Új fordulat Mézike ügyében: a menhelyre került az Esztelnek fölött kikötözött vizsla (VIDEÓ)

Újabb fordulatot vett Mézike, az Esztelnek fölötti erdőben kikötözve megtalált magyar vizsla fajtajellegű kutya története. Bár a romániai jogszabályok értelmében a kézdivásárhelyi kutyamenhelynek korábban vissza kellett szolgáltatnia az állatot a tulajdonosának, néhány nappal később a gazda maga kérte, hogy a kutya végleg a menhely gondozásába kerüljön. A döntés hátteréről, a folyamat részleteiről és a nyomozás jelenlegi állásáról Forró Béla, a kézdivásárhelyi kutyamenhely vezetője beszélt.

A Maszol korábban beszámolt arról, hogy hatalmas felháborodást váltott ki az Esztelnek fölötti erdőben talált kutya története. Az állatot dróttal kötözték egy fához, nyakán súlyos sérülések keletkeztek, megmentése után pedig több tucatnyian jelentkeztek, hogy örökbe fogadnák. Erre azonban akkor nem volt lehetőség, mert a törvény előírja, hogy az ismert tulajdonossal rendelkező kutyát vissza kell szolgáltatni gazdájának, aki egyébként a gyerekét egyedül nevelő hölgy.

Forró Béla és a gyógyuló Mézike. | A szerző felvétele

Forró Béla, a kutyamenhely vezetője elmondta, hogy a történet azóta váratlan fordulatot vett. A kutya tulajdonosa ugyanis néhány nappal később úgy döntött, hivatalos adományszerződéssel lemond Mézikéről, így az ismét a menhelyre került. A menhely vezetője szerint a döntést nem a közvélemény nyomása, hanem a gazda félelme indokolta.

„A hölgy beismerte, hogy előfordult, hogy a kutya elszökött otthonról. Attól tartott, hogy ha ez még egyszer megtörténik, ugyanaz az ember ismét bánthatja az állatot. Ezért kérte, hogy segítsünk neki, és vegyük át végleg a kutyát” – fogalmazott.

Forró Béla hozzátette: nem hagyta nyugodni az ügy, az állat gazdájáról a faluban érdeklődött, és az a vélemény formálódott benne, hogy nem az állat gazdája kötözte ki, hanem valaki más. Hangsúlyozta, a történet során végig igyekezett minden oldal meghallgatására. Elmondása szerint többször beszélt személyesen és telefonon is a tulajdonossal, valamint a település több lakójával. A saját tapasztalatai alapján vannak következtetései. Úgy véli, az a mód, ahogyan a kutyát kikötözték, nem véletlenszerű cselekedetre utal.

„A dupla hurok, a vastag acéldrót, amellyel kikötötték, azt mutatja, hogy az illető értett a kutyákhoz. A drótot nekem is nagyon nehéz volt elvágni. Ez nem egy hirtelen felindulásból elkövetett cselekedetnek tűnik” – fogalmazott.

Beszélt arról is, hogy a tulajdonossal folytatott beszélgetések során olyan információk is napvilágra kerültek, amelyek árnyalják a történetet. Elmondása szerint a család állatszerető, a gyermek különösen ragaszkodott Mézikéhez, a kutyán pedig egyértelműen látszik, hogy korábban sokat foglalkoztak vele.

„Ez egy rendkívül kiegyensúlyozott kutya. Nyugodtan viselkedik emberek között, látszik rajta, hogy lakásban vagy házban is tartották, sokat foglalkoztak vele. Jó kondícióban van, még némi súlyfeleslege is maradt, ami szintén azt mutatja, hogy nem volt elhanyagolva” – számolt be.

Éppen ezért – tette hozzá – személy szerint nem tudja elképzelni, hogy maga a tulajdonos követte volna el a kegyetlen cselekményt.

„Ez az én véleményem, nem tény. A nyomozás majd eldönti, mi történt valójában. De én abból, amit láttam és megtudtam, nem tudom elképzelni róla ezt” – jegyezte meg.

A menhely vezetője arról is beszélt, hogy szakmailag és emberileg is nehéz helyzetbe került, amikor a kutyát korábban vissza kellett adnia. „Tizenhat éve dolgozom azért, hogy minél több gyermeknek lehessen szeretett kutyája. Nagyon rossz érzés volt úgy átadni egy család kedvencét, hogy közben tudtam: ha még egyszer bármi történik, annak súlyos következményei lehetnek. De szerda este ugyanolyan rossz érzés volt elhozni a családtól a kutyát” – mondta.

Mézike jelenleg a kézdivásárhelyi menhely lakója. Nyaki sérülései szépen gyógyulnak, a következő napokban ivartalanítják is. Forró Béla szerint legalább két hétre van még szükség, hogy teljesen felépüljön. Ezután új gazdát keresnek számára.

„Nem azért szeretném örökbe adni, mert nincs helyünk vagy nem tudnánk gondoskodni róla. Van helyünk és anyagi lehetőségünk is. Egyszerűen úgy gondolom, egy olyan családban lesz igazán boldog, ahol minden figyelem rá irányulhat. Egy menhelyen egyszerre sok kutyával kell foglalkozni” – részletezte.

Elmondta azt is, hogy már az első napokban rengetegen érdeklődtek Mézike iránt, nemcsak Erdélyből, hanem Magyarországról is. A kutyus azonban olyan gazdához fog kerülni, aki felelősségteljesen tud róla gondoskodni – nyomatékosított Forró Béla.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?