Kolozsvári magyar szoftverfejlesztő cég is bekerült a Financial Times egyik rangsorába

Egy kolozsvári magyar szoftverfejlesztő cég, a Softech bekerült a Financial Times brit gazdasági napilap és az amerikai Statista.com által összeállított rangsorba, amely a leglátványosabban fejlődő ezer európai céget lajstromozta – adta hírül pénteken a Szabadság című kolozsvári napilap az elektronikus kiadásában.

A 120 alkalmazottat foglalkoztató, 22 éves múlttal rendelkező, kolozsvári magyar vállalkozók által működtetett erdélyi cég közölte: a rangsor összeállításakor a brit gazdasági lap a 2015–2018 közötti időszakban elért éves árbevétel átlagos növekedését vette figyelembe. A cég közlése szerint 2015-ben 1,1 millió euró volt az árbevételük, ami 2018-ban 3,3 millió euróra, tavaly pedig 4,9 millió euróra nőtt.

Romániából 11 cég szerepel a listán, ebből hat az információtechnológiai ágazatban tevékenykedik. A Softech az ötödik leggyorsabban fejlődő ezek közül, a Financial Times listáján a 845. helyen áll. A Softech ugyanakkor az egyedüli kolozsvári IT-cég és az egyedüli magyar tulajdonosi hátterű cég Romániából, amely bekerült a rangsorba – írják.

 

Szélyes Levente, a kolozsvári cég tulajdonos-vezérigazgatója elmondta: meggyőződése, hogy a mentorprogramjuknak köszönhető ez a siker, hiszen az elmúlt években számos tehetséges fiatal egyetemistának nyújtottak egyetemi oktatást kiegészítő képzést, illetve munkalehetőséget.

(Nyitókép: Szélyes Levente tulajdonos-vezérigazgató nyilatkozik egy szakkiállításon | Fotó: Facebook/Softech)

Kapcsolódók

Kimaradt?