Okos eszközök a gyermekek kezében – Kihívások és megoldások

A kisgyermekek egyre inkább telefonfüggőkké válnak, miközben az online világba való mélyebb merülés számos problémát vet fel. Ez nem csupán a szociális készségeket és a személyes kapcsolatok kialakítását veszélyezteti, de a gyermek fejlődésére is negatív hatással lehet. „Fontos, hogy tudatosan kezeljük ezt a problémát, és megfelelő egyensúlyt teremtsünk meg, de a tiltás soha nem használ” – fogalmazta meg a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceumban tartott előadásában Kalóz János György pszichológus és addiktológus.

A kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum Szülők Iskolája című rendezvénysorozatának célja, hogy hasznos tanácsokkal lássák el az iskolás gyermekek szüleit. Az idei tanév első előadása a kisiskolás gyermekek szüleinek szólt, és az okos eszközök használatáról, annak veszélyeiről és a függőségről is érdekes információkat tudhattak meg a résztvevők.

„Meggyűlt a bajunk a kütyükkel” – mondta Kalóz János. Kifejtette, ma az okos eszközök használatáról is úgy vélekednek, hogy az rossz és veszélyes. „Szakemberként és szülőként is úgy vélem, nem szabad tiltani az eszközök használatát”. Gondoljunk csak bele, az alkohol sem rossz önmagában, hiszen „a pia a polcon senkinek sem árt, egészen addig, amíg ott a polcon, és meg nem issza valaki”. Az okos eszközök nagy mértékben megkönnyítik az életet, viszont természetesen negatív hatása van, ha állandóan használják azokat.

Fotó: Kalóz János Facebook-oldala

A pszichológus felhívta a figyelmet, a TikTokon másodpercenként új videókat néznek meg a felhasználók, vannak örömmel eltöltő tartalmak, nagyon sok szomorú videó és érdekesség is szembejön a platformon. „Az örömhöz a nevetés, a bánathoz a sírás társul, viszont ahhoz, hogy ezeket az érzelmeket megéljük, az agynak fel kell dolgoznia ezen információkat. A probléma az, hogy nagyon sok információ éri az embereket, az agy pedig nem képes reagálni ezekre, azonban mégis egy felfokozott állapotba kerülnek az internetezők” – részletezte. Hozzáfűzte: ezt úgy kell elképzelni, mint egy készenléti állapotot, aztán ha letesszük a telefont, hirtelen ürességet érzünk, amit fel kell töltenünk valamivel. Ehhez a legegyszerűbb az, hogy ismét kézbe vesszük a telefonunkat. „A közösségi média világához képest minden lassú, az olvasás, a beszélgetés, a rajzolás is, ezek a tevékenységek már nem foglalják le a gyermekeket” – hangsúlyozta.

A szakember ugyanakkor elmondta, a közösségi média és az internet nagyrészt kielégíti az érzelmi szükségleteket, gondoljunk az odafigyelésre, a törődésre. Ezekből sokat kapnak a gyermekek az online világban, hiszen a közösségi média lehetőséget teremt a szocializálódásra is. „Ha visszajelzést szeretnének kapni, elég megosztani egy képet vagy egy történetet és máris érkeznek a lájkok. A kisebb gyerekeknél ebből gyakran verseny alakul ki: versengenek, hogy kinek van több reakciója vagy kommentje.

Nincs egyszerű dolga a szülőnek

„Fontos, hogy a szülő korlátozza, mennyit internetezhet a gyermek, de ennél fontosabb az, hogy a kütyümentes idő minőségi legyen. Nem baj az, ha a gyermek unatkozik, azt is meg kell tanulnia, hiszen ilyenkor gondolkodni kezd, hogy mégis mivel töltse az idejét, hogy jól érezze magát” – emelte ki Kalóz János. Ha nem is egyből, de egy idő után megtörténik a csoda és a gyermek elfoglaltságot talál magának, ezzel pedig már megtesz egy nagy lépést.

Fotó: Adobe Stock

A korlátokat senki nem szereti, a felnőttek sem, de a felnőtteknek már saját korlátjai vannak, viszont a gyermekekre ez nem jellemző. Ők még (főleg az 1-4. osztályosok) nem tudnak fékezni, így ezt a szülőnek kell megtennie. „A lényeg, hogy alakítsanak ki egy családi stratégiát az eszközhasználatra” – fejtette ki.

Ugyanakkor Kalóz János szerint elengedhetetlen, hogy a szülők tisztában legyenek azzal, hogy milyen tartalmakat néznek a kicsik, és ha kérdéseik vannak, akkor legyen kinek feltegyék azokat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?