A mindenáron győzni akarás, a pályán elszenvedett vélt vagy valós sérelmek szélsőséges viselkedésre késztethetik a sportoló gyerekek szüleit. Az elmúlt napokban két kirívó esettel is találkozhattunk: előbb lelátói verekedésbe torkollt egy korosztályos kézilabda-mérkőzés Temesváron, majd egy U16-os férfi vízilabda-mérkőzésen volt erőszakos megnyilvánulása egy szülőnek, aki az egyik edzőt is megütötte. Kánya Imre mentáltréner segítségével annak jártunk utána, hogy mi állhat az erőszakos megnyilvánulások pszichológiai hátterében, és arra is kíváncsiak voltunk, hogy a székelyföldi futball- és jégkorong-akadémiák hogyan próbálják elejét venni a jelenségnek.

Kánya Imre, az FK Csíkszereda, Székelyföld Labdarúgó Akadémia mentáltrénere szerint a sportszülők viselkedésének megértéséhez abból kell kiindulni, hogy eredetileg mindannyian a gyermekük támogatásának szándékával érkeznek a mérkőzésekre. A probléma akkor kezdődik, amikor a szülő annyira azonosul a játékkal, a csapat teljesítményével és az eredménnyel, hogy közben megfeledkezik a saját szerepéről.

Amikor egy szülő a gyermekét sportolni látja, valójában nem csupán egy mérkőzést követ, hangsúlyozta a szakember. A pályán vagy a játéktéren ott van az a gyermek, aki számára a legfontosabb, akit szeret, akiért aggódik, és akinek a boldogulását mindennél előbbre helyezi. Éppen ezért a gyermek minden mozdulata, döntése, sikere és hibája intenzív érzelmeket válthat ki belőle. A nehézség akkor jelentkezik, ha a szülő már nem tudja elválasztani gyermeke sportteljesítményét a saját önértékelésétől, igazságérzetétől vagy szülői sikerességének megélésétől. Ilyenkor úgy érezheti, hogy akkor végez jó munkát szülőként, ha a gyermeke kiemelkedően teljesít, sok gólt szerez, gyorsabb a többieknél, nyer vagy a csapat legjobb játékosává válik.

Pszichológiai szempontból ilyenkor több folyamat is működésbe léphet: az érzelmi azonosulás, a fenyegetettség érzése, az igazságtalanság megélése, valamint a stresszreakció. A felfokozott érzelmi állapot beszűkítheti a figyelmet, így a szülő egyre inkább a vélt vagy valós sérelmekre összpontosít. Egy vitatott játékvezetői döntés, egy edzői húzás, vagy a gyermek hibája olyan indulatokat válthat ki belőle, amelyek végül agresszív viselkedésbe torkollhatnak.

A sportszülő legfontosabb feladata azonban nem az, hogy a helyszínen minden igazságtalanságot megtoroljon, minden szabály betartását kikényszerítse, vagy hangos számonkéréssel próbálja befolyásolni a mérkőzést. Sokkal inkább az, hogy a teljesítménytől és az eredménytől függetlenül biztonságos, támogató környezetet teremtsen a gyermekének – emelte ki Kánya Imre.

A szurkolás határa

A természetes szülői drukkolás önmagában nem jelent problémát, mutatott rá beszélgetőtársunk. Egy mérkőzésen teljesen rendben van, ha a szülő izgalmat, örömöt, csalódottságot, sőt akár dühöt érez. Kánya Imre szerint nem az a jó szülő, aki érzelemmentesen ül a lelátón, hanem az, aki az érzelmei ellenére is képes megőrizni a felnőttekre jellemző viselkedést és önkontrollt. A határ ott mosódik el, amikor a gyermek fejlődése, sportolásának öröme és a közösségben szerzett tapasztalatai helyett már kizárólag a győzelem válik fontossá.

Ez különösen az utánpótlássportban jelent problémát. A labdarúgásban például az akadémiai képzést megelőző korosztályokban (14 éves kor alatt – szerk. megj.) nem számolják az eredményt, és tabellát sem vezetnek. A szülők egy része azonban ilyenkor is követi a gólokat, számontartja a győzelmeket és vereségeket, és ezek alapján ítéli meg gyermeke teljesítményét.

„Sajnos a gyerek érzi a pályán, hogy az apukának vagy az anyukának az az egyetlen elfogadható opció, ha győznek, és ha a gyerek gólt szerez. Ennek következménye lehet, hogy a szülő a pálya széléről utasításokat kiabál, számonkéri a hibákat, a játékvezetővel vagy az edzővel is konfliktusba kerül. A gyermek eközben nem feltétlenül a játékra összpontosít, hanem arra figyel, vajon mit fog szólni a szülője egy-egy hibához” – magyarázta a mentáltréner.

Kánya Imre az akadémistáknál rendszeresen felteszi a kérdést a szezon elején: segítségnek érzik-e, ha a szüleik jelen vannak a lelátón, vagy inkább zavarja őket? Elmondása szerint meglepően sokan választják az utóbbit: tíz gyermekből akár nyolc is azt mondja, hogy szívesebben játszana a szülők jelenléte nélkül.

„A szülői értekezleteken, amikor ezt elmondom, kikerekednek a szemek, meglepődnek. Pedig a gyerek sokszor szabadabban tudja átadni magát a játéknak, a csapatnak és az egész környezetnek, amikor nincs ott az édesapja vagy az édesanyja” – mondta.

A szakember szerint a szülőknek érdemes időnként egy egyszerű kérdést feltenniük maguknak: könnyebb vagy nehezebb lesz a gyermeküknek attól, ahogyan éppen viselkednek? Ehhez persze önismeretre és önreflexióra is szükség van.

Ha egy gyermek a mérkőzés után elsősorban attól tart, mit fog mondani az édesapja vagy az édesanyja, könnyen megjelenhet benne a szégyenérzet, mert kihagyott egy büntetőt, elrontott egy átadást vagy úgy érzi, nem teljesített megfelelően. A szülő jelenléte ilyenkor már nem biztonságot jelent, hanem újabb nyomást helyez rá.

A szülői támogatás éppen vereség után mutatkozhat meg a leginkább, abban, hogy a gyermek akkor is ugyanazt a szeretetet, elfogadást és biztatást kapja, amikor nem sikerült nyernie, vagy gyengébben teljesített. A hibák utólagos felsorolása, a szemrehányás és a teljesítmény számonkérése nem segíti a feldolgozást.

Kapcsolódó

Balhé a lelátón: összeverekedtek a szülők a juniorok kézilabda-mérkőzésen (VIDEÓ)

A rendőrség is vizsgálja a történteket.

kézilabda verekedés Temesvár utánpótlás

Kánya Imre felidézte, hogy egyszer egy indulatosan kiabáló édesapát próbált csendre inteni az FK Csíkszeredánál, aki akkor még durván elutasította. Két héttel később azonban a férfi bocsánatot kért, miután átgondolta a viselkedését, és felismerte, hogy a kiabálásával a gyerekeket is zavarta. A történet nem azt jelenti, hogy a szülőknek távol kellene maradniuk a gyermekeik sporteseményeitől. Sokkal inkább arra figyelmeztet, hogy a jelenlétük akkor tölti be a támogató szerepet, ha nem válik a gyermek számára félelemforrássá.

Amikor a szülő saját álmait próbálja beteljesíteni

 A szülői túlkapások mögött gyakran az is meghúzódik, hogy az anya vagy az apa a gyermek sportteljesítményén keresztül próbálja megélni a saját sikereit. Büszkeséget érez, amikor a gyermeke gólt szerez vagy érmet nyer, a vereséget és a gyengébb teljesítményt viszont személyes kudarcként élheti meg. Ilyenkor a gyermek sportolása részben a szülő önértékelésének eszközévé válik. Ebben szerepet játszhatnak a kimondott vagy kimondatlan elvárások, a beteljesületlen sportálmok, az elismerés iránti vágy, de akár a közösségi média is.

A szülő számára vonzó lehet az a kép, amelyet a sikeres sportolók életéről lát: a trófeák, a pénz, az autók, az utazások és a látványos életmód. Ezek alapján könnyen kialakulhat benne az a téves elképzelés, hogy a gyermekének is hasonló sikereket kell elérnie, akár azon az áron is, hogy a sportolás már nem az ő saját választása.

„Nagyon sok gyermek, akár az akadémián is, nem feltétlenül azért focizik, mert ő maga szeretné, hanem mert az apukájának ez a vágya. Hogy ő legyen Ronaldo vagy Messi” – mondta Kánya Imre, hozzátéve, hogy ugyanez más sportágakban is előfordul.

A gyermeket ilyenkor olyan elvárásrendszerbe helyezik, amelyben mindenáron sportolnia, küzdenie és győznie kell, miközben egyre kevésbé számít, hogy ő maga mit szeretne, és milyen örömöt talál a mozgásban.

Az elismerés iránti vágy a közösségi médiában is megjelenhet. Egy éremről, egy győzelemről vagy a gyermek sikeréről szóló bejegyzés sok pozitív visszajelzést hozhat a szülőnek, aki így mások elismerésén keresztül is igazolva érezheti magát. A veszély akkor jelentkezik, ha a gyermek eredményei már nem elsősorban neki jelentenek örömet, hanem a szülő önigazolásának eszközévé válnak.

„A legfontosabb kérdés, hogy valójában kié az a mérkőzés, kié az a sportteljesítmény. A gyermeké, aki a pályán játszik, vagy a szülőé, aki a lelátón kiabál és ordít?” – vetette fel a mentáltréner.

Szerinte minden gyermeknek joga van a saját sportélményeit megélni, legyen szó sikerről vagy kudarcról. Utóbbi ráadásul a fejlődés fontos része. „Mentáltrénerként azt gondolom, hogy a kudarcokból sokkal többet tanulnak a gyerekek, és sokkal jobban fejlődnek általuk, mint amikor sorozatban nyernek” – fogalmazott.

Kapcsolódó

Újabb szülői erőszak utánpótlásmeccsen

Ezúttal edzőre támadt egy szülő egy U16-os vízilabda-mérkőzés alkalmával.

vízilabda erőszak utánpótlás

A vereség megtaníthatja őket egymás támogatására, a bátorításra, a felelősségvállalásra és arra, hogyan álljanak fel egy nehéz helyzetből. A győzelem természetesen örömöt ad, de a kudarcok feldolgozása olyan tapasztalatokat nyújt, amelyek a sporton kívül is hasznosak lehetnek.

Vitatott döntésből agresszió

A lelátón kívülről úgy tűnhet, hogy egy szülő egyik pillanatban még nyugodtan figyeli a mérkőzést, a következőben pedig már kiabál, fenyegetőzik, vagy akár verekedésbe keveredik. A kontrollvesztéshez vezető folyamat azonban sokszor jóval korábban elkezdődik – osztotta meg Kánya Imre. A szülőben fokozatosan felhalmozódhat a feszültség, megjelenhet a tehetetlenség érzése, hiszen közvetlenül nem tudja segíteni a gyermekét a pályán. Ehhez társulhat az igazságtalanság érzése, amikor úgy gondolja, hogy a játékvezető tévedett, az edző rosszul cserélt, vagy a gyermeke kevesebb lehetőséget kapott, mint amennyit megérdemelne.

A vélt sérelmeket tovább erősítheti az ellenféllel szembeni ellenszenv, a provokációnak érzékelt megjegyzés, illetve a szurkolók közötti feszültség. Stresszhelyzetben az érzelmi reakció gyorsabb lehet, mint a megfontolt mérlegelés. A kezdeti elégedetlenségből trágár beszéd, fenyegetőzés, majd szélsőséges esetben fizikai bántalmazás is lehet.

A tömeg viselkedése ugyancsak jelentős hatással lehet az egyénre. Ha egy szülői csoportban valaki hangosan szidalmazza a játékvezetőt vagy az ellenfelet, mások is könnyebben átveszik ezt a magatartást. Előfordulhat, hogy valaki még durvább megjegyzésekkel próbálja túllicitálni a többieket, és a közösségben fokozatosan elfogadottá válik az a viselkedés, amely egyébként vállalhatatlan lenne.

A legnagyobb probléma, hogy mindennek a gyermekek is szemtanúi és fültanúi. Látják, hogyan beszélnek a felnőttek a játékvezetőkkel, az edzőkkel és az ellenfelekkel, és azt is megtapasztalják, hogyan kezelik a konfliktusokat azok az emberek, akikre felnéznek. Kánya Imre szerint fontos különbséget tenni az indulatok megértése és a viselkedés igazolása között. „Az indulat lehet magyarázat, de nem ment fel semmi alól” – szögezte le.

Nem minden dühös ember válik agresszívvá, és nem minden konfliktus vezet erőszakhoz. Az önkontroll része, hogy az ember felismerje saját határait, és időben megálljt parancsoljon magának. Néha az a legjobb döntés, ha hátralép, elhallgat, eltávolodik a konfliktustól vagy segítséget kér, mielőtt elveszítené az önuralmát – magyarázta a szakember.

Önhibáztatás, szégyenérzet, csalódottság

A sportszülők szélsőséges viselkedésének következményei nem érnek véget a mérkőzés lefújásával. A legfájdalmasabb hatásokat sokszor éppen azok a gyermekek szenvedik el, akiknek a sportolásáról az egész konfliktus szól. Ha egy gyerek azt látja, hogy a szülők miatta, az ő teljesítménye vagy egy mérkőzés miatt vesznek össze, esetleg egymásnak esnek, könnyen arra a következtetésre juthat, hogy mindez az ő hibája. Úgy érezheti, hogy ha jobban játszott volna, nem hagy ki egy helyzetet vagy nem veszít a csapata, akkor a konfliktus sem történt volna meg.

Ez önhibáztatáshoz, szégyenérzethez és csalódottsághoz vezethet. A gyermek egyszerre csalódhat önmagában, amiért nem teljesített úgy, ahogyan elvárták tőle, és a szülőjében is, akinek a viselkedését nehezen tudja feldolgozni. A nehézségek ráadásul az öltözőben is folytatódhatnak. A gyermekek egymás között is kegyetlenül tudnak viselkedni, és ha látták, hogy valamelyik társuk szülője botrányt okozott, ezt később felhánytorgathatják neki. Az érintett gyermek így nemcsak a szülői agressziót kénytelen feldolgozni, hanem a társai megjegyzéseivel és gúnyolódásával is szembesülhet.

A mentáltréner szerint még az is előfordulhat, hogy az edzők tesznek megjegyzéseket a gyermeknek a szülője viselkedése miatt, tovább növelve a rá nehezedő terhet.

A gyerek azt tanulja meg, amit a felnőttektől lát

A szülői viselkedés hosszú távon a gyermek sporthoz való viszonyát is meghatározhatja. A gyerekek ugyanis nem csupán abból tanulnak, amit a felnőttek mondanak nekik, hanem abból is, ahogyan azok a mindennapi helyzetekben viselkednek – mutatott rá Kánya Imre. Hozzátette: ha egy szülő folyamatosan azt közvetíti, hogy a játékvezető az ellenség, a vereség elfogadhatatlan, az ellenfelet pedig le kell nézni, a gyermek ezt a szemléletet sajátíthatja el. Idővel maga is úgy léphet pályára, hogy eleve csalást, igazságtalanságot vagy ellenséges szándékot feltételez a másik félről.

Ugyanez érvényes az edzővel szembeni bizalmatlanságra is. Ha a szülő rendszeresen megkérdőjelezi a szakember döntéseit, a gyermek könnyen úgy érezheti, hogy a játéklehetőségét, a csapatban betöltött helyét vagy a fejlődését kizárólag külső igazságtalanságok akadályozzák. Az is konfliktusokhoz vezethet, ha a szülő úgy érzi, a gyermeke jobb a csapattársainál, mégsem kerül be a kezdőcsapatba vagy nem kap annyi játéklehetőséget, amennyit szerinte megérdemel. Ilyenkor könnyen megkérdőjelezi az edző szakmai döntéseit.

Kánya Imre szerint azonban az utánpótlásmérkőzésnek nem a szülők önbecsüléséről kellene szólnia, hanem a gyermek fejlődésének egyik fontos állomását kellene jelentenie. „Ha a gyermek azt tanulja meg a sportpályán, hogy csak a győzelem számít, lehet, hogy mérkőzéseket fog nyerni, de közben elveszít valami sokkal fontosabbat: a játék örömét és a kudarcok egészséges feldolgozásának képességét” – fogalmazott.

Következetes fellépésre van szükség

A jelenség megelőzésében az egyesületeknek, a sportakadémiáknak, az edzőknek és a szülőknek egyaránt szerepük van. Kánya Imre szerint az FK Csíkszeredánál is rendszeresen felhívják a szülők figyelmét arra, hogy megfelelően viselkedjenek a mérkőzéseken, ám önmagában egy-egy figyelmeztetés nem feltétlenül elegendő.

A tudatos közösségi szemlélet kialakításához egyértelmű szabályokra, következetességre és a problémás helyzetek kezelésére szolgáló eljárásokra is szükség van. Ha agresszív viselkedés történik, azt nem szabad következmények nélkül hagyni – mutatott rá.

A megelőzés ugyanakkor a szülői önvizsgálattal kezdődik. Mindenkinek érdemes végiggondolnia, miért viszi sportolni a gyermekét: azért, hogy mindenáron győztes legyen vagy azért, hogy fejlődjön, megtanuljon küzdeni, felelősséget vállalni és csapatban dolgozni?

Az egyesületek számára hasznos lehet, ha már a szezon elején közösen alakítják ki a szülőkkel a mérkőzéseken elvárt magatartási szabályokat. Az edzőknek és a sportvezetőknek nemcsak a játékosok szakmai fejlődésére, hanem a közösség légkörére is figyelniük kell. Konfliktus esetén fontos, hogy időben közbelépjenek, és ha a helyzet veszélyessé válik, elsődleges legyen a gyermekek és a résztvevők biztonságának megteremtése.

A szülőknek pedig érdemes időről időre feltenniük maguknak néhány egyszerű, de fontos kérdést: mit tanul tőlem most a gyermekem? Ha hibázik vagy gyengébben teljesít, biztonságban érzi magát mellettem? És vajon a mérkőzés után arra fog emlékezni, milyen volt a játék, vagy arra, hogy az édesapja vagy az édesanyja mennyire kiabált a lelátón?

Kánya Imre szerint a szülőnek mindenekelőtt azt kell megértenie, hogy a gyermek sportélményei a gyermekéi. A felnőtt feladata nem az, hogy átvegye tőle a mérkőzést, hanem az, hogy teret adjon neki a fejlődéshez, a hibázáshoz és az újrakezdéshez.

A szülő a szurkolással segít

Dusinszki Zoltán, a Székelyföld Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója a Maszol érdeklődésére megosztotta: a szülői túlkapások megelőzése érdekében az FK Csíkszeredánál a szülői értekezleteken tisztázzák a szerepeket és az elvárásokat. „Felhívjuk a szülők figyelmét arra, hogy a csapat taktikájáért az edző felel, a játékvezető döntéseit pedig a lelátóról nem lehet megváltoztatni. A szülők azzal segíthetik leginkább gyermeküket és a csapatot, ha szurkolnak nekik” – fogalmazott a szakember.

Mint a szakmai igazgató elmondta, néhány évvel ezelőtt előfordultak összeszólalkozások a szülői csoportok között. Amióta azonban az U14-es és fiatalabb korosztályokban a képzést helyezik előtérbe az eredménnyel szemben, nem tapasztalnak ilyen problémákat. Csíkszeredában az akadémiai korosztályok mérkőzésein a vendégszurkolók a számukra kijelölt helyről buzdíthatják csapatukat, így a szülői csoportok elkülönülnek egymástól, ami szintén segít megelőzni az összetűzéseket – tudtuk meg.

„A megelőzés alapja a szülőkkel folytatott rendszeres, folyamatos kommunikáció. Arra törekszünk, hogy megértsék, a lelátón a saját csapatunk támogatása a legfontosabb. A játékvezető vagy az ellenfél számonkérése helyett biztatással tudnak hozzájárulni ahhoz, hogy a gyerekek a játékra és a fejlődésükre összpontosíthassanak” – mondta el Dusinszki Zoltán.

A jégkorongban is javult a helyzet

Nagy Attila, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia ügyvezető igazgatója és a Román Jégkorong-szövetség elnöke szakmai vezetőként és szülőként is tapasztalta a lelátói indulatokat. Mint a Maszolnak elmondta, a jelenség a jégkorongban is jelen van, de az elmúlt öt-hat évben jelentősen javult a helyzet.

„Azt tapasztalom, hogy főleg azoknál az egyesületeknél fordul elő ilyesmi, amelyek viszonylag újonnan kapcsolódnak be a versenyrendszerbe, és hirtelen nagyon fontossá válik számukra az eredmény, a győzelem. Ha az edzők is agresszívek, az tovább ronthat a helyzeten” – fogalmazott.

A Székelyföldi Jégkorong Akadémián az elmúlt években szülőakadémiát indítottak, amelynek keretében rendszeresen beszélnek a szülőkkel a sportpályán tanúsított megfelelő viselkedésről. Nagy Attila szerint a folyamatos kommunikáció és a szülők érzékenyítése hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt öt-hat évben drasztikusan csökkentek a hasonló esetek. „Megpróbáljuk mindenkivel megértetni, hogy a gyerekek mérkőzése nem a szülők meccse” – hangsúlyozta.

A jégkorongban az U13-as korosztályig hivatalosan nem számolják az eredményt, ami Nagy Attila szerint szintén segíthet abban, hogy ne mérgesedjenek el a helyzetek. Ugyanakkor személyesen is tapasztalta, milyen gyorsan elfajulhat egy konfliktus: szülőként az elmúlt hat évben többször is jelen volt a mérkőzéseken, és előfordult, hogy a két szülőcsoport közé kellett állnia, hogy lecsillapítsa a kedélyeket.

Fontos a folyamatos párbeszéd

A szakember a megelőzésben elsősorban a folyamatos párbeszédben és a szülők nevelésében hisz, de szerinte az ismétlődő vagy súlyosabb esetekben szankciókra is szükség lehet. Aki agresszívan viselkedik, azt akár hat hónapra vagy egy évre is ki kell tiltani a sportlétesítményekből, a törvény adta lehetőségek szerint. „Inkább a kommunikációt és a megelőzést támogatom, de voltak olyan esetek, amikor már nem maradt más megoldás, és a szigorúbb fellépéshez kellett folyamodnunk” – mondta.

Hozzátette: a Székelyföldi Jégkorong Akadémia és a szövetség egyaránt határozottan fellép az agresszió ellen. Ez nemcsak a szülőkre, hanem az edzőkre is vonatkozik: a kiabáló, agresszíven viselkedő szakembereket is megpróbálják jobb belátásra bírni, és ha nem hajlandók változtatni, velük szemben is intézkedhetnek.

Nagy Attila szerint a játékvezetők tévedései is feszültséget kelthetnek, de ezeket el kell fogadni, hiszen a bírói munka sem lehet hibátlan. A gyereksportban különösen fontos a felnőttek példamutatása: a konfliktusokat nem erőszakkal, fenyegetéssel vagy hangos számonkéréssel kell rendezni. „Nem ez a tömegsportnak és a gyerekek sportnevelésének a lényege” – szögezte le.