Egyre többet iszunk, de mást, mint apáink és nagyapáink

A tömény italok népszerűsége töretlen, azonban sörből négyszer annyi fogy, mint fél évszázaddal korábban.   

Romániában megközelítőleg 11 liter tiszta szesznek megfelelő mennyiségű szeszes italt fogyaszt egy év alatt egy átlagos, 15 évnél idősebb lakos, derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adataiból. Az elmúlt fél évszázadban az alkoholfogyasztás erős ingadozásokat mutatott, s átalakultak a fogyasztási szokások is.Fotó: Pixabay

1969-ben, ha hinni lehet a statisztikáknak, még csak 8 liter volt az egy főre eső szeszfogyasztás. Egy évtized alatt ez 11,41 literre nőtt, de a rendszerváltás évében már csak 8,67 liter volt. Valószínű, hogy ezek a jelentős változások szoros összefüggésben voltak az életszínvonallal és a kiskereskedelemi felhozatallal.

Az elmúlt fél évszázadban 1999-ben voltunk a leginkább józan életűek, amikor átlagban mindössze 7,66 liter alkoholt fogyasztottunk. Után ismét divatba jött az italozás, ez pedig 2009-ben már 11,01 literes fogyasztást eredményezett. Meglepő módon egy évre rá egy átlagos romániai már csak 10,01 liter szesz eresztett le a torkán, ami közel 10 százalékos visszaesésnek felel meg.

A következő mélypontot, jobban mondva józansági csúcsot 2015-ben értük el 9,45 literrel, azóta azonban megint növekvő tendenciát mutat az italozás.

A fogyasztási szokások nagyban megváltoztak az elmúlt fél évszázadban. 1969-ben a bor volt a legnépszerűbb ital, melyből 4,37 liter tiszta szesznek megfelelő mennyiséget tett ki az átlagos, egy főre eső fogyasztás. Sör formájában mindössze 1,26 liter alkohol volt az éves bevitel, míg tömény italok formájában, melyek akkoriban főleg a pálinkát jelentették, 2,38 liter.

A rövid italok fogyasztása napjainkban közel azonos szinten van, mint 50 évvel korábban, 2,25 liter tiszta szeszt tesz ki éves szinten. Az évtizedek során azonban elképesztő hullámvölgyeket és hullámhegyeket produkált: 1979-ben 3,13 liter volt, majd két évtized alatt szinte a harmadára, 1,05 literre csökkent, hogy aztán egy évtized múlva történelmi csúcsra, 2,49 literre emelkedjen.

Borból jelenleg kevesebbet fogyasztunk, mint fél évszázada, 3,38 liter alkohollal egyenértékű mennyiséget, ami körülbelül 23-24 liter bort jelent. A sörfogyasztás ellenben mintegy négyszeresére nőtt, éves szinten átlagban 5,33 liter tiszta szesszel egyenértékű. Mivel az idehaza népszerű sörök alkoholtartalma 4-5 százalék, ez nagyjából fejenként 100 literes átlagos sörfogyasztásnak felel meg. A fogyasztási szokások átalakulása nem romániai specifikum, nagyon hasonló folyamat játszódott Magyarországon is az elmúlt évtizedekben, amellyen kb. azonos szinten vagyunk az egy főre eső fogyasztás tekintetében. 

Az ágazati szakemberek egyöntetű véleménye szerint idén sörből és tömény italokból is kevesebb fogy, mint tavaly, ami egyértelműen a vásárlóerő csökkenésének tudható be.  

 

Kapcsolódók

Kimaradt?