Elpusztult Európa legidősebb orrszarvúja, Pedro

Elpusztult az európai állatkertek legidősebb orrszarvúja idős kora következtében. A Pedro névre keresztelt déli szélesszájú orrszarvú (Ceratotherium simum simum) pontos életkorát nem tudták biztosan, de 51 évvel ezelőtt, 1972-ben fiatal orrszarvúként került Dél-Afrikából Spanyolországba.

A szakértők szerint nagyjából 53-54 évet érhetett meg, ami igen soknak számít, hiszen az orrszarvúak általában nem élnek 50 évnél tovább. Az állatorvosok és gondozók erőfeszítései ellenére az idős kora okozta elgyengülés már nem volt visszafordítható.Pedro a barcelonai állatkert egyetlen orrszarvúja volt.

Az orrszarvúakra nagy veszélyt jelent az orvvadászat, ugyanis szarvukat lázcsillapító, méregtelenítő, görcsoldó, újabban pedig a rákot is gyógyító csodaszernek tartják Ázsia egyes részein. Bár tudományos bizonyítékok ezt nem támasztják alá, mégis nagy rá az igény, így sorra gyilkolják az állatokat szarvaikért.

A déli szélesszájú orrszarvú alfajából a 19. század második felében már csak kevesebb mint száz példány élt, mára azonban az intenzív fajvédelmi intézkedéseknek köszönhetően a populációjuk 16 ezer fölé emelkedett. A szélesszájú orrszarvú északi alfajából viszont a WWF adatai szerint már csak két nőstény állat él a világon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?