A gazdák ne kapkodjanak az idei pityóka eladásával!

Ritkán fordul elő, hogy két egymást követő évben is elégedettek lehetnek a székelyföldi krumplitermesztők, fontos azonban, hogy ne kapkodják el az értékesítést, hogy ne törjék le a jól alakuló árakat – mondta a Maszol érdeklődésére Könczei Csaba.

A Kovászna megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője elmondta, a frissen betakarított pityókát jelenleg 1,2 – 1,4 lejért tudják eladni a székelyföldi gazdák. Ahhoz azonban, hogy továbbra is tartani tudják ezt az árszabást, fontos lenne, hogy ne egyszerre nagy tételben, hanem ritmikusan értékesítsék idei krumpli készletüket.  

Könczei Csaba elmondta, korábban jellemző volt, hogy már a föld széléről értékesítették a terményt, ám most beérni látszik az elmúlt 12 évben lehívott európai uniós támogatások és pályázatok technológiai hatása, egyrészt sokat javult a székely pityóka minősége és hozama, másrészt sikerült növelni a tárolási kapacitást is. Főleg Felső-Háromszéken, de a megye más térségeiben is korszerű tárolókat építettek a gazdák. Kovászna megyében évente 280.000 – 300.000 tonna krumpli terem és ennek egyharmadát, mintegy 100.000 tonnát már megfelelő körülmények között tudnak tárolni.

Az idei pityókatermés mintegy 60 százalékát takarították be Háromszéken és a gazdák hektáronként átlag 23 tonnás terméshozamról számoltak be. Ez nem kiemelkedő, de jónak mondható – tette hozzá Könczei Csaba. Fajtánként változó a pityóka hozama: van, akinek egy hektáron akár 45 tonnás termése is lett, más esetében a megyei átlag alatt van a hozam. A mennyiséget jelentősen befolyásolta az időjárás, és hogy a gazda mennyit költött a megművelésre. Könczei Csaba elmondta, a száraz ősz miatt problémás a gépesített betakarítás, mivel a kemény, rögös talajban nehezen dolgozik a kombájn. „Kopik a gép, szakad a vas és nagyobb az üzemanyag fogyasztás” – mondta a háromszéki agráradminisztráció vezetője.

Az idei krumpli árát jelentősen befolyásolja az is, hogy kevesebb import pityóka került Romániába a nagy termesztőnek számító uniós országokból, amelyeket negatívan érintett a nem megfelelő időjárás. Lengyelországban például csökkentek a pityókával beültetett területek.

Miközben a székely krumplitermesztők elégedettek a terményükért kapott átlag 1,2 lejes árral, a fogyasztók elégedetlenek, hiszen az üzletekben drágán, 3-4 lejért lehet krumplit vásárolni. Ennek kapcsán Könczei Csaba elmondta: a kereskedők magas árrése ellen az lenne a megoldás, ha létrejönnének a termelői-feldolgozói-értékesítői szövetségek, mert ezzel ki lehetne iktatni a jelenlegi rendszerből egy láncszemet, amely drágítja a pityóka végső felhasználói árát. 

Kapcsolódók

Kimaradt?