Nem tudjuk költekezésre bírni a külföldi turistákat

Az első félévben minimális arányban, csak 2 százalékkal nőtt a határon túlról érkezett turisták által idehaza elköltött pénzösszeg. A külföldre utazó romániaiak ellenben 19 százalékkal többet költöttek.

Jóval gyorsabb ütemben nőtt 2018 első félévében a külföldi, mint a belföldi idegenforgalom, derül ki az Országos Statisztikai Hivatal és a Román Nemzeti Bank adataiból. Január 1 és június 30. között a romániai turisták 1,62 milliárd eurót költöttek el külföldön, 19 százalékkal többet, mint az elmúlt év azonos időszakában.

Ezzel szemben a határon túlról érkezett látogatók csak 2 százalékkal hagytak többet Romániában, mint 2017-ben, 990 millió eurót. Ez azt jelenti, hogy az idegenforgalmi deficit 630 millió euró volt az első félévben. Ez nem sokkal marad el az éves tavalyi deficittől, melynek értéke 839 millió euró volt.

Az, hogy az itthon elköltött összeg nem növekedett nagyobb mértékben, nem is csoda, mivel a külföldi turisták száma csak 5 százalékkal nőtt, 1,27 millió főre. Ugyanennyivel nőtt a vendégéjszakák száma, 2,4 millióra. Az idegen országból érkező utazók közel fele Bukarestet kereste fel.

A csúcsot tavaly állítottuk fel

A romániaiak által külföldön elköltött pénz tekintetében eddig a tavalyi év jelentette az abszolút csúcsot 3,1 milliárd euróval. Ez idén minden bizonnyal megdől, mivel a nyári szezon nagyobb része a második félévre esik, akárcsak a karácsonyi vásárok. A külföldiek 2017-ben 2,2 milliárd eurót költöttek el nálunk.

Az, hogy egyre több romániai nyaral külföldön, részben a fapados társaságok terjeszkedésének tudható be, melyek egyre több célpontot tesznek elérhetővé jutányos áron.  Csak a Wizzair, mely nem az egyetlen idehaza aktív fapados, 61 külföldi járatot üzemeltet erdélyi városokból. Az első félévben 6,5 százalékkal nőtt a hazai repülőterek forgalma.

Az Európai Unió 28 tagállama közül tavaly rajtunk kívül csak hatnak (Németország, Belgium, Nagy-Britannia, Svédország, Finnország, Svédország) volt negatív az idegenforgalmi mérlege. Ezek mindegyike esetében azonban, Romániától eltérően, a deficit oka nem a roppant fejletlen hazai turizmus volt, hanem, lévén szó gazdag országokról, polgáraik sokat utaznak, s rengeteget költenek idegenben.

Kevés a turista

A mi esetünkben a gondot nem is a deficit jelenti, hanem az, hogy nagyon kevés külföldi jön, ezért aztán a tőlük származó bevételek is alacsonyak. Míg nálunk 2,2 milliárd eurót költöttek tavaly a külföldiek, addig a sokkal kisebb Szlovákiában 2,58 milliárdot, Szlovéniában pedig 2,4 milliárdot. Bulgáriának lényegesen nagyobb bevételei voltak a külföldi turizmusból, mint nekünk, 3,58 milliárd euró, nem is beszélve Magyarországról, ahol 5,4 milliárdot költöttek a látogatók. 2017-ben a külföldi turistákból Spanyolországban profitált a legtöbbet, abszolút értékben, 60,1 milliárd eurót, s az Ibériai félsziget nagyobbik államának volt a legjobb idegenforgalmi mérlege is, 40,4 milliárdos plusszal. A külföldi költekezés tekintetében a németek voltak az élenjárók 74 milliárd euróval.   

Kapcsolódók

Kimaradt?