A teázók várható élettartama hosszabb lehet egy új tanulmány szerint

Egy nagyszabású amerikai kutatás szerint a tea az egészséges étrend részének tekinthető, és a teázók várható élettartama egy kicsit hosszabb is lehet, mint azoké, akik nem isznak teát.

A kutatások már korábban kiderítették, hogy a teában például gyulladáscsökkentő anyagok is vannak. A zöld tea egészségügyi előnyei ismertek már a Kínában és Japánban folytatott kutatások alapján, az új tanulmány pedig a fekete teára is kiterjesztette ezeket.

Az amerikai Országos Rákkutató Intézet kutatásában csaknem félmillió brit felnőtt teázási szokásait vizsgálták, és a résztvevők életét 14 évig követték.

Megállapították, hogy a napi két vagy több csésze tea elfogyasztása 9-13 százalékkal csökkentette a bármilyen egészségügyi okból bekövetkező halálozás kockázatát azokkal szemben, akik nem teáztak. A tea hőmérséklete, illetve az, hogy tejjel vagy cukorral fogyasztották, nem befolyásolta az eredményeket.

A teázás kedvező élettani hatását az Annals of Internal Medicine című folyóiratban hétfőn publikált tanulmány a szívbetegségek okozta halálozás esetében is megállapította, de a daganatos betegségek esetében az előny nem volt egyértelmű. Mint a kutatók írták: elképzelhető, hogy a résztvevők körében nem következett be annyi rákbetegség okozta halálozás, hogy kimutatható legyen a teázás kedvező hatása.

Fotó: Unsplash

A tanulmány szerzői ugyanakkor rámutattak, hogy kutatásuk az emberek szokásainak és egészségi állapotának megfigyelésén alapul, és nem tudja bizonyítani az ok-okozati összefüggéseket.

Marion Nestle, a New York-i Egyetem élelmiszertudományi professzora a tanulmány óvatos értelmezésére figyelmeztetve megjegyezte, hogy az ehhez hasonló megfigyelésen alapuló kutatások mindig felvetik a kérdést: van-e valami más is a teafogyasztókban, ami egészségesebbé teszi őket?.

A tanulmány vezető szerzője, Maki Inoue-Choi leszögezte, hogy nem áll rendelkezésükre elegendő bizonyíték, amely alapján a teázási szokások megváltoztatását tudnák javasolni. Ugyanakkor hozzátette: ha valaki már napi egy csésze teát fogyaszt, az szerinte rendben van, és jó teázást kívánt hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?