Donald Trump néhány hónapon belül elindítja saját közösségi oldalát

Donald Trump üzletember, volt amerikai elnök három-négy hónap múlva elindítja saját internetes közösségi oldalát – mondta szombaton az amerikai Newsmax televíziónak Corey Lewandowski, Trump volt vezető kampánytanácsadója.

Lewandowski az új platformot egy „interaktív kommunikációs eszközként” mutatta be, amelyen keresztül az emberek közvetlenül kommunikálhatnak majd a volt elnökkel. „Azt tapasztalhattuk a technológiai óriásvállalatoktól, hogy ha nem értesz egyet a filozófiájukkal, akkor törölnek. Lesz egy platformunk, ahol az emberek szabadon kommunikálhatnak anélkül, hogy félniük kellene a megtorlástól vagy a törléstől” – fogalmazott a volt tanácsadó.

A legnagyobb közösségi oldalak és internetes videomegosztó portálok a Capitoliumnál januárban történt események után egymás után döntöttek arról, hogy eltiltják a volt elnököt fiókjainak használatától. Döntéseiket leginkább azzal magyarázták, hogy szerintük Donald Trump gyújtó hangú beszéde és közösségi felületein megjelent üzenetei okozták a zavargásokat.

Bernie Sanders független szenátor néhány napja azt mondta: aggályosnak tartja, hogy a technológiai cégek vezetői döntenek a vélemények cenzúrájáról. A politikus úgy fogalmazott: „kényelmetlenül” érzi magát azzal kapcsolatban, hogy a Twitter eltávolította Trump fiókját. Sanders arra hívta fel a figyelmet, hogy mindez a volt elnöktől eltérő nézetekkel rendelkező emberekkel is előfordulhat.

Az új közösségi oldal nem támaszkodik majd az Amazon szervereire – mondta Lewandowski arra a kérdésre válaszolva, hogy mit tesznek annak érdekében, hogy Trump közösségi oldala ne jusson arra a sorsra, mint a Parler nevű platform. „Az oldal teljesen az alapoktól épül fel, így kontrollálható lesz, hogy ki vesz részt a terjesztésében” – tette hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A 2018 augusztusában létrehozott, mintegy 12 millió felhasználót számláló Parler mikroblog-szolgáltató rendkívül népszerű volt Donald Trump híveinek körében, azonban a január 6-i Capitolium elleni támadás után a vállalat szervereit üzemeltető Amazon a „közbiztonság rendkívül valós kockázatára” hivatkozva elérhetetlenné tette az oldalt. Ezzel párhuzamosan a platformot ideiglenesen a Google és az Apple is eltávolította kínálatából.

Jason Miller, Trump jelenlegi tanácsadója a múlt héten úgy fogalmazott: a volt elnök hamarosan elindít egy olyan platformot, amely „teljesen újraírja majd a játékot” és több tízmillió felhasználót vonz majd.

(Címlapképen Donald Trump. Fotó: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?