Kutatás: átlagosan öt napig fertőznek a koronavírusos személyek

Egy kevés résztvevőn alapuló kutatás megpróbálta feltárni, mettől meddig fertőzőképesek a koronavírusos emberek, írja a 24.hu portál. A The Lancet Respiratory Medicine szaklapban megjelent tanulmány szerint a kutatásban résztvevő ötvenhét, enyhe tünetekkel rendelkező ember vizsgálatát az alapján kategorizálták, hogy a tesztelés alkalmával mennyi fertőzőképes vírust hordoznak magukban, vagyis mekkora a vírusterhelésük.

Az EurekAlerten megjelent sajtóközlemény szerint a tanulmány megállapította, hogy a fertőzőképesség átlagos időtartama a vizsgálatban résztvevőknél öt nap volt, illetve csak minden ötödik résztvevő volt fertőző a tünetek megjelenése előtt, az esetek kétharmada viszont még mindig fertőző volt öt nappal a tünetek megjelenése után, egynegyedük pedig hét napon belül is fertőző maradt. Ugyanakkor arra is rájöttek, hogy az antigén-tesztek nem mutatják ki megbízhatóan a fertőzőképesség kezdetét, de biztonságosan lerövidíthetik az izolációs periódust.

Fotó: Unsplash

A kutatók azt javasolják, hogy a fertőzöttek a tünetek megjelenése után öt napig izolálják magukat, és a hatodik naptól végezzenek antigén-teszteket. Ha a tesztek két egymást követő napon negatívak, biztonságosan közösségbe lehet menni. Ha a teszt továbbra is pozitív, akkor nem hagyható el a karantén, amíg pozitív a teszt, de a tünetek megjelenését követő 10. napon már ezt sem muszáj tartani.

A korábbi, fertőzöttségi időre vonatkozó tanulmányok laboratóriumi mintákon, majd modellezéssel próbálták megállapítani, hogy meddig fertőzött valaki. Ez a kutatás valószínűleg életszerűbb, pontosabb eredményeket hozott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?