Egy órán át sztrájkoltak a vendéglátóipari alkalmazottak szerdán

Egyórás munkabeszüntetést tartottak szerda délután 5 és 6 óra között a vendéglátóipari alkalmazottak tiltakozásul amiatt, ahogyan a kormány az ágazathoz viszonyul a koronavírus-járvány körülményei között.

Az alkalmazottak többfelé a vendéglők elé vonultak és olyan táblákat tartottak a magasba, amelyeken többek között az állt, hogy "Nem segítetek, nem hallgattok meg, levegőnek néztek", "Figyeljetek, mert kihűl a gazdaságotok", "40.000 cég vagyunk. Számít?".

A munkavállalók ezzel akarták felhívni a kormány figyelmét, hogy milyen állapotba jutott a vendéglátás a kormány korlátozó intézkedései miatt. A tiltakozást a vendéglátóipari ágazat munkáltatói szervezetei kezdeményezték, hogy elégedetlenségüket fejezzék ki a hatóságoknak az éttermek belső tereinek megnyitására vonatkozó tilalma miatt. 

A munkáltatók arra kérik a kormányt, legalább félkapacitással engedélyezze az éttermek belső tereinek megnyitását, hiszen a teraszok egyre rövidebb ideig tarthatnak nyitva. 

Iohannis is megszólalt

Amíg nem csökken az esetszám, nem lesznek újabb lazító intézkedések - jelentette ki Klaus Iohannis államfő a vendéglők és teraszok működésére utalva.

Az államfő elismerte, hogy valószínűleg a vendéglátóipart sújtotta leginkább a koronavírus-járvány. Hozzátette: amíg nem csökken az esetszám, nem lesznek újabb lazító intézkedések, mert az egész lakosság egészségéről van szó. Emlékeztetett: a kormány egy egész sor intézkedést foganatosított a vendéglátóipari vállalkozók támogatására.

A vendéglátóipar továbbra is élhet a kényszerszabadság intézményével, ugyanakkor az állam fele az egységek halaszthatják tartozásaik kiegyenlítését. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?