Ünnepi kutyakiállítás volt Szatmárnémetiben – 11 ország 800 ebe versenyzett

Ötven éve alapították a Szatmárnémeti Ebtenyésztő Egyesületet, így az idei szatmári kutyakiállítás ünnepi hangulatban zajlott.

A szatmárnémeti tavasz kiemelkedő eseménye a kutyakiállítás, amelyet imádnak a helyiek: sok más eb-seregszemléhez képest ezen igazán sok az érdeklődő, családi program a kiállítás felkeresése. Versenyzők szempontjából is népszerű az esemény, köszönhetően talán a jó szervezés mellett a jó elhelyezkedésnek is, hiszen Magyarországról és Ukrajnából is könnyen megközelíthető a helyszín. De persze nem csak a „szomszédok” miatt fontos nemzetközi verseny a szatmári, hiszen idén 11 országból 800 kutya állt küllembírók elé két CAC és két CACIB versenyen. A legtávolabbról érkezett eb gazdája Kínában él.

Kitüntették a legjobbakat | Fotó: Claudiu Pintea

Szombaton és vasárnap tehát kutyaugatástól volt hangos a Someșul Stadion, amely az ünnepi eseménynek helyszínt biztosított. Mert ünnepi volt ez az 1976-ban alapított ebtenyésztő egyesület életében, az alapítás 50. évfordulóját is ünnepelték. Ezt megtisztelte jelenlétével a Nemzetközi Kinológiai Szövetség (FCI) elnöke, a magyarországi dr. Jakkel Tamás is.

Fotó: Czinzel László

„Az egyesület alapítása előtt is voltak kutyás rendezvények a városban, az Olimpia stadionban fajtabemutatókat tartottak, ezek voltak a mai kiállítások elődjei. Aztán 1977-ben már volt klasszikus értelemben vett kiállítás, volt, hogy Nagykárolyban is, a 90-es évek közepétől pedig nemzetközi megmérettetéseket is tartottunk” – mondta el a Maszolnak dr. Molnár Zsolt, aki 1989 óta az egyesület elnöke.

Fotó: Czinzel László

Az idei kiállítás számos rendhagyó momentumot is tartogatott: volt dog-dancing kiállítás is, amelyen magyarországi két és négylábú előadók léptek fel. Nekik jó edzés is volt ez, hiszen idén júniusban Bolognában a „kutyatánc” világbajnokságon fognak szerepelni. Nagy érdeklődés övezte a gála azon részét, amelyen az eb származásának megfelelő népviseletben vezették fel a kutyákat: 46 jelmezest láthatott a közönség.

Az eseményen a bírák kiválasztották a legszebb szatmári ebet is, amely egy újfunlandi kutya volt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?