Influenszer-diplomát ad egy írországi egyetem

„Sokan azt gondolják, hogy könnyű influenszernek lenni, hogy csak 60 másodperces videókat kell posztolni a TikTokra, de ennél sokkal többről van szó” – mondja Marta Hughes Bravo, aki a Dublin-közeli város egyeteme által beindított új szak hallgatója. A szak célja, hogy megtanítsa a diákoknak, hogyan válhatnak híressé a közösségi médiában. A lány a Dublintól 80 kilométerre fekvő Carlowban, a South East Technology University (SETU) négyéves Tartalomgyártás és szociális médiaContent Creation and Social Media – szakán tanul, amely szeptemberben indult.

Az influenszer szakma nem olyan rég alakult ki, és sok fiatalt vonz a Z generációból, azaz az 1990-es évek közepe és a 2010-es évek eleje között születtek közül. „Ez egy olyan dolog, ami óriási mértékben fejlődik” – mondta az AFP-nek Irene McCormick, az Írországban premiernek számító program igazgatója, idézi az Agerpres és a Digi24. McCormick, aki korábban televíziós producer volt, TikTokerek által szervezett intenzív nyári kurzussal kezdte, amelyre 30 helyet hirdettek, és 350 jelentkező volt.

Illusztráció | Fotó: Pexels

„A projekt hihetetlenül sikeres volt, azt tapasztaltuk, hogy hatalmas az étvágy, ezért úgy döntöttünk, hogy továbbvisszük diplomaszintre” – magyarázta. A program megtanítja a feltörekvő influenszereknek, hogyan alakítsák jövedelemforrássá jelenlétüket és tartalmaikat az olyan platformokon, mint az Instagram, a TikTok és a YouTube. Két év előkészület után a szakot akkreditálták, és a múlt hónapban fogadta az első, 15 diákból álló csoportot.

„A barátaim azt mondják, hogy sokat beszélek, ezért gondoltam, hogy ezzel a szakkal pénzt kereshetek” – mondta a 22 éves Harry Odife a kampusz modern tévéstúdiójában. McCormick szerint a legtöbb diák már elmerült a digitális világban, de további eszközöket és információkat keres. „Megpróbálhatsz otthon, egyedül is tanulni, de a gyakorlati és elméleti tudás megszerzése arról, hogyan érhetsz el egy célközönséget, sokat számít a karrieredben” – mondta.

Illusztráció | Fotó: Pexels

Az influenszer kifejezés – olyan közösségimédia-híresség, aki népszerűségét arra használja fel, hogy termékeket és márkákat ajánljon, népszerűsítsen vagy érdeklődést keltsen irántuk, gyakran díj ellenében – csak nemrég került be a szótárba, a legnépszerűbbek, mint például a YouTuberek, MrBeast vagy KSI, nagyszámú közönséget érnek el, és jelentős bevételre tesznek szert a márkákkal vagy hirdetőkkel való partnerségükből. „Természetesen az emberek pénzt akarnak keresni a befolyásukból, ezért különösen a személyes márkaépítésre összpontosítunk, arra, hogyan lehet a befolyást pénzzé tenni a nagy online közönséggel” – magyarázta McCormick.

„Sok frizurát posztolok a TikTokon és az Instagramon, jó lenne megtanulni, hogyan lehet ebből valódi üzletet kialakítani” – mondta a 18 éves Favor Ehuchie. A lovaglásért rajongó Marta Hughes Bravo elmondta, hogy a ménesek olyan munkatársakat keresnek, akik képesek kezelni a közösségi médiát. „A cégek mindenhol ott vannak, az Instagramon, a Facebookon és a TikTokon. Egy lány, aki egy tanyán dolgozik, márkákkal kötött szerződést. Fantasztikus dolog tudni, hogyan kell ezt csinálni” – mondta. A szak tantárgyai között videókészítés, vállalkozás, pszichológia, elbeszélő művészet, adatelemzés és podcast-gyártás órák szerepelnek. A tartalomkészítés „vágást, tervezést, szervezést és sok mindent foglal magában, több időt vesz igénybe, mint gondolnánk, az emberek ezt nem igazán értik” – magyarázta Marta Hughes Bravo.

A diákok megtanulják a kamerák és mikrofonok használatát, és szakmai gyakorlatot végeznek. „Az influenszeri készségek elsajátítása, például az, hogy jól érezzük magunkat a kamerák előtt, segít abban, hogy önbizalmat szerezzünk, függetlenül attól, hogy végül mit csinálunk” – hangsúlyozta egy másik diák, Naoise Kelly, megjegyezve, hogy nem az a prioritása, hogy ő legyen a következő közösségimédia-sztár. Irene McCormick szerint sok munkalehetőség van. „A marketingesek körülbelül 70 százaléka ma az influenszerekben látja a marketing jövőjét; a kormányok is használják őket üzeneteik eljuttatására” – mutatott rá. „Az influenszerek közösségi médiában közzétett posztjai néha komolytalanok lehetnek, de maga a munka nem az, ez nagyon komoly munka” – hangsúlyozta McCormick.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT



 

Kapcsolódók

Kimaradt?