Amikor a gyerekek kirepülnek, és a családi ház kiürül, a szülők sokszor elgondolkodnak: mi lesz most? Az üres fészek szindróma olyan érzelmi kihívás, amivel nagyon sok szülő szembesül. De mi történik, amikor a gyerekek elköltöznek, és a szülők teljesen új szerepbe kényszerülnek? Veszteségérzet, magány, szomorúság? Vagy éppen ellenkezőleg: új lehetőségek, önfelfedezés és személyes fejlődés? Farkas Annamária (Ami) klinikai szakpszichológus, terapeuta segítségével jártuk körül a témát.

„Az üres fészek szindróma nem tekinthető klinikai diagnózisnak vagy betegségnek, hanem természetes pszichológiai reakció egy megváltozott helyzetre. Életünket különböző szakaszokra oszthatjuk, és az egyik életszakaszból a másikba való átmenet időszaka krízisként is felfogható, hiszen az új kihívásokkal való megküzdés új adaptációs mechanizmusokat követel. Ugyanakkor pszichológiai szempontból ez az átmenet új lehetőségeket is jelenthet: ha sikeresen alkalmazkodunk a változásokhoz, a krízis pozitív kimenetellel zárul, és továbbléphetünk a következő életszakaszba. Ellenkező esetben fennáll a veszélye annak, hogy elakadunk az előző fázisban, ami hosszú távon belső konfliktusokhoz és pszichés nehézségekhez vezethet” – véli Farkas Annamária.

Az üres fészek szindróma érzelmileg valóban megterhelő lehet a szülők számára, hiszen egyfajta veszteségélménnyel járhat, amikor a gyermekek elhagyják a szülői házat. A szülők gyakran érzik magukat magányosnak, céltalannak, és kialakulhatnak olyan negatív érzelmek, mint a szomorúság, szorongás, sőt akár depresszió is. Az identitásuk is sérülhet, hiszen addig a szülői szerep dominált az életükben, és most meg kell találniuk az új egyensúlyt.

Önértékelésük szorosan összefügg a szülői szerepükkel

„Kutatások azt mutatják, hogy a tünetek közé tartozik a magány, a szorongás, a társas kapcsolatok iránti igény csökkenése, a munkahelyi teljesítmény hanyatlása és az életminőség romlása. Ugyanakkor egyes tanulmányok szerint ez sok szülő számára társul elégedettséggel, az életminőség növekedését eredményezheti, és pozitív időszaknak is tekinthető” – osztotta meg a klinikai szakpszichológus, kiemelve: a szomorúság normális része ennek a folyamatnak, de ha az állapot hosszabb ideig fennáll, és befolyásolja a mindennapi életvitelt, érdemes figyelni a depresszió jeleire, ilyen az érdeklődés elvesztése olyan tevékenységek iránt, amelyek korábban örömet okoztak, az energiaszint csökkenése, vagy az alvási és étkezési szokások megváltozása.

Ha a szülőnek csak egy gyermeke van, nagyobb lehet a veszteségélmény, hiszen hirtelen teljesen „kiürül” a családi otthon. Viszont ez az érzés lehet magas intenzitású akkor is, ha egy többgyermekes családban az utolsó gyerek hagyja el az otthont.

„Minden ember egyedi, így minden szülő és család is egyedi rendszert alkot. A témában végzett kutatások többsége interjúkon alapul, ezek rávilágítanak arra, mennyire fontos az egyéni szempontokat figyelembe venni. Ezért mindenkinek saját, személyre szabott stratégiát kell találnia a tünetek enyhítésére. Az új szakirodalmak szerint fontos egy idézőjeles »új gyermeket« kialakítani, ami lehet egy új projekt, cél, hobbi vagy bármi, ami kitölti az életében keletkezett űrt. A társas kapcsolatok (újra)ápolása is kiemelten fontos. Emellett hasznos lehet a mindfulness (tudatos jelenlét) technikák gyakorlása, amelyek segítenek abban, hogy a szülők elfogadják a változásokat, és új perspektívából lássák a helyzetüket. Hasonló folyamaton átesett családokkal való beszélgetés sokat segíthet ilyen helyzetekben” – mondta Farkas Annamária.

Kiemelte, különösen az édesanyák esetében gyakori, hogy önértékelésük szorosan összefügg a szülői szerepükkel. Amikor a gyermekek elköltöznek, és ez a szerep háttérbe szorul, az önértékelésük könnyen meginoghat. Ez a probléma gyakran nem csupán a gyermekek elköltözése miatt jelenik meg, hanem már korábban is valószínűleg létezett, és most válik igazán láthatóvá, amikor a szülői szerep átalakul.

„A szülők gyakran szembesülnek azzal, hogy identitásuk nagy részét a szülői szerep határozta meg, és amikor a gyerekek elmennek, ez az identitás meginoghat. Ilyenkor fontos, hogy újraértelmezzék önmagukat, és megtalálják azokat a szerepeket, amelyek továbbra is értelmet adnak életüknek. Ez lehet egy utazás, vagy hosszú távon karrierépítés, önkéntes munka vagy új tanulmányok elkezdése” – részletezte a szakember.

Mint mondta, ennek az időszaknak lehetnek pozitív hatásai is. A szülők ilyenkor felfedezhetik identitásuk újabb dimenzióit, lehetőséget találhatnak az önfejlesztésre és a társas kapcsolatok újraélesztésére. Ez az időszak alkalmas arra, hogy új érdeklődési területeket fedezzenek fel, vagy régi hobbikat elevenítsenek fel, ami hozzájárulhat a személyes fejlődéshez és az életminőség javulásához.

Az üres fészek szindróma idején a szülők és gyerekek kapcsolata átalakul, formálódik. Egyes szülők túlzottan ragaszkodóvá válhatnak, míg mások éppen ellenkezőleg, távolságtartóbbak lehetnek. „A pozitív irányba való fejlődés érdekében javasolt, hogy a szülők elfogadják a gyermekeik függetlenségét, és támogassák őket anélkül, hogy túlzottan beavatkoznának. A változás egy érettebb kapcsolatot eredményezhet, amelyben mindkét fél nagyobb tisztelettel és megértéssel viszonyul egymáshoz” – magyarázta Farkas Annamária.

Nem mindig egyszerű megbirkózni ezzel

A klinikai szakpszichológus szerint fontos felismerni, hogy az érzelmi nehézségek teljesen elfogadottak ebben az átmeneti időszakban. „Javaslom, hogy próbáljanak új célokat keresni, legyen szó akár régi szenvedélyekről, új hobbi kipróbálásáról, vagy egy hosszú ideje halogatott terv megvalósításáról. A társas támogatás keresése, akár baráti, akár szakember felkeresése szintén segíthet” – hívta fel a figyelmet.

Fontos szempont az is, hogy ebben az időszakban újra a házasság ápolására és az intimitásra összpontosítsanak. A szülői szerepek intenzitásának csökkenése lehetőséget teremt arra, hogy a párkapcsolatra irányítsák figyelmüket, és újraépítsék az érzelmi és fizikai közelséget.   

„A tudatos felkészülés az üres fészek szindrómára kulcsfontosságú lehet mind a szülők, mind a fiatalok életében. A szülők esetében az a fontos, hogy érzelmileg felkészüljenek gyermekük függetlenedésére, és tudatosítsák, hogy az elválás természetes, de gyakran nehéz folyamat. A gyermek kirepülését megelőzően a szülő fokozatosan növelheti a fiatalok felelősségérzetét, és tudatosan segítheti őket abban, hogy saját döntéseket hozzanak meg. Ez lehetővé teszi, hogy az elengedés ne hirtelen törésként, hanem természetes átmenetként történjen meg” – véli Farkas Annamária.