Hónapok óta nem fizetnek a vidéki állatorvosoknak, egyre súlyosabb a helyzet

Egyre nagyobb aggodalmat okoznak a vidéki állatorvosokat érintő kifizetési késedelmek Romániában. Több megyéből is azt jelzik az érintettek, hogy az állami programok keretében végzett munkájuk ellenére hónapok óta nem kapták meg a nekik járó juttatásokat. Van, aki nyár óta egyetlen lejt sem kapott, miközben a feladatait folyamatosan ellátta – járt utána a problémának a Hotnews.ro hítportál.

A helyzet nemcsak az állatorvosokat, hanem a vidéki lakosságot és az élelmiszer-biztonságot is érinti. A falvakban dolgozó állatorvosok felelősek ugyanis az állatok egészségéért, az állatról emberre terjedő betegségek megelőzéséért, az oltásokért, valamint az élelmiszerláncba kerülő állatok ellenőrzéséért.

Megszűnhetnek a falusi állatorvosi rendelők | Illusztráció: Pexels

Mint a hírportál részletezi, az érintett szakemberek koncessziós rendszerben dolgoznak: négy évre szóló szerződéssel veszik át egy adott térség állategészségügyi feladatainak ellátását, a megyei állategészségügyi igazgatóságokkal kötött megállapodások alapján. A finanszírozás az állatok fertőző betegségei elleni országos stratégiai programból történik, amely havi bruttó mintegy 10 ezer lejes juttatást biztosítana számukra.

A gyakorlatban azonban sok helyen akadozik a kifizetés. Constantin Bunescu, aki több mint négy évtizede dolgozik állatorvosként az Fehér megyei Szászcsanád (Cenade) községben, elmondta: június óta nem kapták meg az elvégzett munkájuk ellenértékét, noha a számlákat benyújtották, azokat jóvá is hagyták. Külön problémát jelent, hogy sok állatorvos áfaköteles vállalkozóként dolgozik, így az adót akkor is be kell fizetniük, ha a pénz ténylegesen nem érkezett meg.

A késedelmek súlyos következményekkel járnak. Többen kénytelenek voltak kölcsönöket felvenni, alkalmazottaikat elküldeni, vagy ideiglenesen szüneteltetni egyes tevékenységeket. A koncesszió feltételei ugyanis komoly beruházásokat írnak elő: kötelező asszisztenst alkalmazniuk, a rendelők fenntartása, az eszközök, oltóanyagok, hűtők, műszerek beszerzése – mindezt saját forrásból.

A vidéki állatorvosok bevételeinek jelentős része – egyesek szerint akár 80 százaléka – az állami programokhoz kötődik, mivel a lakosságtól nem kérhetnek piaci árakat az alapvető szolgáltatásokért. „Nem lehet ugyanannyit elkérni egy falusi gazdától, aki egyetlen disznót tart megélhetésből, mint egy városi ügyféltől, aki hobbiállatot nevel” – fogalmazott egy névtelenséget kérő Dâmbovița megyei állatorvos.

A szakemberek szerint a helyzet hosszú távon a vidéki állatorvosi hálózat leépüléséhez vezethet. Egyre többen hagyják el a falvakat, és költöznek városba, ahol kisállat-rendelőkben stabilabb bevételhez juthatnak. Ez viszont azt eredményezheti, hogy egyes községek állatorvosi ellátás nélkül maradnak.

Több megyében a karácsony előtt ugyan kifizettek két havi elmaradást, de a teljes tartozás továbbra is probléma. Több állatorvos jelezte: ha januártól sem rendeződik a helyzet, jogi lépéseket tesznek az elmaradt összegek behajtására.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_gk3QzEpn_300x250.5a.jpg
banner_97Qs1iia_970x250.5b.jpg
banner_4FmkuobI_728x90.5.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?