„Meg fogunk halni, anya, szeretlek!” – az egyik lány hangüzenete a spanyolországi diszkótűzből

A spanyolországi Murciában a három egymáshoz közeli szórakozóhelyet elpusztító tűz halálos áldozatainak száma várhatóan emelkedni fog, mivel a mentők további öt eltűnt személyt keresnek, írja a Digi24. A The Guardian szerint legalább 13 ember halt meg a tűzben. Az eltűntek között van egy házaspár is, akik a szomszédos Caravaca városból utaztak oda. Egy barátjuk, aki aznap este elkísérte őket a klubba, a tűzvész alatt hangüzenetet küldött az édesanyjának.

Mint írtuk Murcia délkeleti részén vasárnap reggel 6 óra körül tűz ütött ki a La Fonda klubban, majd átterjedt a szomszédos Teatre és Golden klubokra – közölték a hatóságok.  Az eltűnt emberek számáról eltérőek voltak a jelentések.

A La Verdad de Murcia című helyi lap a város polgármesterét, José Ballestát idézte, aki szerint 18 ember tűnt el. Ebben benne lehetnek néhányan azok közül, akiket már megtaláltak. 

Fotó: Agerpres

Jelenleg a tűz okát is vizsgálják.  Vasárnap estig mindössze három holttestet sikerült ujjlenyomatok alapján azonosítani. A tisztviselők szerint a többi holttest azonosítása napokig is eltarthat, mivel a DNS-mintákat Madridba kell küldeni feldolgozásra. 

Az eltűntek között van egy házaspár, Jorge és Rosa Bajiota, akik a szomszédos Caravaca városból utaztak Murciába két barátjukkal – írja az El Mundo. A házaspárnak három gyermeke van.  Egy barátjuk, aki aznap este elkísérte őket a klubba, a tűzvész alatt hangüzenetet küldött az édesanyjának, amelyben az mondta: „Szeretlek, anya. Meg fogunk halni, anya, szeretlek”.

A háttérben emberek kiabálása hallatszott, hogy kapcsolják fel a villanyt. Nem világos, hogy a 28 éves nő a halottak között van-e, de apja, akit a spanyol sajtóban csak Jairo néven azonosítottak, azt mondta, hogy azóta nem hallott róla.  

Letakart hordágyat visznek a tűzoltók | Fotó: Agerpres

A polgármester elmondta, hogy az épületek szerkezeti sérülései nagyon megnehezítették a bejutást.

„Jelenleg a holttestek kiemelésével, a terület biztosításával, a családokkal való kapcsolattartással és az azonosítással foglalkozunk, ami nem könnyű” – mondta Ballesta.  A hatóságok szerint négy embert – két 22 és 25 éves nőt és két 40-es éveiben járó férfit – füstmérgezéssel kezelnek.  

„Az első információk szerint a tűz a szórakozóhely első emeletén ütött ki. Földszintje és első emeleti helyisége volt a lokálnak” – mondta Diego Seral, az országos rendőrség szóvivője.

Az eddig előkerült 13 holttestből 11-et a La Fonda első emeletén találtak, kettőt pedig a földszinten, a romok között. A rendőrség szerint a La Verdad de Mercia szerint a hőmérséklet a szórakozóhelyen elérhette az 1000 és 1500 Celsius-fokot.  

Az eltűntek egyike a nicaraguai születésű Éric Hernández, aki a 30. születésnapját ünnepelte barátaival és családjával, köztük testvérével, Sergióval és édesanyjával, Martával a La Fonda klubban – számolt be az újság.  Egy unokatestvére, Walter Hernández – aki túlélte, miután elvált csoporttól, amikor italért ment az alsó szintre –, elmondta, hogy a társaság nyolc tagja eltűnt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?