Megtanulta a „jelnyelvet”, ismét dolgozhat egy halláskárosult pásztorkutya

Kézjelekből ért, és ismét „munkába állt” egy megsüketült border collie pásztorkutya Nagy-Britanniában, írja a BBC. Peggytől korábbi gazdája megvált, amikor a kutya elvesztette a hallását és már nem vették hasznát a farmon, ahol élt.

Az akkor nyolc éves pásztorkutyát a brit RSPCA állatvédő szervezet gondjaira bízták, és szerencséjére örökbe fogadta az egyik munkatárs, akinek a férje pásztorként dolgozik Norfolkban. A házaspár hosszas, türelmes munkával megtanított a kutyának néhány kézjelet, így a tíz éves állat részmunkaidőben újra állatokat terelhet.

„Tudtuk, hogy Peggy dolgozni szeretne, így elkezdtük megtanítani arra, hogy hogyan dolgozhat egy pásztorral anélkül, hogy hallaná a vezényszavakat. Először arra kellett szoktatni, hogy ránk nézzen és figyelje a kézjeleket” – mondta el a kutya új gazdája, Chloe Shorten. Hozzátette, sok időbe telt az is, amíg a kutya megértette, hogy szeretik, és megtanulta értelmezni a pozitív visszajelzést: a felemelt hüvelykujj jelenti a dicséretet.

Peggy-t elővigyázatosságból GPS-nyomkövetővel engedik csak ki sétálni vagy játszani, mivel nem hallja a gazdája hívását.

(Címlapfotó: RSPCA)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?