Áprilisban lógott meg, ma már 500 kilométerre jár élőhelyétől a szökevény elefántcsorda

A 15 tagú ormányoscsorda még áprilisban lógott meg egy elzárt, délnyugat-kínai természetvédelmi területről, azóta pedig több, mint 500 kilométert tett meg. Az állatok rengeteg kárt hagytak maguk mögött, a hatóságok viszont nagyon óvják őket, mert a kihalás szélén állnak, írja a 24.hu portál.

Azt nem tudni, hogy a délnyugat-kínai Xishuangbanna prefektúra elzárt, természetvédelmi területéről hogyan szöktek meg az országban védettnek számító állatok, de a hatóságok folyamatosan monitorozzák a mozgásukat. Az erről készült felvételeket a Kínai Központi Televízió Twitteren is megosztotta:

A Gurdian azt írja, az eredeti élőhelyüktől jóval északabbra található Jünnan tartomány hatóságai kedden közölték, hogy az elefántok húsz kilométerre vannak a tartomány fővárosától, Kummingtól, ahol többmillió ember él. Április óta egyébként ezek az elefántok majdnem 7 millió jüan (átszámítva 310 millió forint) kárt okoztak, például 56 hektárnyi termést is tönkretettek.

Fotó: 24.hu | HU CHAO / XINHUA / XINHUA VIA AFP

A vonuló elefántok emberi áldozatairól egyelőre nincs hír, azonban egyre gyakrabban hallani falvakban és termőföldeken kalandozó elefántokról, amit a helyi hatóságok azzal magyaráznak, hogy az elefántok erdei táplálékául szolgáló növények helyére olyan növényeket szoktak ültetni, amit az elefántok nem esznek meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?