Anyai örömök elé néz Rúzsa Magdolna: hármas ikreket vár az énekesnő

Anyai örömök elé néz Rúzsa Magdolna, aki már korábban is beszélt arról, hogy mennyire vágyik az anyaságra. Munkája miatt figyelnie kellett az időzítésre, most viszont férjével úgy érezték, készen állnak rá, hogy szülők legyenek, a hármas ikeráldásra pedig nem is kellett sokáig várniuk, írja az index.hu portál.
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Miután a terhesség 12. hetéig bármi előfordulhat, eddig nem akarták világgá kürtölni a boldogságukat, a Czeizel Intézetben történt vizsgálat azonban tegnap kimutatta: az énekesnő hármas ikreket vár, a szíve alatt hordott három csöppség pedig egészséges és szépen fejlődik.

"Pár napja elsírtam magam, amikor megértettem, milyen isteni kegy és mekkora csoda az, hogy három kicsi lélek is egyszerre minket választott. Elmondhatatlan érzés. A legmesésebb az egészben, hogy mindez természetes módon történt. Nem volt itt lombik..." – mondta a Blikknek a 35 éves kismama, aki egyelőre bírja a munkát, ám hamarosan vissza kell vennie a tempóból, hiszen a nem mindennapi várandósság miatt sokkal jobban ode kell figyelnie magára és a picikre is. 

Fotó: Rúzsa Magdolna Facebook-oldala

A lap azt írja, Rúzsa Magdolnánál – aki egyébként eredetileg szülésznőnek tanult – folyamatosak a vizsgálatok, az utolsó három hónapot pedig a babák biztonsága érdekében kórházban tölti majd. Bár a harmadik Megasztár győzteseként ismertté vált kishegyesi énekesnő családjában nem ez az első ikerterhesség, a hír, hogy három életet hord a szíve alatt, azért őt és a férjét is meglepte.

Kapcsolódók

Kimaradt?