Megszavazta a szenátus a pénzügyminiszter elleni egyszerű indítványt

Elfogadta hétfőn a szenátus a Florin Cîţu pénzügyminiszter ellen benyújtott egyszerű indítványt. A dokumentumot 59 támogató és 56 ellenszavazattal, két tartózkodás mellett fogadta el a felsőház. Az RMDSZ-es törvényhozók nem szavazták meg az indítványt. Ludovic Orban miniszterelnök szerint a szavazás eredményének nem lesz következménye a pénzügyminiszterre nézve.

A „PNL-kormány, neved egy a megszorító intézkedésekkel” című, 41 szociáldemokrata szenátor által kezdeményezett indítványt Viorel Arcaş, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora olvasta fel a plénum előtt.

A dokumentum aláírói szerint Cîţu felelőtlen nyilatkozatokat tett, ezzel szolgálva pártja érdekeit az államelnök-választások kampánya idején. Ennek következtében csökkent a lej árfolyama az euróhoz és az amerikai dollárhoz képest, nőttek az árak és a banki törlesztőrészletek.

A lejalapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló háromhavi irányadó bankközi hitelkamatláb (ROBOR) 3,03 százalékra nőtt, ami október 29. óta a legmagasabb érték. A lej értékvesztésének fő okai a pénzügyminiszter felelőtlenül tett kijelentései voltak – olvasható az indítványban.

Cîţu: a PSD-kormány szándékosan túlbecsülte a bevételeket

Florin Cîţu hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Eugen Teodorovici korábbi pénzügyminisztert már áprilisban figyelmeztették, hogy az idei költségvetési hiány el fogja érni a 4 százalékot, de nem hozott intézkedéseket ennek megelőzésére.

A tárcavezető ismeretett egy 2019. január 28-án, azaz az idei állami költségvetés kidolgozásának időszakában kelt és az akkori pénzügyminiszternek, Eugen Teodorovici-nak címzett belső átiratot, amelyben arra figyelmeztetik a minisztert, hogy túlbecsüli a költségvetési bevételeket. Egy másik, idén áprilisban kelt belső átiratban Cîţu szerint arra hívták fel elődje figyelmét, hogy az előirányzottnál 4,5 milliárd lejjel kevesebb adót gyűjtöttek be, illetve hogy megfelelő intézkedések hiányában az államháztartási hiány meg fogja közelíteni a 4 százalékot. Júniusban újabb erről szóló figyelmeztetést kapott Teodorovici, júliusban és szeptemberben pedig Viorica Dăncilă miniszterelnök figyelmét is felhívták erre a tárca szakemberei – állítja Cîţu, aki szerint az előző PSD-kormány „megmenthette volna az ország gazdasági helyzetét", de saját érdekeit a nemzeti érdek elé helyezte.

A pénzügyminiszter azt mondta, ezeket a dokumentumokat átadja a Számvevőszéknek, amikor az megvizsgálja a 2019-es költségvetés-végrehajtást.

Florin Cîţu arról is beszélt, hogy a PSD-nek nem állt szándékában gyakorlatba ültetni a nyugdíjtörvény 2020-as évre vonatkozó előírásait. Állítása szerint birtokában van egy dokumentum, amelyben a jogszabályban előírtak alkalmazási határidejének felülvizsgálatát kérik, azt azonban nem árulta el, hogy ki írja alá ezt az átiratot. A pénzügyminiszter azt mondta, nem hozza még nyilvánosságra a dokumentumot, mert ehhez párton belüli egyeztetésre van szükség, ugyanakkor figyelmeztette Eugen Teodorovici-ot, hogy ha további vádakkal áll elő, ismertetni fogja az iratot.

Radu Oprea: a miniszternek le kell mondania

Florin Cîţunak meg kell válnia pénzügyminiszteri tisztségétől, mert helytelenül gondolkodik – jelentette ki Radu Oprea szociáldemokrata szenátor az egyszerű indítvány felsőházi vitáján.

Marcel Ciolacu képviselőházi elnök, a PSD ügyvivő elnöke a Facebookon követelte a miniszter lemondását.

 

Oprea nárcisztikus személyiségként jellemezte a tárcavezetőt, aki minden eszközt megragad, hogy az általa megjósolt 4,4 százalékos költségvetési hiány beigazolódjék. Kijelentette, egyetlen európai intézmény sem vetített előre 4 százaléknál nagyobb költségvetési hiányt, ugyanakkor Cîţu nyilatkozatai oda vezettek, hogy „felrobbant az euró–lej árfolyam, és ez minden román állampolgárt érint”.

A haja szála sem görbül Cîţunak

Semmiféle intézkedést nem tervez foganatosítani Florin Cîţu pénzügyminiszterrel szemben a minsizterelnök – jelentette ki Ludovic Orban, miután a szenátus plénuma megszavazta a tárcavezető ellen benyújtott egyszerű indítványt.

A kormányfő elégedett a pénzügyminiszter tevékenységével, az egyszerű indítványt pedig olcsó politikusi húzásnak tartja. „Eszem ágában sincs bármiféle döntést hozni vele kapcsolatban” – szögezte le Orban.

Azt is kijelentette, hogy elfogadhatatlannak tartja, hogy a pénzügyminisztert éppen azok bírálják, akik az utóbbi három évben tönkretették a hazai költségvetést, és kijelentette, hogy a PSD-nek kellene utolsóként kifejeznie véleményét a romániai államháztartás kérdéséről.

Az úgynevezett „egyszerű indítvány" egy miniszter teljesítményét, vagy egy ágazati szakpolitikát kiértékelő vitára biztosít alkalmat a parlamentben, és ugyanúgy szavazással zárul, mint a kormány leváltását célzó bizalmatlansági indítvány. Az egyszerű indítvány elfogadása azonban nem eredményezi automatikusan az elmarasztalt tárcavezető leváltását.

Az RMDSZ nem szavazta meg az indítványt

„Az elsődleges szempont az, hogy Romániának minél előbb legyen költségvetése, az előreláthatóságot, az önkormányzatok működésének biztosítását tartottuk szem előtt. A költségvetéssel kapcsolatosan felmerülő gondok megoldása a cél, nem a politikai viszály” – nyilatkozta Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor hétfőn Bukarestben.

A Hargita megyei politikus hozzátette: a szövetség szenátorai nem szavazták meg a pénzügyminiszter ellen benyújtott egyszerű indítványt.

Tánczos Barna hangsúlyozta, hogy jelen körülmények között nagy kihívás a jövő évi büdzsé összeállítása, ez a mindössze egy hónapja kinevezett miniszter feladata. „Nem nyújtana megoldást az új tárcavezető leváltása. Azt várjuk el a pénzügyminisztertől, hogy megoldásokkal jöjjön, ezért az RMDSZ szenátorai a ma tárgyalt indítvány ellen szavaztak” – indokolta meg döntésüket a pénzügyi szakpolitikus.

Kapcsolódók

Kimaradt?