Több mint 200 elefánt pusztult el Zimbabwében a súlyos aszály miatt

Nehéz a helyzet Zimbabwe legnagyobb természetvédelmi területén, az északnyugaton fekvő Hwange Nemzeti Parkban is, ahol már több mint 200 elefánt pusztult el, 120 csak az elmúlt két hónapban. Vagy kiszáradtak vagy a vízforrás keresése közben, az emberrel viaskodva pusztultak el.

A katasztrofális aszály miatt több mint ezer vadon élő állatot telepítenek át Zimbabwe egyik rezervátumából más nemzeti parkokba. Ez lesz  az ország történetének eddigi legnagyobb ilyen jellegű akciója.

A nemzeti parkok igazgatóságának szóvivője szerint 2000 impalát, 600 elefántot, 50 bivalyt, 40 zsiráfot, két oroszlánfalkát és afrikai vadkutyákat szállítanak át az ország délkeleti részéből három másik olyan védett területre, ahol kevésbé súlyos a helyzet.

Az akció az esős évszak kezdetével, várhatóan november közepén indul, amikor kizöldülnek a rétek és a fák a csapadékosabb rezervátumokban. Kelet-Afrika többi részéhez hasonlóan Zimbabwét is évek óta aszály sújtja. A helyzetet súlyosbítja a klímaváltozás, a sokévi átlagnál magasabb hőmérséklet, csapadék csak ritkán és egyenlőtlenül fordul elő. Nem találtak élelmet, vizet. Artézi kutakból próbálja feltölteni az itatókat, e célból akár 400 méter mélyre is lefúrnak.

A szomszédos Botswana után Zimbabwéban él a világ második legnagyobb elefántállománya, 84 ezer példány. Szakértők szerint ez 28 ezerrel több, mint amennyi eltartására az ország alkalmas.

Kapcsolódók

Kimaradt?