banner_jtYG1g7R_1_970x250.gif
banner_PIz6eiCM_Koldok_300x250.gif

Miért veszélyes, ha folyton képet posztolunk a gyerekünkről? Szakembert kérdeztünk

Felnővőben van az a generáció, amelyről magzati kor óta fényképeket osztanak meg a szülők. Ezzel a személyes adatok is nyilvánosságra kerülnek, és miközben a gyermek digitális lábnyoma egyre nő, jómaga és családja is veszélybe kerül: ami ma vicces és aranyos, az később lehet ciki, sőt a kiközösítés és bántalmazások tárgya is, nem beszélve arról, hogy a fotók és videók manipulálhatók, és a gyermek arcát mémeken, szexuális tartalmakban, reklámokban vagy hirdetésekben is felhasználhatják – részletezte Kilyén Médiszdea a Családokat Összehozó Szervezet internetbiztonsági trénere, akit a helyes internethasználatról kérdeztünk.

Internetbiztonsági trénerként hogy látod, valóban annyira veszélyes a világháló és azon belül a közösségi média, mint amennyire azt sokan gondolják? Lehet-e egyáltalán negatív következmények nélkül élvezni a különféle oldalakon, platformokon való „szörfözgetést”?

Az internet és az okoseszközök jelentik napjainkban az egyik legnagyobb szakadékot szülő és gyermek között, emiatt még nem épült be kultúránkba a tudatos és biztonságos internethasználat. Az offline és online élet közti egyensúlyt roppant nehéz kialakítani, mert míg a digitális bevándorlóknak, azaz idősebb generációknak meg kell tanulniuk használni az okoseszközöket, addig a digitális bennszülöttek bele születnek az online létbe. A gyakran „ördögtől valónak tekintett” világhálónak és közösségi médiának egyaránt van jó és rossz oldala – ha megfelelő tudásra tesz szert a felhasználó, elérheti, hogy csak pozitív élményekben legyen része.

Fotó: Adobe Stock | lunarts_studio

A Facebook-csoportokban általában bemutatkoznak a „ne posztolj semmit a gyermekedről” és a „mindent mutass meg a gyermekedről” típusú szülők. Mi a helyes megközelítés? Hiszen az előbbi arra kér, hogy mindenképp zárkózzunk el, az utóbbi pedig teljes nyilvánosságra buzdít. Van esetleg középút?

A biztonságos internethasználatról szóló felvilágosítás pontosan annyira szükséges, mint a szexuális nevelés, hiszen a gyermek előbb-utóbb használni fogja az okoseszközt. A szülők egy tábora igyekszik minél tovább kitolni azt az időt, amikor végre kütyüt ad gyermeke kezébe, mások pedig idejekorán megismertetik csemetéikkel az eszközt, arra hivatkozva, hogy nemsokára úgyis az életük részévé válik.

Ha tisztában vagyunk azzal, hogy milyen veszélyeket rejteget az internethasználat, és azokra fel is készülünk, akkor tudatos felhasználókká válhatunk. A jogosítvány megszerzése előtt például egy sor elméletet megtanítanak nekünk a balesetmentes közlekedés érdekében – ez nem azt jelenti, hogy sosem szenvedünk vagy okozunk balesetet, de tudjuk, hogy baj esetén mi a teendőnk. Az internethasználatra vonatkozóan is hasonló kapaszkodókat kell adnunk egymásnak, a világháló csak így válhat félelmetes helyből egy élhető, szórakoztató világgá.

Ehhez szülői feladatunk, hogy a gyermekkel együtt fedezzük fel az internetet, amihez hozzátartozik az is, hogy a rajzfilmek, szórakoztató és tanító jellegű tartalmak mellett figyelmeztetjük a számtalan veszélyre, ami a közösségi médiában leselkedhet rá. Ha ez sikerült, idővel elengedhető a gyermek keze – az előzetes ismeretei fényében azt is meg kell tanulnia, hogy milyen következményekkel jár egy-egy bejegyzés, hozzászólás vagy megosztás, hogyan posztolhat, miként viselkedhet a közösségi oldalakon. Noha ekkor már úgy érzi, a szülők bíznak benne annyira, hogy nagyobb teret engednek neki az internetezésben, igenis rá kell nevelni arra, hogy időnként kötelessége megmutatni a felnőtteknek, hogy milyen oldalakra kószál, ott milyen tartalmakkal szembesül.

Ez természetesen az idősebb gyermekekre vonatkozó szabály, és számos „baki” létezik még ebben a folyton megújuló világban: egyik a csecsemőkről, kisgyermekekről való posztolás, ami minduntalan határokat feszeget.

Milyen hatással van a gyermekre az, ha szülőjét folyton telefonnal látja? Bizonyára előbb-utóbb azzal is szembesül, hogy a rengeteg róla készült kép az interneten landol…

Jogos, hogy egyesek megbotránkoznak azon, amikor egy szülő mindent megmutat az életéből, és gyermekét közszemlére bocsátja, illetve az is elfogadható, hogy valaki büszkeségében úgy érzi, meg kell osztania másokkal az örömét.

A gyermekről való posztolásban, akárcsak a „magamutogatásban”, meg kell találnunk a középutat, ebben segít, ha közzététel előtt végiggondoljuk, miért fontos számunkra, hogy a csemetét megmutassuk a közösségi médiában. A szülők többségét nem a rosszindulat vagy a nagyzolás vezérli, amikor lurkójukat különféle pózokban és helyszíneken mutatják meg a nyilvánosságnak, hanem a büszkeség, az elégedettség, illetve az a tény, hogy a szülővé válással együtt rengeteg kapcsolatuk lezárul, így a közösségi médiából jutnak megerősítéshez, ott elégítik ki szociális igényüket, és sokan közben észrevétlenül válnak lájkvadászokká.

A lájkok és hozzászólások képesek arra, hogy a felhasználót besszippantsák. Egyik hátrányuk, hogy idealizálják a gyermekkort, amit később még inkább nehezít a közösségi médiából áradó „tökéletesség”, és ez hosszú távon személyiségzavarokhoz vezethet. Emellett a közösségi média arra is képes, hogy egy születésnap alkalmával a közösségi élményt lefokozza, helyette inkább a jó fotót helyezze előtérbe – tehát pontosan a családi összejövetelek központi személye, és a minőségi idő szorul hattérbe a közösségi média szorításában. Ebben felnövekedve nagy törések keletkezhetnek egy ember világlátásában.

Ha a gyermek úgy nő fel, hogy a szülei kezében folyton telefont lát, és érzékeli, hogy folyton fényképezik, később azt is megérti, hogy a közösségi médiába kerülnek a róla készült fényképek, kialakulhat benne egy torz kép a tökéletességről: azt érezheti, neki mindig jónak, szórakoztatónak, menőnek, egyszóval tökéletesnek kell lennie. Felnőve szintén ebbe a hamis világba csöppen: a közösségi oldalak felhasználójaként jómaga is megtapasztalja, hogy a különféle platformokon mindenki szép, mindenki okos, mindenki kedves, és emiatt egyfajta szorongás alakul ki benne, mert jómaga is igyekszik fenntartani a makulátlanság látszatát. Lelki világára hatással lesznek a kommentek is, és külön próbatétel megküzdenie az esetleges negatív hozzászólásokkal.

Egyre gyakrabban találkozni a sharenting kifejezéssel. Hogyan működik a hétköznapokban az az ember, aki egyszerre látja el szülői kötelességeit és a közösségi médiában betöltött szerepét?

A sharenting azt jelenti, hogy a szülő elárasztja a gyermek fényképeivel az internetet, azaz egyszerre szülő és megosztásra hajlamos közösségimédia-felhasználó. Sokan a magzatfelvétellel kezdenek, majd ezt követi a Facebook- és Instagram-fiókjuk átalakulása, voltaképpen fényképalbummá formálják azt. Az élményeik, az emlékeik, a hozzátartozóik is megjelennek ezeken a platformokon, és legtöbbjük nem mérlegeli, milyen mértékben válik lekövethetővé ezáltal a gyermekük. A csemeték digitális lábnyoma a szülők tevékenysége miatt már akkor hatalmasra nő, amikor ők még használni sem tudják az okoseszközöket.

Digitális lábnyom minden olyan tevékenység, ami az interneten megjelenik, még az is, amit nem közvetlenül mi töltünk fel, hanem valaki más, megjelölve bennünket is. Fontos, hogy a közösségi oldalunk nyilvános helyett legyen inkább privát, mert a nyilvánoson megjelenő fényképeket még a Google-kereső is kidobja, tehát valóban bárki hozzáférhet az „életünkhöz”.

Van egy határ, amelynek keretében még egészséges a lurkóról való posztolás? Vagy az első feltöltött fényképpel kiszolgáltatottá teszik a szülők gyermekeiket?

A posztolás legfontosabb része a döntés arra vonatkozóan, hogy mi a szándékunk a bejegyzéssel. Noha kevesen ismerik be, a kisgyermekeket megmutató képek rengeteg lájkot hoznak, a lájkok pedig kedveznek az ember hiúságának, mert általában minden szülő büszke a gyerekére, és ezt szeretné megmutatni a világnak – ha ezt több százan megerősítik lájkok és hozzászólások formájában, az pozitívan hat a felnőttre.

A posztolásra rengeteg kreatív megoldás létezik, megmutatható úgy is a gyermek és a családi esemény, hogy a fotón nem látszik a kiskorú arca, illetve a környezet is felismerhetetlen. Nem szükséges kiírni, hogy hol tartózkodunk, mit teszünk éppen. Ha csak a nagyszülőkkel és néhány baráttal akarja megosztani a felnőtt a történteket, akkor ne a közösségi oldalon tegye közszemlére, hanem hozzon létre például egy minden biztonsági funkcióval ellátott zárt csoportot vagy egy drive-mappát, amihez a közelebbi személyeknek hozzáférést biztosít. Az ismerősök ismerősei ugyanis letölthetik, továbbküldhetik a fényképeket.

Milyen veszélyekkel jár az, ha a gyermekről „fényképalbumok” kerülnek ki hetente többször is a Facebookra vagy Instagramra?

Pont hat évvel ezelőtt történt, hogy a gyermekek körében terjedni kezdett a „szia, Viki vagyok, 6 éves, ezelőtt két éve meghaltam, és ha nem teszel meg nekem valamit, te is meghalsz” hátborzongató üzenet. Ez a szöveg már magában is rémisztő, de sokkal keményebb, ha az is belekerül, hogy „tudom, hogy hívják a szüleidet, melyik iskolában tanulsz, mi a kedvenc színed, hol éltek, ki a legjobb barátod, mi az, amit nem kedvelsz” – ezzel szembesülve már egy idősebb gyerek is hitelesnek véli a zsaroló üzenetet.

A gyermekeink mutogatásának veszélyes oldala, hogy a fénykép vagy barátságos hangvételű történet akaratlanul is rengeteg személyes információt hordoz. Azt tanácsolom, mielőtt a szülő bejegyzést írna a csemetéjéről, gondolja át, biztosan szeretné, hogy az ismerősök ismerősei is tudjanak arról, hol jár a gyermek óvodába, hány éves, mi a kedvenc színe, állata, ruhája, játéka, kik a barátai, miben tehetséges, arról nem is beszélve, hogy milyen negatív vonzata lehet annak, ha a szülők a közösségi médiában osztják meg az első bilire ülős örömöket, esetleg a testvérrel való otthoni kádas fürdőzéseket, vagy azt, hogy a csemete felszabadultan pancsikol nyáron a parton.
Ezek végképp nem valók a közösségi oldalakra, a Facebook már szabályozza a meztelen tartalmakat, de a felnőttnek is tisztában kell lennie azzal, hogy a felelőtlen posztolás a későbbiekben is járhat negatív következményekkel.

Amikor mi, felnőttek szembesülünk a gyerekkori képeinkkel, elképedünk azon, hogy „milyen zavarba ejtő pillanataink voltak”. Ugyanezt érzi tinédzser gyermekünk is, annyi különbséggel, hogy ő nemcsak egy fényképalbumban látja viszont gyermekkori cinkségét, hanem az internetről köszönnek vissza rá a meztelen, maszatos, bömbölős fotói. A közösségi oldalra feltöltött fotókat a család mellett mindenki más is látja, a csemetének nincs beleszólása abba, hogy kinek lehet hozzáférése az „életéhez”.

„Csak egy ártatlan fotó a kicsiről” – nyugtatgatják magukat azok a szülők, akik közszemlére bocsátják a gyermeket. Valóban ártatlan a legártalmatlanabbnak tűnő fénykép? Vagy előfordulhat, hogy a fénykép – legyen talpig ruhában a gyermek – később problémákat szül?

A fényképek bármikor manipulálhatók, változtathatók: ha nem is meztelen a gyermek, attól még felhasználhatják az arcát nem megfelelő tartalmakban is. Jól ismerjük azokat a mémeket, amelyeken gyermekek szerepelnek, viccesnek találjuk, felnevetünk a kontextuson. De ilyenkor mindig fontoljuk meg, akkor is szórakoztatónak találnánk, ha a mi gyermekünk fotóját látnánk? Hát akkor, ha egy olyan fényképe válna humor forrásává, ami eredetileg egy meghitt családi esemény emlékéül készült?

A gyermek egyszer felnő, és az iskolatársai, ha rábukkannak a kiskorban készült, cikinek minősülő fényképekre, akkor könnyűszerrel tehetik gúny tárgyává. Sőt, zaklatás, bántalmazás áldozata is lehet a későbbiekben „az ártatlan fotó” miatt.

Sokan azzal nyugtatgatják magukat, hogy „az ő gyerekük, az ő közösségimédia-fiókjuk, az ő életük nem érdekel idegeneket, így biztosan nem esnek áldozatául visszaélésnek”. Valóban ennyire ritka lenne az, hogy egy feltöltött fénykép rossz kezekbe kerül?

A környezetünkben is gyakori, hogy egy felnőtt azzal mentegetőzik, „mi nem vagyunk annyira fontosak, hogy egy rossz ember figyelmét felkeltsük”, erre létezik egy nagyon elrettentő statisztika. A közösségi média a felszíni webhez tartozik, ami az internet egy kis százalékát teszi ki. Ha ide felkerül egy fénykép, akkor pontosan félórába telik, míg a sötét weben keresztül egy pedofil gépén végzi – és ennek bárki áldozatául eshet.

Hogy megússzuk a kellemetlenséget, tartsuk szem előtt az az egyszerű elvet, hogy ha a piacon nem mutatnánk meg bárkinek a fotót, akkor a közösségi oldalra sem érdemes kitenni. A közösségi oldalak csapdája (Facebook, Instagram, TikTok stb.), hogy elhitetik, csak a mieink, holott mindenkinek megmutatják mindazt, amit megosztunk magunkról. Éppen ezért az ismerősöket is illik megkérdezni, ha olyan fényképet akarunk megosztani, amelyen többedmagunkkal szerepelünk.  Ne kezeljük a közösségi oldalakat élménybeszámolóként, az intim pillanatokat próbáljuk megélni a maguk valóságában.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Ha feltöltés után letöröljük a megosztott tartalmat, az végleg eltűnik?

Képzeljük el, hogy van egy tábla csokink, amit, ha szétosztunk, akkor már nemcsak a miénk, hanem mindenki másé is, akinek adtunk belőle. Ez így van a posztokkal is: ha feltöltjük a fotót, videót és nincs a fiókunknak biztonsági beállítása, akkor ahogy felkerült, letölthető, továbbosztható, képernyőfotó készíthető a tartalomról, és attól kezdve, hogy valaki megszerezte, nincs már fölötte hatalmunk. Már nem csak a miénk, hanem mindenki másé is.

banner_4BtporpC_300x250-HU.jpg

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?