Így óvhatjuk az autó akkumulátorát a rendkívül hideg időszakban

Az utóbbi idők hidegebb időjárása miatt több autójavító műhelyben és az autókereskedésekben, szervizeknél is jelentősen nőtt a forgalom Marosvásárhelyen. Az autószervizek képviselői szerint sok sofőr halogatja az új akkumulátorok vásárlását és addig használja a régit, amíg az teljesen le nem merül.

„Az akkumulátorok azért merülnek le ilyen időjárási körülmények között, mert régiek, az emberek elfelejtik kicserélni vagy gyakran halogatják a cserét”– tájékoztatta a Maszolt Borsos Sándor marosvásárhelyi autószerelő.

Mint fogalmazott, fontos szempont az is, hogy ilyen hideg periódusokban az autó sokkal több áramot használ a fűtés, a párátlanítás, ülésfűtés miatt. Hozzátette, érdemes odafigyelni az akkumulátor töltöttségi állapotára is, amit időnként tesztelni kell az autószerelő műhelyekben, valamint arra is, hogy az akkumulátort védőburkolattal fedjük, ezzel is növelve élettartamát.Illusztráció | Fotó: bestjumpstarterreview.com/Unsplash

Ha az akkumulátor visszatöltődése nem megfelelő, a töltöttségi szintje gyenge marad és akár 24 óra alatt lemerülhet. Ezt az is befolyásolja, hogy milyen állapotban van a motor, hiszen ha megfelelően karban van tartva, akkor az akkumulátor nem terhelődik le annyira, ellenkező esetben, főleg tartósan hideg periódusban ez is felgyorsíthatja az akkumulátor lemerülését – részletezte a szakember.   

Az akkumulátor élettartama függ az autó teljesítményétől, a megtett távolságoktól, a vezetési stílustól, de az indítások és megállások számától is – összegezte Borsos Sándor.

Amint tájékoztatott, az autójavító műhelyek beveszik a régi akkumulátorokat újrahasznosítás céljából, új termék vásárlásakor legtöbb helyen 10 százalékos kedvezményt is adnak. A szakemberek szerint, ha a hőmérséklet fagypont alá süllyed, az autó akkumulátora rengeteg energiát veszít, ezért a vezetőknek azt is tanácsolják, hogy mindig legyen a csomagtartóban egy pár töltőkábel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?