Tízpontos követeléslistával vonulnak utcára az állatvédők
A ketrecek betiltását, az élő állatok nyolc óránál nem hosszasabb szállítását, a házikedvencek megszámlálását és adatbázisának létrehozását, valamint a kutyáknak elaltatás helyett sterilizálást kérnek többek között a romániai állatvédők, akik az állatok jogaiért nyílt levelet fogalmaztak meg. Tíz intézkedést követelnek a hatóságoktól. Szeptember 21-én felvonulást is tartanak a fővárosban.
A ketrecek betiltását és az üzemi gazdaságokban a körülmények javítását követelik az állatoknak romániai állatvédők, olyan körülmények biztosítását kérik, amelyek lehetővé teszik az élőlények számára, hogy természetük szerint viselkedhessenek. Azt is kérik a hatóságoktól, hogy az élő állatok szállítását nyolc órára korlátozzák, és a harmadik országokba történő kivitelüket betiltsák. Kérik ezenkívül a házikedvencek összeírását Romániában, és ennek eredményeként egy adatbázis létrehozását. Tízpontos listájukon szerepel, hogy elaltatás helyett tömegesen sterilizálják a kutyákat, csökkentsék azok szenvedését.
A sterilizálást látják megoldásnak a kóbor macskák helyzetére is. Követelik a sportvadászat betiltását minden vadon élő állatra. Ezenkívül a szőrme előállításának és forgalmazásának betiltását kérik, és az ebből a célból tenyésztett állatok szenvedésének megszüntetését. Azt is kérik, hogy az iskolai tantervbe kerüljön be a környezetvédelemről, az állatjólétről és a táplálkozásról szóló óra. Az állatvédők még az állatkertek bezárását is szeretnék. A szervezők Facebookon közzétett közleménye szerint szeptember 21-én a bukaresti Egyetem téren vonulnak fel. A rendezvényt Free – Freedom and Respect for Every Earthling szervezi, írja a g4media.ro.
CSAK SAJÁT