Brigitte Bardot a török elnököt figyelmezteti „a kóbor állatokra leselkedő szörnyű veszélyre” Törökországban

Brigitte Bardot egykori francia színésznő, állatvédő aktivista kedden Recep Tayyip Erdogan török elnökhöz fordult, hogy egy készülő törvénytervezet kapcsán „figyelmeztesse őt a kóbor állatokra leselkedő szörnyű veszélyre” Törökországban – írja az AFP, idézi az Agerpres. Az egykori filmsztár, akinek alapítványa állatvédelmi ügyeket támogat, levélben bírálta a törvénytervezetet, amely szerint elaltatnák az ország – becslések szerint – négymillió kóbor kutyáját.

„Törökország eddig példát mutatott a kóbor macskák és kutyák iránti könyörületességből, amelyek harmóniában élhetnek a lakossággal” – írta Brigitte Bardot. „Ne hagyjuk, hogy Törökország olyan országgá váljon, amelyet nem szeretnek és kritizálnak az érző lényekkel szembeni közönye és kegyetlensége miatt” – hangsúlyozta az egykori filmsztár.

Illusztráció | Fotó: Pexels

A törvénytervezetet, amely széles körű tiltakozást és az állatvédők, valamint a parlamenti ellenzék mozgósítását váltotta ki, jelenleg egy parlamenti bizottság vizsgálja, mielőtt a török képviselők elé kerül. A szöveg előirányozza a kóbor kutyák befogását és sterilizálását, sőt, akár az elaltatásukig is elmegy azok esetében, amelyeket nem fogadnak örökbe. „Amellett, hogy kegyetlen, a megölésük vagy befogásuk kontraproduktív intézkedés is, amely csak súlyosbítja a túl sok kóbor kutya és macska problémáját” – írta ugyanebben a dokumentumban Brigitte Bardot.

Illusztráció | Fotó: Pexels

„Olyan problémánk van a kóbor kutyákkal, amely egyetlen fejlett országban sem létezik” – mondta Erdogan elnök május végén. Kiemelvt a veszettségi esetek számának növekedését – Törökországot az Egészségügyi Világszervezet (WHO) e tekintetben magas kockázatú országnak minősíti – és a kutyák által okozott balesetek számát. Utóbbiak az elmúlt években 55 halálos áldozatot és több mint 5000 sérültet követeltek. Kedd este nem először szerveztek tüntetést Isztambulban, hogy tiltakozzanak a törvény ellen, számol be az Agerpres

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?