Kézdivásárhelyi sikerek a temesvári nemzetközi jelvénykiállításon

Temesvár adott otthont a Román Országos Jelvénygyűjtők Egyesülete (ACIR – Asociația Colecționarilor de Insigne din România) 51. országos és nemzetközi kiállításának, valamint XVII. kongresszusának. A rangos eseményen – amelyen magyarországi, németországi, lengyelországi és szlovéniai gyűjtők is részt vettek – kiemelkedő sikert aratott egy kézdivásárhelyi házaspár: Beke Lenke és Beke Ernő kategóriájukban az első helyen végeztek.

A június 26. és 29. között szervezett seregszemlén a 67 hazai kiállító mellett jelentős nemzetközi mezőny is felsorakozott. A versenybizottság idén három fő témakört hirdetett meg, így a gyűjtők a Béke, az Orvosi-vöröskereszt, valamint a Dalkör-zene motívumaival nevezhettek be.

Miniatűr történelmi dokumentumok. | Fotó: képernyőmentés

A szabályzat szigorú kereteket szabott, hiszen egy gyűjtő csak egyetlen kategóriában indulhatott, mégpedig legfeljebb hat pannóval, azaz kiállítótáblával – számolt be a Maszolnak Beke Ernő.

Szigorú szempontok, székelyföldi győzelmek

A háromtagú szakmai zsűri komoly kritériumrendszer alapján pontozott. Első lépésben a formai követelményeket ellenőrizték, vagyis azt, hogy a pannók és a tájékoztató címkék szabványmérete megfelelő-e, illetve ellátták-e azokat átlátszó védőborítással. Ezt követően az esztétikát és az elrendezés formáját pontozták, majd magát a gyűjteményt vizsgálták meg szakmai szempontból, mérlegelve a jelvények darabszámát, régiségét, ritkaságát és fizikai állapotát.

A legmagasabb összesített pontszámok alapján két kategóriában is kézdivásárhelyi győztest hirdettek. A Béke témakörben Beke Lenke bizonyult a legjobbnak négy pannós bemutatójával, míg a Dalkör-zene kategória első helyét férje, Beke Ernő szerezte meg hat pannónyi gyűjteményével.

A Beke házaspár. | Fotó: Lucian Bornemisa

Az Orvosi-vöröskereszt témában a botoșani Brinzei Stelian vitte el a pálmát, aki ugyancsak hat pannóval készült a megmérettetésre.

Kézdivásárhelyi újítás reformálja meg a pontozást

A XVII. kongresszus egyik legfontosabb és legtöbbet vitatott pontja egy kézdivásárhelyi szakmai reform volt. Beke Ernő, az ACIR országos alelnöke egy teljesen új versenyszabályzatot dolgozott ki és terjesztett elő a tagság számára. Az új módszerek szerint a kiállításra szánt darabokat előzetesen maga a gyűjtő pontozza otthon, a helyszínen pedig a háromtagú zsűri ehhez jegyzi fel a saját értékelését, és a két pontszám többségi konszenzusa alapján állapítják meg a végső dobogós helyezéseket.

Az előterjesztett szabályzat sikeresen megállta a helyét, a kongresszus tagjai egyhangúlag elfogadták azt, így a jövőbeni országos kiállításokon már ez alapján bírálják majd el a versenybe szánt gyűjteményeket.

Fiatalítana a szakma, jövőre Arad a házigazda

A szakmai tanácskozáson több tudományos tanulmányt is ismertettek, gazdagítva a jelenlévők jelvénytani ismereteit. Komoly aggályként merült fel ugyanakkor a tagság elöregedése. A gyűjtők figyelmeztettek, hogy ha nem sikerül fiatalítani a soraikat, ez a szép szenvedély idővel megszűnik. Ennek megakadályozására egy nagyobb arányú népszerűsítést, valamint olyan helyi kiállítások szervezését javasolták, ahol célzottan a fiatalokat szólíthatják meg és ösztönözhetik erre a hobbira.

Jelvénygyűjtők találkozója. | Fotó: Az ACIR Facebook-oldala

A háromnapos rendezvénysorozat egy nagyszabású díszvacsorával zárult, amelynek fénypontja a kiállítás hivatalos jelvénytorta bemutatása és közös elfogyasztása volt. Az 52. Országos és Nemzetközi Jelvénykiállításnak jövőre Arad ad otthont.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?

banner_DEAgN7Pb_300x600.png