Újabb egyeddel bővült a veszélyeztetett fajok listája: a zsiráf is nyilvántartásba került

A veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó washingtoni egyezmény (CITES) tárgyalófelei legutóbbi konferenciájukon döntő többséggel megszavazták a zsiráf veszélyeztetett fajjá nyilvánítását: 106 ország mellette, 21 ellene szavazott, 7 ország képviselői pedig tartózkodtak – közölte a Qubit portál.

A döntés értelmében – bár még nem tiltják teljesen – jelentősen korlátozzák a zsiráfok csontjaival, húsával és bőrével való kereskedelmet. A zsiráfot 2016-ban nyilvánították sebezhető fajnak: akkor még összesen 97 ezer egyed élhetett vadon, mind a kilenc alfajt számításba véve. A csökkenési tendenciát jól mutatja az a tény, hogy 1985-ben még 155 ezer élő egyedet sikerült beazonosítaniuk a kutatóknak.

„Olyan sokan ismerik a zsiráfokat, hogy azt gondolhatják, bőség van belőlük. Ez Afrika déli részén még igaz is, de világszinten súlyosan veszélyeztetettek” – idézi a Time a New York-i természetvédelmi szervezet, a Wildlife Conservation Society alelnökét, Susan Liebermant, aki szerint a faj leginkább Nyugat-, Közép- és Kelet-Afrika egyes részein van veszélyben, legyen szó populációcsökkenésről, az élettér zsugorodásáról, orvvadászatról vagy a klímaváltozás miatt egyre gyakoribb szárazságokról.

A természetvédő csoportok rajonganak a döntésért, de néhány afrikai ország elfogadhatatlannak tartja azt: „nem értjük, miért kellene támogatnunk ezt a döntést, mivel Tanzániában stabil és növekvő zsiráfpopuláció él. Több mint 50 százalékuk a Serengeti Nemzeti Parkban él, ami jól védett terület” – mondta Maurus Msuha, Tanzánia természeti erőforrásokért és turizmusért felelős minisztériumának természetvédelmi igazgatója.

A CITES részéről kiemelték, hogy a sebezhető kategóriába sorolt afrikai elefántoknál is felmerült már a veszélyeztetettség kérdése, pedig azok egyedszámát 2016-ban 415 ezerre tették, a zsiráfok 97 ezréhez képest. A természetvédők szerint a zsiráfból készült termékek legnagyobb fogyasztója az Egyesült Államok, amely épp most készül enyhíteni a veszélyeztetett fajok védelmén.

Kapcsolódók

Kimaradt?