A mesterséges intelligencia egyre inkább jelen van a kreatív világban, de még mindig sok vita övezi az AI-művészetet. Mit jelent ma alkotni, amikor a mesterséges intelligencia is része lehet a folyamatnak? Paál Timea reklámgrafikussal beszélgettünk, aki egyedi szemléletével használja az AI-t alkotói folyamatában. A beszélgetés során szó esik a személyes motivációkról, a tehetség és a készség közti különbségről, valamint arról, hogyan lehet az AI-t eszközként használni a kreatív önkifejezésben.

– Hogy nevezhetjük azt, amit te csinálsz? AI-fotós vagy?

– Nem igazán. A név körül még sok vita van. Van egy francia AI-művész barátom, ő fotós és erős művészeti háttérrel rendelkezik – vele szoktunk erről órákig filozofálni. Vannak kifejezések, mint Promptography, Synthography, Hyperfiguration, de egyik sem rögzült. Én a promptográfia szót használom, mivel a prompt szó szerintem nagyon sokak számára érthető. Ő a Hyperfiguration megnevezést érzi a legtalálóbbak ahhoz amit csinál. 

Minden munkámnál feltüntetem, hogy AI segítségével készült, mert fontosnak tartom elkerülni a félreértéseket. Nem fotóművészet, nem rajz, nem festészet. Minél előbb kezdjük így tekinteni, annál könnyebb lesz megtalálni azt az új területet, ahol az AI-nak van értelme – művészeti és gyakorlati szempontból is.

Az alkalmazott művészetben mindig van külső célközönség. Amikor azonban valaki művészként alkot, az elsősorban magának hozza létre a művet. Én is így dolgozom: én vagyok az egyetlen célközönségem. Ez nagyon személyes út.

Sokan a művészet értékét azon mérik, mennyi ideig készült, vagy mennyire látványos az alkotó bizonyos készsége, milyen hihetetlenül jól rajzol, fest. Nem szabad összekeverni a készséget a tehetséggel.

Bárki, aki száz órát gyakorol valamit, száz óra múlva már elérhet egy jó szintet – de ez még nem feltétlenül tehetség. Én azt gondolom, hogy minden emberben van valamilyen tehetség, de a művészekben van egy erős belső kényszer az önkifejezésre, az önfelfedezésre. A művészet és a végső alkotás a művészről szól és saját magának készít. Az ő belső útja, megtalálja benne önmagát és felvállalja. Ez a felvállalás az amikor megmutatja a nagyközönségnek: »nézzétek, ez vagyok én«. Éppen ezért esik neki annyira jól a dicséret: nem csak a munkát, hanem magát az alkotót, a személyét ismerjük el vele. 

– Az AI eléggé megosztó, a művészetek terén talán még inkább az...

– Igen, sokan támadják, mert látványos eredményeket lehet vele elérni rövid idő alatt. De a művészetet nem lehet beskatulyázni. Nem mondhatjuk, hogy ami AI segítségével készült, az akkor már nem művészet.

Fontos hangsúlyozni, hogy az AI önmagától nem csinál semmit. Gyakran hallani: „beírtál valamit, és kijött valami.” De ez nem így van. Nagyon nem mindegy, hogyan építem fel a promptokat. Ez egy nagyon összetett folyamat, amit ritkán vesznek figyelembe a támadók. Az eredmény sem azonnali, hetek sokszor hónapok munkája van egy anyagon, folyamatosan átalakítom, finomítom, módosítom a részleteit.

Az AI bárkinek lehetőséget ad az önkifejezésre, és ez egy fantasztikus dolog. Az AI-val való alkotás emellett egy nagyon személyes folyamat: nem a külső világra épít, merít belőle, persze, de nem egy külső világbeli pillanat, életkép megörökítése, mint egy fotó, hanem egy teljesen befelé forduló munka, ahol csak te és a gondolataid vagytok, nincs kinti világ amit szemlélünk, csak érzések, emlékek, impressziók. Mint egy ceruzát vagy ecsetet, ezt is meg kell tanulni: idő, gyakorlás és kísérletezés kell hozzá.

Sokan kritizálják, hibaként tekintik jellegzetességeit. Mert például gyakran  „hatujjú kezet” kapunk, hogy akkor nem fotórealisztikus. De pontosan ez a lényege, hogy nem is ez a cél. Nem azért érdekes, mert tökéletesen utánozza a valóságot, hanem mert másfajta lehetőségeket kínál, mint a fotó vagy a festmény. Az AI pont ezért izgalmas, mert fittyet hányhatunk a természet szabályaira és hatujjú kézzel fejezhetünk ki valamit úgy, ahogyan eddig nem tudtunk.

Kapcsolódó

Mesterséges Intelligencia: Áldás vagy átok? (INTERJÚ)

Az MI  áldás, amely előreviszi az emberiséget, vagy inkább átok, amely új kihívásokat és veszélyeket rejt? Kiss Leventével, a Prisma Solutions társalapítójával és ügyvezetőjével beszélgettünk.

AI mesterséges intelligencia

– Hogyan kerültél kapcsolatba az AI-val?

– Amikor megjelent a MidJourney, kipróbáltam. Eleinte inkább játék volt, de nem tudtam komolyan használni: a minősége akkor még gyenge volt, én pedig nagyon részletorientált vagyok.

Később, amikor a Photoshopba és az Adobe-csomagba bekerült az Adobe Firefly –, elkezdtem háttérkiegészítésre használni. Ez már praktikus volt: nem kellett manuálisan festeni, szépen egészítette ki az egyszínű háttereket. Idővel egyre pontosabban tudtam vele dolgozni, és egyre jobb lett az eredmény.

Először marketing anyagokhoz próbáltam frappáns, szokatlanabb képanyagokat kihozni, Később titokban létrehoztam egy Instagram-fiókot a The Artifictional néven, ahová elkezdtem feltölteni a képeket. Senki – még a családom sem – tudott róla. Figyeltem a hasonló alkotókat, később többel össze is barátkoztam, közösséget formáltunk, együtt alkottunk, filozófiai beszélgetéseket kezdtünk el és folytattunk arról, hogy mi is a művészet, és hogy az AI lehet-e az.

– Megkérdeztem olyant, aki magas szinten foglalkozik a mesterséges intelligenciával és egy fotóst is arról, hogy mi a véleménye ezekről a képekről. Az MI-szakértő rendkívülinek nevezte a munkákat, a fényképész azt mondta: az tetszik bennük, hogy olyant ábrázolnak, amit fényképpel nem tudsz. Mi a te szándékod?

– Számomra nagyon fontos, hogy az AI nem a fotó vagy a festészet eltörlése, kisemmizése. Egyik jelenléte nem zárja ki a másikat. Nem szabad őket versenyeztetni. Megfigyelésem alapján a fotósok például azok, akik nagyon hamar felismerik, hogy ez másról szól, nem a fotó helyettesítéséről. Már vannak nagyon híres fotósok, akik többmilliós Instagram-követőtáborral rendelkeznek, és nyíltan kimondták, hogy az AI al való alkotás is lehet művészet. Olyan is van aki fotósként neves fotóversenyre nevezett be vele, megnyerte, majd visszautasította, és átadta a második helyezettnek. Bizonyítani akarta, hogy az AI-val nem szűnik meg az alkotóerő. Boris Eldagsen-ről beszélünk. Ő egy nagyon nagy név, és egyik legnagyobb támogatónk. 

– Mi történt, amikor nyilvánosan felvállaltad az alkotásokat?

– Eleinte nem sok. Volt pár követőm, a lájkokról meg követésekről szólt minden. Ilyesmivel nem lehet ugye művészi fejlődést mérni, csak népszerűséget. Az első áttörés akkor történt, amikor a videómat áprilisban kiállították Londonban, a Cluster Photography & Print-en. Ez alapvetően fotós fókuszú esemény volt, de akkor először fogadtak be AI-munkákat is. Az AI munkák pincében kaptak helyet – jelezve, hogy még mindig perifériára szorul a műfaj.

Amikor beszélgettem az emberekkel, és kiderült, hogy AI-művem van, érezhető volt az ellenszenv. Meglepett, mert Londonról azt hittem, nyitottabb. Azóta viszont sokat változott a helyzet: ma már nagyobb galériák is vállalják az AI-alkotásokat, felismerve, hogy ez is lehet művészi önkifejezés, nem csupán technológiai játék.

Azóta a munkáim több magazinban is megjelentek (Creativa Magazin 6, Prompt Magazin 15, LHC Magazin 15). Barcelonában a Lastcrit Galéria egy hónapig vetítette egyik videómat, a Pforzheim-i egyetem egy idei eseményén levetítették egy másik anyagomat, a nyáron a Times Square képernyőjén is megjelentem. A jelenlegi Creativa versenyén ismét bekerültem az első 25 válogatottba és én kaptam a legtöbb pontszámmal az első helyezést. Nagy sikerek ezek számomra. 

 

 

 

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

𝗰𝗿𝗲𝗔𝘁𝗜𝘃𝗮 𝗠𝗮𝗴𝗮𝘇𝗶𝗻𝗲 (@creativamagazine.ai) által megosztott bejegyzés

.– Hogyan készülnek a falra kerülő képek?

– Nem úgy, hogy „beírok valamit, és kijön”. Én a modelleket tanítom: létrehozok egy saját profilt, képeket rangsorolok, preferenciákat adok, így az AI megérti, megtanulja mi is az én stílusom, nyelvezetem, ki vagyok én. Onnantól kezdve bármit írok be, már azon a szűrőn megy át, és senki máséval nem lehet hasonló.

Ezután a képeket többször átdolgozom. Van, hogy nem pontosan azt mutatja, amit szeretnék, de felvillan bennem valami: hoppá, ebben van lehetőség. Ilyenkor azt kezdem fejleszteni, részeket törlök, újrakérek, más régebbi képeket referencia-stílusként használok. Ez hónapok munkája is lehet – nem egy gombnyomás.

Sokan mondják: „megnyomod ötvenszer, és egyszer jó lesz.” De ez nem így működik. Amelyik kép megérint, azt viszem tovább. Ez pontosan olyan, mint bármely más művészeti folyamat: nem lehet előre minden vonalat megtervezni.

– Hol látod magad öt év múlva?

– Nagyon szeretem a jelenlegi szakmám, de az AI-val való kísérletezéseimkor vagyok igazán elememben. Ezt nem tudom már sem magamnak sem másnak tagadni. Mindig is szerettem az ötletelést és a kihívásokat – ez a világ pedig annyira dinamikus, hogy állandóan inspirál.

Mostanra minden eszközömön ott van: telefonon, számítógépen. Ha van öt percem, folytatom a munkát. Egyre jobban vonz a mozgás és a videó, mert az AI egyik legerősebb oldala, hogy a statikus képeket nagyon gyorsan mozgásba lehet hozni. Ezért öt év múlva inkább a konceptuális, videóalapú alkotás felé látom magam haladni.