2023 januárjában rekordokat döntött a hőmérséklet sok európai ország területén, így Romániában is. Január 19-én az ország déli részén 20 fok fölé emelkedett, több erdélyi városban és az általában fagyos teleknek örvendő Székelyföldön is jócskán fagypont felett mozgott a hőmérséklet. Többször is tapasztalhattuk az utóbbi évek során a hirtelen lehűlések és felmelegedések káros hatásait, a termény megtizedelését, az egyre súlyosabb árvizek és agresszív hőhullámok, erdőtüzek betörését vidékünkön is, ami arra enged következtetni, hogy ez már rég nem az a „tündérkert”, amihez hozzászoktunk. A klímaváltozás itt van és érezzük hatását – ezért fontosnak tartjuk, hogy tanuljunk is valamit belőle, ezért három, a kérdéssel különböző formában foglalkozó dokumentumfilmet ajánlunk olvasóinknak.

SLAY

Találékony nevet kapott ez a tavaly megjelent alkotás – a slay angolul egyszerre jelent valamit lemészárolni, illetve a divatos, kihívó külsőre tett megjegyzésként is használják a kortárs amerikai szlengben és a közösségimédia-felületeken. A femme és homme fatale külsők mögött azonban milliók szenvedése húzódik – a film a divatipar nyilvánosság mögötti részeit tárja fel és felteszi a kérdést: valóban szükségünk van-e szőrmére, bőrre és gyapjúra az öltözködésünkhöz?

Arról rántja le a leplet, hogy valójában állatok millióit szaporítjuk és tartjuk mesterségesen csupán szőrükért és bőrükért, az irhák nem csupán a vágóhidak melléktermékeiként kerülnek a gyárakba. A bőrcserzés és preparálás, festés rendkívül környezetkárosító folyamat, amelyet alulfizetett és munkahelyi baleseteknek sokszorosan kitett munkások végeznek el csak azért, hogy egy gazdag réteg megvásárolhassa a belőlük készült luxuscikkeket.

A nagy márkák nyersanyagforrásainak utánajárásával fény derül arra is, hogy a megszokott „made in…” szlogen bizony nem tükrözi a valóságot, és a cégek igyekeznek eltussolni az érdeklődők vagy vásárlók elől, hogy honnan származnak az anyagok, amelyekből dolgoznak. Azért fontos ez a klímaváltozás szempontjából, mert sokunk fejében úgy él a bőr mint anyag, hogy csupán melléktermék – ha ez így volna, akkor sem lenne a feldolgozása jobb, de legalább pusztán az volna, ami. Bár a kelet-európai társadalom javarésze nem engedheti meg magának a luxuscikkeket, ettől még magunk is viselünk bőrárut.

A szőrme kevésbé népszerű, a gyapjút pedig lokálisan is beszerezhetjük, és az állat sem szenved (például meg lehet a juhokat nyírni kíméletesen is, hogy gyapjúszálat készítsünk, de lemondhatunk a báránybőrről és nem kell agyontenyészteni sem őket). A legfontosabb: használjuk a már meglévő ruháinkat, vásároljunk másodkézből használtan, és ha lehet, következő alkalommal új és innovatív, környezetkímélőbb anyagból készült ruházati cikkeket vegyünk. Ezekről az anyagokról itt lehet bővebben olvasni.

Racing Extinction

Nem elegendő, ha csak arról beszélünk, kontextusaitól elszakítva, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása okozza a globális felmelegedést, az óceánok vizeinek elsavasodását és a fajok kihalását. Arról is kell beszélni, hogy milyen lehetetlen és ostoba igényeink vannak a földgolyón, aminek érdekében bármit megteszünk. A film a veszélyeztetett állatfajok illegális kereskedelmére irányítja a figyelmet – a cápauszony kitermelését, a bálnavadászatot és a sasrájafélék családjába tartozó manta rája kopoltyúinak megszerzését mutatja meg, amelyet különleges gyógyszernek vélnek.

Az a legnagyobb baj, hogy nem csupán Kína vagy Indonézia a bűnös ezekben, hanem az egész világ. Európa is szolgáltat cápauszonyt Kínának, és a nagytestű halak kifogásának szabályozása csupán papíron létezik, a feketepiac virágzik és legalább olyan erős, mint az összes többi illegális piac.

A cápauszonylevesért versengő ázsiai országokban a kilencvenes években nőtt meg ez az igény, azonban a közelmúltban (a film 2015-ben készült) sikerült visszaszorítani az étel iránti keresletet, mivel annak előállításához többlépcsős pusztítás tapad: a cápákat tömegesen fogják ki, még élve lehasítják uszonyaikat, majd visszadobják őket a vízbe, ahol az óceán fenekére süllyednek, mivel úszásképtelenné váltak.

A bálnahúst forgalmazó éttermek és a ritka állatokat forgalmazó piacok leleplezését csak inkognitóban, rejtett kamerákkal és bizonyítékokkal lehet megtenni, amely által nyomást gyakorolnak az adott ország vezetőségére s ezáltal a veszélyeztetett fajok védelmében tett intézkedésekkel megakadályozzák a hatalmas szállítási forgalmat, szennyezést, pusztítást és elősegítsék a biodiverzitás megőrzését. A film megtekinthető itt.

2040

Elsőre azt hinnénk, egy ausztráliai fókuszú dokumentumfilmnek semmi köze nincs Európához, de nagyobbat nem is tévedhetnénk, hiszen csak a főszereplő-narrátor Damon Gameau és családja lakik történetesen a kontinensen. Az alaphelyzet egyszerű: Gameu négyéves kislánya jövőjét képzeli el kézzelfogható klímatudatos megoldásokkal, s teszi ezt olyan meggyőző erejű vizuális történetmeséléssel, hogy kedvünk támad valóban tenni is valamit a közelgő (és már megérkezett) veszélyek ellen.

Olyan fenntartható és bizonyított eljárásokat és gyakorlati lehetőségeket prezentál nekünk, amelyek modellezhetik mindannyiunk jövőjét. A fentebb említett húsevés-csökkentés és tudatosabb divat mellett az energiaszektorban bevezethető lépésekkel is megismerkedhetünk, mégpedig az önrendelkező társadalmi berendezkedések által. Egy konkrét példával élve: a bangladeshi rurális környezetben szerény körülmények között élők megtapasztalhatják, milyen egy falu napelemes hálózatának kialakítása: a petróleumlámpákra nincs többé szükség, a gyógyszertár, a tanulósarok és az iskola megvilágítása megoldódik, és a legszegényebbek sem maradnak áram nélkül, mivel kedvezményesen hozzájuthatnak a szomszédjuktól.

Az állami energiaszolgáltatástól való elszakadás ilyen formában csökkenti a kiszolgáltatottságot, kevesebb és egyszerűbb infrastruktúrát kínál, főként egy olyan vidéken, amelyet gyakorta sújt árvíz a nedves évszakok ideje alatt. Egy másik izgalmas kezdeményezés a robotsofőrrel ellátott elektromos autó, amelyet ridesharing módszerrel ki is próbáltak Szingapúrban, de szó esik a városi kis zöldségeskertekről, az épületek tetejére és oldalára ültetett növényzetről, szénmegkötéses technológiáról és talán az egyik legfontosabbról: a regeneratív mezőgazdaság adoptálásáról, amely a termőföldek egészségét állítja vissza. Fontos alkotás klímaszorongás csökkentése érdekében – itt megtekinthető.