Nagyot lép előre Kolozsvár a kiberbiztonság terén

Korszerű informatikalabor felszerelésébe és fenntartásába fektetett a legnagyobb hazai szoftvergyártó, a Bitdefender a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika Karán. A beruházást szerdán ismertették.

Miután a BBTE a romániai és nemzetközi élmezőnyben is van, figyelmet kell fektetnie mindegyik létező szakra. A Matematika és Informatika Kar iránt nagy az érdeklődés, ezért együttműködésre van szükség az egyetem és a vállalkozások között – mondta el Soós Anna. A rektorhelyettes kiemelte, szükség van olyan lehetőségek biztosítására, amelyeknek köszönhetően több szakértő lesz az országban ezen a területen.

Adrian Petrușel, a kar dékánja elmondta, 2600 hallgatóval indul az egyetemi évük, 36 százalékos növekedést értek el ebben a tekintetben az elmúlt években. A mennyiség mellett azonban a minőségre is oda kell figyelniük, a piaci és informatikai elvárásokra szintén.

Az egyik fő csapásirány a kiberbiztonság, amelyre hangsúlyt kell fektetniük, hangzott el. A Bitdefenderrel kötött megállapodás szerint a vállalat az eszközöket és szoftvereket biztosítja. Román és magyar nyelven zajlik majd a kiberbiztonság oktatása, a diákok közt negyven magyar hallgató is van – mondta el a dékán.

Bűnözés és védekezés kéz a kézben jár

Egy ilyen beruházás az egyetem, a hallgatók, a vállalatok számára, a lakosságnak is előnnyel jár, emelte ki Lukács Sándor. A Proactivity&Kernel Research technikai projektmenedzsere szerint a kibertámadások jelentősen megváltoztak, a kiberbiztonság-fejlesztés is ezekkel együtt fejlődjön. Ráadásul nemcsak egyszerű bűnözőkről van szó, hanem fajsúlyosabb szereplőkről is – tette hozzá.

A kiberbiztonság fejlesztése kreativitást, passziót, új megoldásokat kér nap mint nap, milliárdnyi weboldalt kell megvédeni – hangzott el. A Bitdefender ebben globális szinten élen jár, tevékenysége túlmutat a hagyományos vírusok kivédésén, hiszen számos új jelenség megjelent: felhőszolgáltatások támadása, a mesterséges intelligencia bevetése stb.

A Bitdefender Bukarestben, Kolozsváron, Iași-on és Temesváron fektetett be szoftverfejlesztésbe, ott, ahol komoly egyetemi oktatás folyik – mondta Lukács. A cég sok munkatársa korábbi hazai egyetemi hallgató volt. A szakember kifejtette azt is, az ország második legfontosabb városa Kolozsvár, ha szoftverfejlesztésről van szó, és dinamikus piacról beszélhetünk.

Az idei egyetemi tanévtől kezdődően a Bitdefender egy C programozási nyelvet oktató szakkört indít az egyetemen, amelyre 40 hallgató jelentkezését várják, majd később egy pentestinggel, informatikai biztonsággal és támadásokkal foglalkozó szakkört, ahová 25 hallgató jelentkezhet. Az érintett hallgatóknak lehetőséget biztosítanak arra, hogy a cégnél munkahelyet is találjanak, valamint termékek formájában díjakat is kapnak, 10.000 euró összértékben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?