Könyörtelenül megviselte a gyermekeket a járványhelyzet egy magyar felmérés szerint

A szülők fele szerint romlott gyerekének mentális egészsége a járvány alatt – közölte egy magyarországi, országos és reprezentatív kutatás nyomán az UNICEF Magyarország. Legtöbben arra panaszkodtak, hogy gyerekük nyugtalanabb, figyelmetlenebb lett a szokásosnál, elvonult a világ elől, vagy szorongott a pandémia idején, írja a hvg.hu portál.

Mint kiderült, leginkább a tinédzsereket viselte meg a járványhelyzet: a 11-18 évesek szüleinek 55 százaléka számolt be gyermeke alvászavaráról, „befele fordulásáról”. 26 százalékuk szerint csemetéjük a korábbinál nehezebben koncentrált, 25 százalékuk ingerlékenységet, 23 százalékuk pedig motivációhiányt is megfigyelt gyermekén.

Fotó: Pexels | Gustavo Fring

A 7-11 éveseknél a szülők 54 százaléka tapasztalta negatív tünetek felbukkanását. A szülők harmada emelte ki, hogy a gyermek nyughatatlan, túlságosan mozgékony, negyedük pedig az alvászavart is említette. A 3-7 éves gyereket nevelő szülőknek a közlemény szerint a fele tapasztalta a fenti negatív hatásokat. 

Az egyszülős és a szegény családok gyerekei jártak legrosszabbul

A kutatás eredményei arra is rávilágítottak, hogy az egyszülős családokat nehezebben érintette a járványhelyzet. A szülők 77 százaléka számolt be arról, hogy gyerekénél legalább két negatív tünet is jelentkezett. A kétszülős háztartásoknál ez az arány 46 százalék volt.

Az UNICEF szerint a szegényebb családok gyerekei jobban ki voltak téve a mentális kockázatoknak. A 11-18 éves korosztály esetében például az alacsony jövedelmű családokban jóval magasabb – 35 százalékos – arányban számoltak be a szülők arról, hogy a kamasz gyermekük szorong. Ez az arány a közepes vagy magasabb jövedelmű családok esetén 15 százalék volt csupán. Hasonló különbség mutatkozott meg, amikor az elbizonytalanodásra, vagy a lehangoltságra kérdeztek rá. A számok azt is megmutatták: azok a háztartások érezték leginkább nehéznek az otthon töltött hónapokat, ahol a havi jövedelem 150 000 (körülbelül 2000 RON) forint alatt marad.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A felmérés azt is felgöngyölítette, hogy a 3-7 évesek szüleinek 64 százaléka, a 7-11 évesek szüleinek 71, a 11-18 éveseknek pedig 79 százaléka maradt segítség nélkül. Igaz, a szülőknek összesen mindössze 4 százaléka mondta, hogy annak ellenére nem kapott segítséget, hogy kért. Akik kaptak, azok jellemzően pszichológus, logopédus vagy a tanárok támogatását kérték. 

Az ENSZ Gyermekalapjának magyarországi szervezete számára a Publicus Intézet készítette a felmérést idén májusban, egy 1000 fős mintán. A kutatás reprezentatív a 3-18 éves gyerekeket nevelő szülőkre. Az UNICEF Magyarország hosszú távú kutatásának további eredményei a honlapukon is megtalálhatóak.

Kapcsolódók

Kimaradt?