„A tehetség nem ajándék, hanem az élet próbája” – 15 évesen már nemzetközileg elismert a székelyföldi zongorista

Tizenötéves, többszörösen elismert, nemzetközileg kitüntetett zongorista, aki Székelykeresztúrról indult el a zenei tehetség útján. A zongorához valami megmagyarázhatatlan erő vonzza már páréves korától: négyévesen szórakozásból kísérte a játékdalokat, klasszikus zenét hallgatott gyerekdalok helyett, és ötéves korában kottaismeret nélkül tanulta meg a Für Elise-t és a Székely Himnuszt. A zongorára – ami egyébként lélekkel felruházott jóbarátja – esténként puszit lehelt; a hangszer iránti tiszteletét ma is elköszönő akkordrituáléval fejezi ki. Mára már kamasz: az iskola mellett rendkívüli tehetséggondozásban részesül, naponta 4 órát gyakorol, mert célja zeneszerzővé és világhírű koncertzongoristává válni. Szaniszló Attilával, a székelykeresztúri származású zenei tehetséggel és édesanyjával, Kiss Ikával beszélgettünk. 

Szaniszló Attila első pianino zongoráját hatévesen az angyaltól kapta karácsonyra. Noha játékok is sorakoztak a hangszer körül, a gyermeket elkápráztatta a hangszer: órákon át játszott rajta már-már önkívületi állapotban. Olyannyira beletemetkezett a dallamokba, hogy szüleinek kellett figyelmeztetnie, van még ajándék a fa alatt. Ekkor felállt, megpuszilta újdonsült barátját, és mondhatni azóta sem engedte el a billentyűit – idézte fel édesanyja a kedves történetet. Beismerte, sosem volt fontos számukra, hogy fiukból zenész váljon, a szűk családi körben senki sem volt zenei képességekkel felruházva, a gyermek azonban kezdetektől fogva különlegesen viszonyult a dallamokhoz.

Fotó: Szaniszló Attila

Az óvodában folyton énekelt, négyévesként a szüleit azzal szórakoztatta, hogy játékdalokat kísért, és hallás után nehéz darabokat is elsajátított. Amikor ötéves korában Székelykeresztúron Simó Margit zenetanárnőhöz vitték, hogy felmérje a képességeit, az oktató elképedve állapította meg, hogy a gyermek úgy beszél a zenéről, mintha visszaemlékezne. Nem volt kérdés, hogy különleges életút vár a kisfiúra, aki alig hatévesen már saját darabokat komponált. Iskolásként is kitűnt, népdalvetélkedőkre járt, tanórákon azonban távolra kellett ültetni a pajtásaitól, mert folyton ritmusokat kopogtatott a padon.

Noha szülei bármilyen hivatást szívesen fogadnának, ami gyermeküket boldogítja, a tőlük telhetőt megtették, hogy zenei képességeit felszínre hozzák és gondozzák, mert nem hagyhatták veszni a tehetségét: felkeresték a Liszt-díjas Eckhárdt Gábor zongoratanárt, az ő javaslatára fordították komolyabbra a hobbiszintű zenélést.  Teljes életüket maguk mögött hagyva Marosvásárhelyre költöztek, hogy ott Attila a művészeti líceumban tanulhasson tovább. Már a nagy zongoristák darabjai szerepeltek repertoárjában, amikor elsajátította a kottaolvasást, a szolfézst, a zeneelméletet. Idejekorán felnőtté kellett válnia, a zenei tehetséggel ugyanis együtt járt a felelősségvállalás, a türelem, a költözködő életmód, a folyamatos alkalmazkodás és a rengeteg órát felölelő gyakorlás.

„A szüleim engedték, hogy szárnyaljak, minden vágyamra igent mondtak”

Szaniszló Attila telefonbeszélgetésünk során úgy fogalmazott, „a szülei engedték szárnyalni”, ennek köszönheti, hogy a benne rejlő tehetség kibontakozhatott. Hiszen bármikor mondhattak volna nemet az anyagilag is megterhelő életmódra, édesanyja és édesapja azonban nem ismert lehetetlent, ha a fejlődéséről volt szó. Elmondása szerint a család felismerte, arra született, hogy zongorázzon, és ennek érdekében bármit megtettek volna: a Székelykeresztúrról Marosvásárhelyre való költözést megannyi utazás követte, mivel hetedik osztályos korában a Liszt Ferenc Különleges Tehetségek Képzőjébe is felvételt nyert, a tehetséggondozás érdekében Budapestre költözött. Jelenleg is ott él kollégiumban, középiskolában tanul, amely már első félévtől lehetővé tette, hogy speciális tanrenddel vehessen részt az oktatásban.

Ez azt jelenti, hogy elegendő a záróvizsgákat megfelelő eredményekkel teljesítenie, nincs szigorú jelenléthez kötve az oktatása – pedagógusai engedékenyek, mert látják, katonás napirendhez alkalmazkodik a céltudatos fiatalember. Egy napjába ugyanis iskolát, tanulást, 4 órás zongorázást, önfejlesztést, hobbit és a barátaival való kiruccanást is bezsúfol. „Valahogy mindig jutott időm mindenre” – magyarázta Szaniszló Attila, majd hozzátette, amikor nem sikerült találkoznia a barátaival, akkor sem csüggedt, mert egy régi barátjával időzött: a zongorával, aki leírhatatlan érzéseket vált ki belőle. Játéka során megszűnik a világ, a felcsendülő dallamok mindent elhomályosítanak, a különös állapotban pedig „lelke a zongora lelkével táncol”.

Tisztában van azzal, hogy álma megvalósítása rengeteg feladattal és akadállyal jár, ezért a napjait úgy rendezi be, hogy annak minden mozzanata a fejlődését szolgálja. Hogy a kiadásokat mérsékelje, szabadidejét autodidakta módon az online világban tölti, ahol elsajátítja a photoshop, a brandalkotás, a videóvágás és a kommunikációs tevékenység fortélyait, mert tudja, ezek nélkül napjainkban nem sikerülhet beékelődni a köztudatba, a szakértői segítség pedig egyelőre drágának bizonyul. Nemsokára tehát követni lehet a közösségi médiában, a weboldala pedig már készülőben van, és mindez saját munkáját dicséri.

Elismerések, díjak, kitüntetések tornyosulnak otthonában, ő mégis saját hozzáállására, kitartására a legbüszkébb

9 továbbképzés; 9 nemzetközi tanulmányi verseny, köztük első, második, harmadik helyezések és kitüntetések; 3 második helyezést elért országos zongoraolimpiász; 15 országos verseny, mind első helyezéssel; 3 zenekari koncert, önkéntes tevékenységek és meghívások – ennyi elért eredmény sorakozik a 15 éves zongoraművész önéletrajzában.

A 2020/21-es időszakban a járványhelyzet ellenére szintén sikerült bizonyítania a 15-18 éveseknek szánt kategóriákban: a nemzetközi Rezonanțe Sonore Online Fesztivál versenyen kiváló helyezést ért el: speciális díjban, nagy díjban és előadóművészi díjban részesült. A nemzetközi Danubia talents Wiener Klassiker online versenyen második díjjal tüntették ki, a nemzetközi Odin versenyről pedig első helyezettként térhetett haza. Ezt követte a Liszt Ferenc Zongoraversenyen elért második helyezése, az Interpretare Pianistica országos versenyen szerzett kiváló és első díja, illetve a következő évben a Danubia talents Nemzetközi Zenei Versenyen kiérdemelt első helyezése.

Hiába a rengeteg elismerés és megvalósítás, számára a legnagyobb díj az, hogy a Liszt Ferenc Akadémián tanulhat Eckhárdt Gábor és Hargitai Imre tanárok vezetésével. Emellett saját hozzáállására és kitartására a legbüszkébb, mert sosem hagyott alább a lelkesedése, nem ismert unalmat, fáradtságot, ha zongorázásról volt szó. Ha mégis túltelítődött, szünetnapokat tartott, de a pihenő időszakában is zongora elé ült legalább egy órácskát. Zsigereiben érzi, sosem fogja cserbenhagyni a zongorát, élete utolsó pillanatáig játszani fog a hangszeren, és ez megerősíti őt abban, hogy elegendő kitartása, motivációja és öntudatossága van ahhoz, hogy a későbbiekben koncertzongoristaként vagy zeneszerzőként állja meg a helyét.

Motiválják őt „a nagyok” is, akiket példaképként követ: Eckhárdt Gábor és Hargitai Imre tanárai mellett a kortárs zeneművészek is inspirálják, például Martha Argerich, Jevgenyij Igorevics Kiszin, illetve az örök klasszikusok, például Rachmaninov, Liszt Ferenc, Domenico Scarlatti is terelgetik.

Amikor más gyerekek már rég játszanak, ő lelkiismeretesen gyakorol

Szaniszló Attila édesanyja úgy látja, a zongorista életmód áldozatokkal jár a művész és családja részéről egyaránt. Hiszen gyermeke, amikor már barátai mind játszanak és szórakoznak a tanórák után, még jócskán gyakorol, hogy álmát megvalósíthassa. Vakációja sosincs, ugyanis a kurzusok és gyakorlások a mindennapok részei.

„Egy tehetséges gyermek iskoláztatása nagy áldozatokkal jár: mi Székelykeresztúron éltünk, egy kisvárosban, ahol nem voltak megfelelő lehetőségek Attilának a továbbtanulásban, ezért már negyedik osztályos korában magánórákra szállítottuk Marosvásárhelyre Lakó Judit zongoraszaktanárnőhöz. Az ötödik osztályt már Marosvásárhelyen kezdte, 14 évesen a nyolcadik osztályt pedig már Budapesten, hogy a különleges tehetségek osztályában tanulhasson. A vizsgára való felkészülés érdekében budapesti magánórákra is hordtuk. Mivel még kiskorú, minden második héten kiutazunk hozzá Magyarországra” – ismertette Kis Ika a zenei tehetség gondozása mögött húzódó anyagi áldozatot és energiabefektetést, kiemelve, hogy „a tehetség nem ajándék, hanem az élet próbája”. A szülőnek utat kell teremtenie a fejlődéshez, hiszen az az egyik feladata, hogy segítse gyermekét szárnyalni, kibontakozni az istenadta képességében.

Ezt a próbatételt Attila játszi könnyedséggel teljesítette, hiszen zongorista életmódja nem a családja által rákényszerített, hátára növesztett púp volt, hanem önként vállalt „felszabadító tevékenység”, szomorúságát is zongorajátékkal csillapította. Mivel idejekorán belekóstolt a felnőttek életébe, a költözködések, a budapesti forgatag, a szülők távolsága magabiztosságot adott a gyermeknek. Tizennégy évesen úgy kellett beilleszkednie az új iskolájába, a kollégiumba, a tehetséggondozóba, hogy szüleitől egy országhatár választotta el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A pandémia szintén nehezítette a fejlődését, a kollégium ugyanis a rendelkezéseknek megfelelően bezárt, és ez majdnem ellehetetlenítette a fiatal zongoraművész tehetséggondozását. Ám a zongoratanárai olyannyira hajthatatlannak bizonyultak, hogy egy baráttól kölcsönzött üres szobában személyes jelenlét keretében tartották meg Attilának a zongoraórákat.

„A szeretet mindent megmagyaráz”

A 16 éves tehetség teljes élete úgy épült fel, hogy abban azt érezhette, lehet véleménye, amit a felnőttek meghallgatnak és tisztelnek. Ennek a viszonyulásnak köszönhetően a nemzetközileg elismert fiatal ma is mindent megbeszél szüleivel, tanácsot kér tőlük, még akkor is, ha jelenleg kamasz mindennapjait éli. A zongorához fűződő viszonyát azonban nem árnyékolják be a tinédzserkori változások, a fiatalember már most jótékonysági koncertekről ábrándozik, illetve minden vágya, hogy egyetemet végzett, ledoktorált művészként álljon a világ elé. Legyen belőle zeneszerző vagy koncertzongorista, a költöző életmód nem tántorítja el, mert a többlakiságot már kiskorától kezdve jól kezeli, ha az fejlődése érdekében történik.

A zongorista édesanyja arról is beszámolt, a legfontosabb, amit a szülő gyermekének adhat az, hogy érezteti, a gyermek mindenben számíthat rá: támogatják lelkiekben és anyagiakban, még akkor is, ha az életmódjuk lemondásokkal jár. A csemetének éreznie kell, hogy szülei olyannak fogadják el, amilyen. Családi életük a kívülállók szemével nézve lehet meghökkentő vagy csodálatra méltó is, bárhogy látja a laikus, egy bizonyos, a szeretet az, ami a felmerülő kérdésekre magyarázatot ad, ugyanis jómaguk mindig szeretetből tették meg az újabb és újabb lépéseket.

banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?