Mérgező almabor szedett áldozatokat

Legalább 18 ember vesztette életét Oroszország három régiójában, miután mérgező almabort fogyasztottak – közölték hétfőn orosz hírügynökségek.

 

Uljanovszk megyéből 16, Szamara megyéből két halálesetet jelentettek, Udmurtföldön pedig egy férfi és egy nő került súlyos állapotban kórházba.

Az uljanovszki régióban hétfőn 35 mérgezéses esetről tudtak, a legtöbb érintett dimitrovgrádi lakos. Az első áldozatok szombaton fordultak orvoshoz.

Illusztráció: Pexels

A mérgezést egy Miszter Szidr elnevezésű, elviteles sörkimérésekben csapolt almabor okozta, amelyet két nagyobb hálózat forgalmazott. Anna Popova, a fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője utasította a hatóság regionális igazgatóságait, hogy azonosítsák, és foglalják le az összes fellelhető tételt. A szamarai Andi cég által gyártott ital forgalmazását országosan betiltotta az alkoholpiaci szabályozó szolgálat.

A mérgezés okát egyelőre hivatalosan nem közölték. Az előzetes jelentések szerint a Miszter Szidr metil-alkoholt tartalmazott.

A Nyomozó Bizottság (SZK) közölte, hogy őrizetbe vett egy Szamara megyei vállalkozót, aki az italt forgalmazta. A gyanú szerint az általa nyújtott szolgáltatás során nem tartotta be a biztonsági előírásokat, és gondatlanságból több ember halálát okozta.

Oroszországban az alkoholforgalmazási előírások szigorúsága ellenére sem ritkaság a tömeges metanolmérgezés. Irkutszkban 2016 decemberében 78 ember halt meg, miután metilalkoholt tartalmazó Bojarisnyik (galagonya) elnevezésű, 93 százalékban szeszalapú fürdő-testápolót ittak. Jekatyerinburgban 2021 októberében 18, tavaly januárban pedig Hanti- és Manysiföldön 13 ember vesztette életét metanoltól.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?