Borús a hangulat a legnépszerűtlenebb hónapban. Pláne hétfőn, az úgynevezett blue monday napján, ami az év legnyomasztóbb napjának lett kikiáltva. Január közepén sokaknál elfogy a lendület, visszaköszön a fáradtság, a motivációhiány, és nehezebb elhinni, hogy az „új év, új én” valóban működik. De mi áll valójában a januári lehangoltság mögött, és mennyire kell komolyan venni ezt az érzést? Erről beszélgettünk Farkas Annamária (Ami) klinikai pszichológussal.  

– ­Minden évben január harmadik hétfőjén van a blue monday, az év legszomorúbb, legnyomasztóbb napja. Van ennek bármilyen valóságalapja?

– Az év bármely napján lehetnek nehezebb, lehangoltabb időszakaink. Ez nem egy dátumhoz köthető jelenség, hanem egy állapot, amely bármikor utolérhet bennünket. Ha mégis szeretnénk valamilyen valóságalapot találni a blue monday-nak, akkor talán hasznos lehet a december–január átmenet felől közelíteni a jelenséget. December egy különleges hónap: a karácsonyi csillogás, az ünnepi készülődés és az év végi hajrá sokszor mintha egyfajta „leplet” vonna a problémáink fölé. A társadalmi narratíva azt sugallja, hogy ilyenkor boldognak kell lennünk, együtt kell örülnünk, hálásnak kell lennünk. Ez sokaknál ideiglenesen elfedi a belső nehézségeket, a feszültségeket, a kimondatlan érzéseket. Megtörténhet azonban az is, hogy épp ellenkezőleg: a karácsony csendje felerősíti ezeket az élményeket, amelyek hatása januárban válik igazán érzékelhetővé. Januárban visszatérünk a megszokott kerékvágásba, és kevesebb külső kapaszkodó marad, ami elterelné a figyelmünket a belső folyamatokról.

Az év első egy-két hetében az újrakezdés élménye, az új év, új lehetőségek érzése még fenntarthat egyfajta lelkesedést. A harmadik hét környékén azonban sokan szembesülnek azzal, hogy valójában semmi nem változott – legalábbis addig biztosan nem, amíg mi magunk nem változtatunk. Lényeges kiemelni azt is, hogy a blue monday nem tudományos fogalom. Nincs olyan statisztikai adat, amely egyetlen konkrét napot, az év legdepresszívebbjeként igazolna. A lelki nehézségek nem naptárhoz kötődnek, hanem folyamatként alakulnak ki és értelmezhetők.

– Januárban a legtöbb ember extra fáradékonyságról, lehangoltságról, a motiváció hiányáról, sőt már-már depressziós tünetekről számol be. Minek köszönhető ez?

– A kutatások alapján a depresszív tünetek és a hangulati zavarok inkább szezonálisan, nem pedig hónapokra lebontva mutatnak változást. A hangsúly elsősorban a fényviszonyokon, a biológiai ritmuson és a pszichoszociális tényezőkön van. Télen kevesebb természetes fény ér bennünket, ami hatással van a szervezetünk hormonális egyensúlyára. A melatonin és a szerotonin működésének változása fáradékonysághoz, alvászavarokhoz, lehangoltsághoz vezethet. Ehhez társul a csökkent fizikai aktivitás és a hideg időjárás, amelyek szintén befolyásolják az energiaszintünket.

Január gyakran az elvárások hónapja: új célok, új kezdet, változás. Csakhogy miközben „motiváltnak kellene lennünk”, a testünk és az idegrendszerünk még egy téli, lelassult üzemmódban működik. Ez az ellentmondás könnyen vezethet frusztrációhoz, önkritikához vagy akár kudarcélményhez. Az ünnepek után visszatérünk a munkához, a kötelezettségekhez, miközben kevesebb a társas élmény, a feltöltődést adó program. Mindezek együtt magyarázhatják, miért élik meg sokan a januárt különösen nehéz időszakként.

– Miben nyilvánul meg pontosan a januári lehangoltság?

– A januári lehangoltság nem mindig látványos, és sokszor nem is azonnal felismerhető. A fáradékonyság és motivációhiány mellett gyakran jelennek meg olyan finomabb jelek, amelyekről ritkábban beszélünk. Ilyen lehet az érdeklődés csökkenése korábban örömet adó tevékenységek iránt, az érzelmi beszűkülés érzése, vagy az, hogy minden egy kicsit nehezebbnek tűnik. Sokan számolnak be fokozott ingerlékenységről, türelmetlenségről, illetve arról, hogy nehezebben kapcsolódnak másokhoz.

Testi szinten is megjelenhetnek tünetek: alvászavarok, fokozott alvásigény, testsúlyváltozás vagy egy általános, nehezen megfogható kimerültségérzés. Ezek gyakran együtt járnak a koncentráció romlásával és a döntéshozatal nehézségével. A lehangoltságot sok esetben tovább erősítik a pszichoszociális tényezők is. Az ünnepi időszak sokak számára nemcsak érzelmileg, hanem anyagilag is megterhelő. A decemberi költekezést januárban gyakran pénzügyi szűkösség követi, ami önmagában is stresszforrás lehet, és ráerősíthet a már meglévő fáradtságra és lehangoltságra.

Fontos kiemelnem, hogy a januári lehangoltság és a szezonális depresszió nem azonos. Míg az előbbi egy átmeneti, környezeti és életmódbeli tényezők által felerősített állapot, addig a szezonális affektív zavar esetében a tünetek tartósabbak, intenzívebbek, és jelentősen befolyásolják a mindennapi működést. Ilyen esetekben érdemes szakemberhez fordulni.

Ugyanakkor a január nem mindenkinek nehéz időszak. Személy szerint nekem ez az egyik kedvenc hónapom: a csendesebb ritmus, a letisztultság – idén a havazással együtt –, valamint az újrakezdés lehetősége inkább megnyugtató, mint nyomasztó. Ez is jól mutatja, hogy ugyanaz az időszak egészen eltérően hathat ránk – attól függően, milyen életszakaszban vagyunk, milyen erőforrásokkal rendelkezünk, és hogyan kapcsolódunk önmagunkhoz.

– Mit kezdjünk az év eleji motiválatlansággal és szorongással? Adj néhány túlélési tippet, kérlek.

– Talán az egyik legfontosabb lépés az, hogy ne akarjuk azonnal megszüntetni ezeket az érzéseket. A január sokaknál nem a lendület, hanem az átmenet időszaka. Ha ezt elfogadjuk, már önmagában csökken a belső feszültség. 

Az év eleji motiválatlanság nem azt jelenti, hogy „rosszul csináljuk”, hanem gyakran azt, hogy épp egy átmeneti, érzékenyebb szakaszban vagyunk.

– Sokan elkezdenek többet mozogni, edzeni ebben az időszakban, ami nagyon fontos, de nem elég testünkre odafigyelni, a lelkünkkel is foglalkoznunk kell. Hogyan?

– A „lelkünkkel való foglalkozás” sokszor félreérthető kifejezés, mintha valami plusz feladatot jelentene a mindennapokban. Pszichológiai szempontból azonban inkább arról van szó, hogy kapcsolatban maradunk önmagunkkal – különösen azokban az időszakokban, amikor nehezebb érzések jelennek meg.

Ilyenkor a leglényegesebb a jelenlét: vegyük észre, mi zajlik bennünk, adjunk teret az érzéseinknek, és ne próbáljuk azonnal elnyomni vagy „megjavítani” őket. A lelki folyamatok gyakran akkor kezdenek rendeződni, amikor meghallgatjuk őket.

A test és a lélek nem különálló rendszerek. A kimerültség, a feszültség vagy a lehangoltság gyakran testi jeleken keresztül üzen, miközben lelki szinten is értelmezést kér. Amikor nemcsak aludni, mozogni vagy „jobban teljesíteni” akarunk, hanem megértjük, miért van minderre szükségünk, akkor valódi gondoskodás történik. És talán ez a legfontosabb: a lelki figyelem nem azt jelenti, hogy mindig jól kell lennünk. Sokkal inkább azt, hogy akkor sem fordulunk el magunktól, amikor éppen nem vagyunk jól.