Tizenhárom év után újra szerencsét próbált az X-Faktorban a székelyudvarhelyi kétgyermekes édesanya, Abodi-Nagy Blanka, és egy hajszálon múlt az élő show-ba jutása. Interjúnkban szó lesz tehetségkutatókról, hosszas személyiségfejlődésről és arról is, miért nem hallgat otthon zenét.

– Milyen voltál gyerekként, hogyan kell elképzelni a kicsi Blankát? Már akkor élvezted a szereplést, éneklést?

– Egészen kicsi gyerekként élveztem, de volt egy nagy váltás az életemben negyedik osztály után, amikor bekerültem Székelyudvarhelyre iskolába. Én azt gondolom, hogy amellett, hogy nagyon sok mindent kaptam ettől az iskolától, a szerepléshez való kedvet elveszítettem, mivel ott kezdtem nagyon visszahúzódó lenni. Én hangszeres voltam, fuvoláztam, de belém költözött egy olyan jellegű színpadi drukk és félelem, amit sok év alatt sikerült csak levetkőzni magamról.  

– Mióta ilyen intenzív a viszonyod a zenével?

– Négy évig fuvolista voltam az iskolában, utána pedig négy évig énekszakos diák, a klasszikus ének alapjait tanultam meg. Iskola után egyből belecsöppentem egy nagyon vagány zenekarba, de már ekkor nagyon félénk ember voltam. Azt tudtam, hogy aránylag jó a hangom, de nem volt nagy bizalmam magammal szemben.

A 2011-es X-Faktoros bukásomat egyértelműen ennek tudom be. Ott voltam a versenyen, de nem tudtam felszabadulni, nem tudtam önfeledten jelen lenni. A táborban sírtam elbújva a mosdóban, mert azt éreztem, hogy annyi jó hang van, hogy én inkább haza akarok menni. Nem voltam megérve hozzá, hiányzott belőlem a hit, hogy képes vagyok adni az embereknek az előadásom által. Nagyon zárt világ volt az enyém.

– Egy évvel az X-Faktor után, 2012-ben a The Voice tehetségkutatóban is szerencsét próbáltál. Milyen emlékeid vannak erről az időszakról?

– A Voice-nál is gyakorlatilag az élő show küszöbén estem ki, amikor párbajozni kellett. De olyan alapon jelentkeztem oda is, hogy ha az ember leesik a lóról, akkor egyből üljön vissza, mert ha nem, lovat se akar többet látni. Hasonló élményekkel gazdagodtam, mint az X-Faktor alatt, hiszen egy év nem volt elég, hogy fejlesszem önmagam.

– A Voice-os kiesésed után azt nyilatkoztad, hogy soha többé nem fogsz tehetségkutatóban indulni, viszont 12 évre rá mégis megtetted. Miért döntöttél így, mi hajtott?

– Mindig is énekesnő akartam lenni, egészen kicsi korom óta. A kudarcok azt üzenték nekem, hogy talán le kéne tenni ezt az álmodozást és a realitás talaján maradni. Én próbáltam magam ott tartani, de rájöttem, hogy telik az életem, ez a vágyam pedig nem fakul, szóval lehet, hogy megérne még egy esélyt.

Évekig dilemmáztam, hogy jelentkezzek-e vagy sem, és közben dolgoztam magamon nagyon sokat. Nagyon sok munkám volt abban, hogy nyugodt tudjak maradni, önfeledt tudjak lenni, tudjam odaadni, amit én szeretnék egy dal által. Én nagyon szeretem a családomat és nagyon hálás vagyok, hogy az életemnek ez a része ilyen szép, de mindig volt egy hiányérzetem ezzel kapcsolatban. Nem akartam azt, hogy később feltegyem a kérdést: vajon ha lett volna bátorságom lépni magamért, akkor mi lett volna? 

– A környezeted támogató és megértő volt, amikor eldöntötted, hogy jelentkezel? Kétgyerekes anyukaként nem lehetett egyszerű meghozni ezt a döntést és menedzselni is a helyzetet.

– Először leültem a férjemmel beszélgetni, aki egyből azt mondta: „menjél!”. Könnyen ment. Teljes támogatottságot élveztem a családban és a barátok részéről is, de azért néha bonyolult volt a kisbabával. Az emberek a válogatót látják először a TV-ben, de előtte vannak meghallgatások, és az utolsó ilyen meghallgatásra úgy utaztunk fel a babával repülővel, hogy előtte egyikünk se repült. Voltak ilyen helyzetek, amiket meg kellett oldani, de azt éreztem, hogy bátornak kell lennem, mernem kell az életemet egy kicsit az én kezembe is venni, nem lehet csak a gondviselésre hagyatkozni, tennem is kell érte.

– Milyenek voltak a mostani megéléseid a versenyben ahhoz képest, hogy 12 évvel ezelőtt miket éltél meg?

– Attól függetlenül, hogy kiestem, sok mindent nyertem, nagyon építő jellegű volt. Régi félelmem volt az, hogy nem tudok közölni, nem tudok adni az embereknek. De a válogatón, amikor Rúzsa Magdi Egyszer című dalát énekeltem, ez megdőlt bennem, éreztem, hogy képes vagyok rá. Ha én tiszta szívemből adom, akkor nagyon sokan megérzik.

Rengeteg pozitív visszajelzést, kedves szót kaptam. Számítottam rá, hogy tetszeni fog az embereknek, de arra azért nem, hogy ekkora horderejű szeretet-cunamit indítok el vele. Nagyon megtisztelő és hálával tölt el. A másik dolog, ami változott, hogy mertem magabiztosan beleszólni a mikrofonba és érthetően összefoglalni a mondanivalómat, mert ezzel is problémám volt. Régebben mozogni sem tudtam a színpadon a feszültség miatt, úgy éreztem, hogy lebénultam, csak túl akartam lenni rajta. Szerencsére ezt is sikerült kinőni a régi önmagamhoz képest.

– Mi volt a célod az X-Faktorral?

– Ha az ember elindul egy versenyen, nyilván meg akarja nyerni, de a nagy vágyam az volt, hogy felfedezzenek, kedveljenek meg, létezni tudjak, mint énekes, legyen egy közönségem, akinek közölni tudok, vagy tudjak visszakerülni azoknak a tudatába, akik valamikor megismertek.

– Melyik volt az eddigi legemlékezetesebb élményed fellépéskor?

– Ha a versenyt is beleszámítjuk, akkor egyértelműen a mostani válogató. Ez már nem olyan volt, aminek úgy mentem neki, hogy alig várom, hogy lejárjon, csak ne égjek túl nagyot, hanem éreztem magamban, hogy itt a lehetőség, hogy adjak a mentoroknak, a közönségnek és mindenkinek, aki utólag látja majd. Azt hiszem, végérvényesen átfordult bennem ott valami a régi negatív énképemmel kapcsolatban. Felcserélődött bennem a drukk egy olyan jellegű örömre, ami mindenkinek átjött. 

 

 

 

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

X-Faktor (@xfaktorhun) által megosztott bejegyzés

– Milyen zenét hallgatsz a hétköznapokban? A gyerekdalok mellett, persze.

Talán viccesen hangozhat, de én az utóbbi időben itthon podcasteket hallgatok, mert úgy érzem, telítődtem zenével. Tizenöt évig voltam a rendezvényes világnak az énekese, nagyon sok stílusban énekeltem, emiatt éreztem azt, hogy itthon csendre vágyom. Néha beakadnak dalok, de most már háttérzajként nem hallgatok zenét. Ha hallgatom, akkor közben nézem is, hogy mit csinál az énekes a színpadon, kicsit elemezgetem magamban, szóval úgy szeretek zenét hallgatni, ha meg tudom figyelni és meg tudom emészteni.

– Hogyan tovább, milyen terveid vannak? Hol lehet téged látni a közeljövőben?

– Annyi biztos, hogy jövőre az X-Faktorban nem, de vannak terveim. Van egy-két dal a fejemben, az egyiken már dolgozunk, és remélem, hogy sikerül mihamarabb kiadni, esetleg azzal benevezni valahova. Azon is dolgozunk, hogy legyenek videók az online platformokon, de én nagyon szeretem a személyes találkozásokat, úgyhogy mindenképp azon leszek, hogy lehessen engem látni, lehessen velem találkozni, hogy tudjunk együtt örülni.

(Nyitókép: Szabó Gábor//RTL)