Izgalmas olvasmány: közzétették az amerikai hírszerzés jelentését a földönkívüliekről

Amerikai katonák az utóbbi években több mint száz olyan légi jelenséget észleltek, amelyeknek eredetét a védelmi és hírszerzési elemzők nem tudták azonosítani - derült ki egy amerikai hírszerzési jelentésből.

A helyi idő szerint pénteken a kongresszusnak bemutatott jelentés az első hivatalos kormányzati elismerése annak, hogy - az újabb hivatalos megnevezés szerint - "azonosítatlan légi jelenségeket" (UAP) észleltek az Egyesült Államokban.

Különböző kormányzati források összesen 144 esetet jelentettek 2004 óta, többségében az amerikai haditengerészet részéről. Ebből 80 megfigyelést több érzékelő is megerősített. A jelentésben leírt esetek között vannak olyanok, amelyekről videofelvétel is készült: ezeken olyan rejtélyes meghajtású légi járművek láthatók, amelyeknek sebessége és manőverezése meghaladja a jelenleg ismert repüléstechnológiák határait.

Ezeknek a légi jelenségeknek az eredetére nem tudott a jelentés magyarázatot adni, sőt azt sem tudják kizárni, hogy földönkívüli eredetűek lehettek, bár a jelentés szövegében nem tesznek említést ennek lehetőségéről. Egy név nélkül nyilatkozó magas rangú tisztségviselő újságíróknak elmondta: a vizsgálatnak nem az volt a célja, hogy a földönkívüli élet lehetőségeit kutassa. A 144 esetnél nincs egyértelmű utalás földönkívüli élet jelenlétére, viszont minden irányban folytatják a vizsgálódást - tette hozzá.

Számos további magyarázat lehetséges a titokzatos megfigyelésekre, amelyek kötődhetnek akár fejlett földi technológiákhoz is, illetve lehetnek természetes légköri jelenségek. A jelentés szerint csak korlátozott számú az igazán jó minőségű felvétel az észlelésekről, ezért nem lehet határozott következtetéseket levonni a megfigyelt tárgyak természetéről és jellegéről.Az Amerikai Védelmi Minisztérium, a Pentagon által 2020. április 29-én közreadott, az Amerikai Haditengerészet videofelvételéről készített kép egy "azonosítatlan légi jelenségről" egy ismeretlen helyszínen. A minisztérium által közzétett három videofelvételen szereplő objektumokat a mai napig nem tudták azonosítani. A felvételeken egyébként 2004-es, illetve 2015-ös gyakorlórepülések során készített képek láthatóak | Fotó: MTI/EPA/Amerikai Védelmi Minisztérium/Amerikai Haditengerészet

A jelentésben leszögezték, hogy az azonosítatlan légi jelenségek egyértelműen repülésbiztonsági problémának számítanak, és akár az amerikai nemzetbiztonságra is veszélyt jelenthetnek. Hozzátették: a jelenségekre nagy valószínűséggel nem egyetlen magyarázat van.

A témával foglalkozó hírszerzési jelentés fordulópontnak tekinthető annyiban, hogy az amerikai hadsereg évtizedeken át cáfolta és hiteltelenítette az UFO-észlelésekről, "repülő csészealjakról" szóló jelentéseket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A Pentagon 2007-ben indított programot az "azonosítatlan légi jelenségek" vizsgálatára, miután Harry Reid szenátor szorgalmazta a kutatás évi 22 millió dolláros kongresszusi támogatásának megszavazását. A program forráshiány miatt 2012-ben lezárult, de 2017-ben nyilvánosságra hoztak az eredményei közül egy 33 másodperces videót, amelyen az amerikai légierő két vadászgépe egy "azonosítatlan tárgyat" vett üldözőbe a kaliforniai San Diego partjainál. A Pentagon 2012 után is változatlanul vizsgálódik, ha "azonosítatlan tárgyakról" vagy "idegen űrjárművekről" érkezik bejelentés.

A pénteken nyilvánosságra hozott jelentést az Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) és a haditengerészet ezzel megbízott munkacsoportja állította össze.

Kapcsolódók

Kimaradt?