, hogy az állami vállalat piaci részesedése 22 százalék, akkor az ágazat forgalma tavaly 5,77 milliárd lej volt, nem pedig 3,04, ahogy azt a szakhatóság állítja. Ugyanakkor megtörténhet, hogy a Román Posta bevételeinek egy része nem postai szolgáltatásokból származik.

Ha valósnak tekintjük az ANCOM jelentésében található adatokat, akkor az állami postavállalat postai szolgáltatásokból szerzett bevételei mindössze 668 millió lejre rúgtak. Ez azt jelentené, hogy a Román Posta bevételeinek 47,5 százaléka, vagyis közel fele, 600 millió lejt meghaladó összeg, nem postai szolgáltatásokból származik, ami eléggé valószínűtlen.

Mennyi is az annyi?

Az ANCOM adatai azonban nem passzolnak a két vezető gyorspostai szolgáltató könyvelésével sem. A Fan Courier Express kft. tavalyi árbevétele 791,7 millió lej volt. Ez az állítólagos 3,04 milliárdnak nem 23, hanem 26 százaléka. Ha a 23 százalék helyes volna, akkor a postai szolgáltatások romániai piaca nem 3,04, hanem 3,44 milliárd lej volt tavaly.

Az Urgent Cargus kft. 2019-es forgalma 453,2 millió lej volt. A 3,04 milliárdnak ez nem 12 százaléka, ahogy az ANCOM jelentése alapján lennie kellene, hanem 14,9. Ha a 12 százalékot tekintjük helyesnek, akkor a postai szolgáltatások piaca tavaly nem 3,04, nem is 3,44, hanem 3,77 milliárd lej kellett legyen. Persze, megtörténhet, hogy a Fan Courier és az Urgent Cargus jövedelmének számottevő hányada nem postai tevékenységből származik, azonban ez éppoly valószínűtlen, mint a Román Posta esetében.

Visszatérve az ANCOM igencsak kétes hitelességű jelentésére, a küldemények száma 561 millió volt tavaly. Ezek 65 százaléka levél, levelezőlap, üdvözlőlap és nyomtatvány volt, 26 százaléka pedig csomag. A csomagok száma 2018-hoz képest 27 százalékkal nőtt. A bevételek 74 százaléka csomagok kézbesítéséből származott. A szakhatóság szerint, ha az árbevétel tekintetében már nem is a Román Posta a piacvezető, a küldemények száma alapján még igen, 51 százalékukat ugyanis az állami szolgáltató kézbesítette.

Kapcsolódók

Kimaradt?