Spanyolország, Portugália és Marokkó rendezi a 2030-as foci-vb-t

Spanyolország, Portugália és Marokkó rendezi meg a 2030-as labdarúgó-világbajnokságot, de az első három mérkőzésnek – a nemzetközi szövetség (FIFA) tanácsának döntése nyomán – Uruguay, Argentína és Paraguay ad majd otthont.

Fotó: fifa.comA dél-amerikai rajt után a torna Marokkóban, Portugáliában és Spanyolországban folytatódik, az ő közös pályázatuk maradt egyedül versenyben. Utóbbi három ország válogatottja automatikus résztvevő lesz a meglévő kvótaelosztásból foglalva le helyeket. A centenáriumi vb három földrészen zajlik majd, amire korábban még nem volt példa.

Az első világbajnokságot 1930-ban Uruguayban rendezték. A „történelmi kontextust” figyelembe véve a FIFA tanácsa arról is határozott, hogy az első vb-nek otthont adó ország fővárosában, Montevideóban lesz majd a centenáriumi ünnepség, illetve egy-egy mérkőzés Uruguayban, Argentínában és Paraguayban.

A tanács döntését a FIFA jövő évi kongresszusának kell jóváhagynia.

„Egy megosztott világban a FIFA az egyesítésért harcol. A béke, a tolerancia és a befogadás nagyszerű üzenete a mienk. 2030-ban egy egyedülálló, globális lábnyomot hagyunk magunk után, hisz három kontinens, és hat ország fogadja és egyesíti a világot, miközben a 'gyönyörű játékot', és a világbajnokság századik évfordulóját ünnepeljük” – indokolta a FIFA döntését a szervezet elnöke, Gianni Infantino. Hozzátette, a három dél-amerikai mérkőzés közül az elsőre a montevideói Centenáriumi Stadionban kerül sor, itt rendezték meg az 1930-as döntőt is.

Eredetileg Spanyolország és Portugália tervezett közös pályázatot, majd ebbe tavaly októberben Ukrajnát is bevonta. Marokkó idén márciusban jelezte, hogy szívesen lenne beugró az ibériai pályázatban abban az esetben, ha Ukrajna a háború miatt nem tudná vállalni a társrendezést.

A hét év múlva sorra kerülő vb iránt korábban négy dél-amerikai ország, Uruguay, valamint Argentína, Paraguay és Chile is érdeklődött ugyancsak közös rendezésben gondolkodva, és volt olyan elképzelés is, miszerint Szaúd-Arábia Egyiptommal és Görögországgal közösen vállalná a rendezést.

A 2026-os – már nem 32, hanem 48 csapatos – világbajnokságnak Kanada, az Egyesült Államok és Mexikó lesz a házigazdája.

Kapcsolódók

Kimaradt?