Földönkívüliek jelenlétére utaló festményt találtak Drakula szülőhelyén

Rejtélyes, földönkívüliek jelenlétére utaló festményt találtak Drakula szülőhelyén Segesvár 13. századi kolostortemplomának falán.

A 400 éves műalkotáson látható egy rejtélyes objektum, ami kellően élénk fantáziával repülő csészealjként azonosítható. A fura ábrázolás láttán a turisták egyből levonták a következtetést, hogy bizonyára az ufók földi jelenlétének egyik első bizonyítéka lehet – írja a Mirror nyomán az Index.

A festmény eredetéről viszonylag keveset tudni. Csak annyi ismert, hogy a 17. századi nagy tűzvészt követően került az erdélyi templomba. Bár az ufós teória kétségtelenül izgalmasnak tűnik, annak létjogosultságáról nem mindenki van meggyőződve.

A Segesvári Történelmi Múzeum igazgatója, Nicolae Tescula szintén a kétkedők közé tartozik. Szerinte a művész igazából a mennyet akarta ábrázolni. Valóban, van egy vallási jelenetet bemutató festmény a sekrestyében, amelyben szerepel egy felhő – talán Illés próféta mennybemenetelét jelképezi –, ami úgy néz ki, mint egy kupola, de modernebb értelmezésben egy ufót juttathat eszünkbe – fejtette ki a szakember.

Mint mondta, sokan úgy vélik, hogy a repülő valami egy ufó, és úgy is néz ki, de ez egy művész víziója, amit sokféleképpen lehet értelmezni. Az alkotó személyét egyébként a múzeumigazgató sem tudta megnevezni. Mindössze egy feltételezése volt, miszerint az illető egy helyi művész lehetett.

Címlapi illusztrációnk forrása: Europress/Getty

Kimaradt?