Mi teszi kiegyensúlyozottá az életünket? Hogyan tudjuk felismerni és kezelni saját érzéseinket, és hogyan befolyásolja mindez kapcsolatainkat, boldogságunkat, mindennapi döntéseinket? Ezekről a kérdésekről beszélt Kádár Annamária pszichológus, tréner, egyetemi oktató a 16. Kolozsvári Magyar Napokon, az Oázis by RMDSZ helyszínén. Előadásában az érzelmi intelligencia és a flow-élmény jelentőségét emelte ki, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az érzelmek megértése és szabályozása legalább olyan fontos része életünknek, mint a kognitív képességeink fejlesztése.

Az érzelmi intelligencia (EQ) fogalma körül sok a vita, de a mindennapokban nagyon is kézzelfogható jelentősége van. Az EQ tulajdonképpen annak a képessége, hogy felismerjük és megértsük saját érzéseinket, képesek legyünk szabályozni azokat, és ugyanígy empatikusan ráhangolódjunk mások érzelmeire is. Az érzelmi intelligencia mellett a pszichológus egy másik kulcsélményről is beszélt: a flow-ról.

A flow-élmény vagy áramlat-élmény az az állapotot, amikor teljesen elmerülünk egy tevékenységben. Képzeljünk el egy horgászt, aki annyira belefeledkezik a horgászatba, hogy szinte eggyé válik a természettel: nem számít, lesz-e kapás vagy sem, mert minden figyelme a számára örömet adó tevékenységre összpontosul. Ilyenkor megszűnik az időérzék, eltűnik a külvilág, és a cselekvés feltölti energiával. A szakértő szerint ez akkor jön létre, ha a képességeink és a lehetőségeink összhangban vannak. Ha például egy kezdő síelő a legnehezebb pályára téved, aligha fogja átélni a flow-t – sokkal inkább szorongani fog. A flow hiányát éppen ezért gyakran a szorongás, az unalom vagy a közöny jellemzi. Az áramlat-élmény megértése azért fontos, mert szorosan összefügg az érzelmi intelligencia fejlesztésével: mindkettő arról szól, mennyire tudunk jelen lenni, felismerni és szabályozni érzéseinket.

Hogyan segít az érzelmi intelligencia a mindennapokban?

És, hogy hogyan hasznosítható az EQ? Felismerem az érzéseimet, nevet adok neki és ki is fejezem azokat. Első ránézésre ez iszonyú könnyűnek tűnhet, viszont egyáltalán nem az. Van, amikor teljesen mást gondolunk, mint amit aztán kifejezünk a környezetünk felé, ez pedig kettős kötésű üzeneteket eredményez. A pszichológus a következő példával élt: „A férj és a feleség beszélgetnek. A férj azt mondja: Drágám, én el szeretnék menni focizni. A feleség válasza: te csak nyugodtan menj focizni, én majd kitakarítok itthon egyedül”. Emellett hangsúlyozta azt is, hogy az érzéseket validálni kell. Ne mondjuk azt egy gyereknek, aki éppen elesett, hogy „Nem fáj, nyugi, nem fáj!”, mert fáj. Oltás előtt sem azzal kell biztatni, hogy „Nem fog fájni!”, mert fog. Inkább készítsük fel: „Fájni fog egy kicsit, de te erős és bátor vagy!”.

Nem szabad úgy gondolnunk az érzéseinkre, hogy vannak jó és rossz érzések, és csak a jókra kell törekedni, a rosszakat száműzni kell az életünkből. „Ahhoz, hogy meg tudjam húzni a határaimat, és egészséges felnőttként működjek, sokszor ott kell legyen a düh érzése az életemben. Meg kell éljem a belső felháborodást is, engednem kell kijönni, és azt mondani, hogy eddig és ne tovább!” – mondta.

Ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan élhessünk, el kell fogadnunk azt a tényt, hogy egyes érzések ambivalensek. Lehet egyszerre nagyon szeretni az anyukádat, de közben nagyon haragudni rá amiatt, mert folyton beleszól az életedbe, holott már rég nem élsz velük a családi házban. Tehát lényegében az érzelmi intelligencia része, hogy megtanulok együtt élni a negatív érzéseimmel is. Nem akarom a tökéletes képet fenntartani magamról, sőt akár képes vagyok öniróniával megosztani olyan megéléseket, amikor felsültem. Nem akarok többé megfelelni mindenki kénye-kedvének.

Az EQ másik összetevője az érzelmi szabályozás. Ennek megértésére egy kutatást hozott fel példaként a pszichológus. A Pillecukor teszt lényege, hogy egy kandikamerával felszerelt szobában gyerekeket ültetnek egy-egy pillecukor mellé és azt mondják nekik, hogy ha türelmesen várnak és nem eszik meg az édességet, akkor kapnak még egyet. „Van olyan gyerek, aki a fejére húzza a pólóját, csakhogy ne lássa a pillecukrot, van olyan, aki fél kézzel fogja, nehogy valaki lenyúlja, de van olyan is, aki megkóstolja és a felét visszarakja nyálasan, azt mondván, hogy azt senki nem mondta, hogy nem lehet megkóstolni, csak azt, hogy ne fogyjon el teljesen. És van egy hároméves kislány, aki már rég lenyelte a pillecukrot, ameddig a kísérletvezető elmondta az utasítást”. Ez mindenkinek az egyéni kihívása: az évek folyamán megtanulni az érzelmeket szabályozni.

Az érzelmek szabályozása tehát egész életünkön átívelő tanulási folyamat. És ahogy az érzelmekhez, úgy az időhöz való viszonyunk is alapvetően meghatározza jóllétünket. Erről szól Philip Zimbardo időperspektíva-elmélete.

Te hogyan viszonyulsz az időhöz?

Zimbardo időperspektíva elméltében azt állítja, hogy kétféleképpen viszonyulhatunk a múlthoz, a jelenhez és a jövőhöz is. A múlt-pozitív szemlélet a régi élmények szépségére, a családi hagyományokra és a nosztalgiára épít, amely erősíti az identitást és a lelki stabilitást. Nem változik meg tehát az élettörténet, de megváltozik a perspektíva, amivel ránézel. Ezzel szemben a múlt-negatív orientáció a sérelmekre, veszteségekre és traumákra helyezi a hangsúlyt, ami hajlamosít a szorongásra és a depresszív gondolkodásra. A jelenben kétféle irány különíthető el: a jelen-hedonista perspektíva mottója, hogy „éljünk a mának, költsünk el minden pénzt, igyunk meg minden sört!” – magyarázza Kádár Annamária, majd hozzáteszi, hogy bár szabadságot és élvezetet adhat, ugyanakkor könnyen vezethet kockázatos viselkedéshez vagy függőségekhez.

A jelen-fatalista egyetlen mondatban így foglalható össze: „már úgyis mindegy.” Azok, akik így viszonyulnak az időhöz, úgy érzik, nincs befolyásuk sorsuk alakulására, így passzívabbak, hajlamosak beletörődni a körülményekbe. Egy jövő-orientált ember így gondolkodik: „nem költök el minden pénzt, nem iszok meg minden sört, tartalékolok valamit a jövőre”. Azaz a tervezés és a kitartás köré épül, ami kedvez a sikernek és az egészséges életmódnak, de túlzott formában szorongást, állandó hajszát és kiégést is okozhat. Végül a transzcendentális jövő perspektívája, ami a hitet jelenti. Nem csak a vallásos hitet, hanem „azt a hitet, ami ott van a mesékben is: a csodában, a varázslatban, a szerendipitásban (véletlenszerű felfedezésben – szerk. megj.) való hit. Mert egyszer csak a gebéből táltos paripa lesz, egyszer csak jön egy szerencsés véletlen és minden megoldódik”.

Mi kell ahhoz, hogy boldog és elégedett legyek?

Zimbardo szerint nincs önmagában jó vagy rossz időszemlélet: a kiegyensúlyozott élet titka, hogy rugalmasan tudjunk váltani a különböző perspektívák között. Szükség van egy nagyon erős múlt-pozitív orientációra, amit például a transzgenerációs traumák megszakításával lehet elérni. „Azért senki nem felelős, amit kapott, de azért viszont igen, amit továbbad. Meg kell tudnod mutatni magad a hibáiddal, a bukásaiddal együtt, és akkor érzed majd igazán jól magad a bőrödben” – fejti ki a pszichológus, majd hozzáteszi, hogy szükség van mérsékelt jelen-hedonizmusra: lehet, hogy vasárnap tudtam volna ablakot pucolni vagy három fogásos ebédet főzni, de ehelyett rendeltem egy pizzát és filmet néztem a családdal. A lényeg a jelenlevés és az, hogy élvezem. És a boldogsághoz vezető út utolsó komponense a mérsékelt jövő-orientáltság, ami a vágyakat és a célokat jelöli. És közben hinni kell abban, hogy lesznek majd megfelelő lehetőségek, találkozások, segítőtársak, akik segítenek az Élet nevű rögös úton. Nem tudjuk mindig befolyásolni, mi történik velünk, de azt igen, hogyan nézünk rá. És ez a különbség dönt arról, hogy szorongásban vagy egyensúlyban éljük a mindennapjainkat.