1988-tól ünnepeljük az ENSZ-közgyűlés határozata alapján június 26-án a kábítószer-ellenes világnapot. Ennek apropóján beszélgettünk Dégi László Csaba pszichológussal, drogprevenciós szakemberrel a kábítószer-fogyasztás helyzetéről, lehetőségekről és problémákról, illetve arról, mit tehet a szülő, ha gyermeke drogfogyasztóvá válik.

Kábítószer vagy drog? Csupán szóhasználati különbségről beszélhetünk, vagy alapvetően különböznek ezek?

A hétköznapi nyelvhasználatban nincs jelentős különbség a két megnevezés között. Ugyanakkor nem mindegy, hogy ezeket a szavakat, hogyan használjuk a fogyasztóra: kábítószerezik, kábítószer problémái vannak, kábítószerfüggő vagy drogos. Tehát a két szó látszólag szinonima, de ha az érintettre használjuk ezeket, egyáltalán nem mindegy, mit mondunk. Ilyen szempontból van különbség, hiszen az attitűdünket is kifejezi, hogy valakit drogosnak vagy kábítószer-fogyasztónak nevezünk.

Szakmailag a kábítószerfüggő kifejezés már téves. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság megállapította, hogy a ez kifejezés már nem létezik, a szakmailag helyes megnevezés a szerhasználati zavar (SUD). Ez nem csupán nyelvhasználati különbség, hanem arra utal, hogy a drognak a használattal és a lelki összefüggésekkel kapcsolatos megítélése elmozdulóban van. Nagyon sokszor az volt a sokat ismételt narratíva, hogy egy drogfüggő nem szabadulhat, visszaesik és mindenki egy életen át exdrogos, exdohányzó, exalkoholista, azaz exfogyasztó marad.

Ez a változás azt is jelzi, hogy szerhasználati zavarról van szó, tehát nem egy bekeményítő, lehetőségeket kizáró szakmai fogalomhasználat és megítélés ez, hanem egy sokkal nyitottabb, rugalmasabb, reményt adóbb megközelítés. Nem azt mondja, hogy drog, hanem szer, azaz figyelembe veszi, hogy az agyunk, a központi idegrendszerünk a legális vagy illegális megítéléstől függetlenül a tudatmódosító anyagokra, kemikáliákra, kábítószerekre ugyanúgy reagál, vagyis stimuláló, depresszáló, hallucináló hatással válaszol rájuk. Ez a kifejezés kitágítja a körét annak, ami eddig úgy nézett ki, hogy a drog illegális, és csak akkor beszélhetünk kábítószerről, ha illegális dolgokról van szó. A központi idegrendszerünk számára a szer, az szer.

A drogfüggő kifejezésre olyan előítélet rakódott rá, amelyből nincs kiút. Hihetetlenül előrehaladott állapotban vagyunk, ami az addiktológiai kutatásokat illeti. Az Amerikai Addiktológiai Intézet már állatokon végzett kísérletekben bizonyította, hogyan lehet az immunrendszert megtanítani arra, hogy egy vakcinán keresztül kokainrezisztens, heroinrezisztens legyen. Drogok elleni vakcinákról beszélhetünk.

A különböző sóvárgások gyógyszerelése is egészen jól alakult az elmúlt években. Minden függőségnek, szerhasználati zavarnak a sóvárgás az alapja. Sokan azt hiszik, hogy ez egy lelki folyamat, miközben ez összetett, van egy lelki része is, de kutatásokból tudjuk, hogy még mielőtt éreznénk a sóvárgás lelki részét, az agyban élettanilag elindul a sóvárgás. Van egy jópár gyógyszerünk, ami hatékonyan tud segíteni ezekben a helyzetekben, illetve a túladagolásban is.

Mi a helyzet Romániában?

Romániában alapvetően az egyik legnagyobb gond az intravénás fogyasztók kezelése, illetve a segítségkérés. Nálunk alapvetően a szerfogyasztó egy marginalizált, megvetendő kategória, és nem igazán tekintjük úgy, mint akinek egy átmeneti vagy tartósabb testi és lelki problémája van. Ez még mindig jellemzően nagy probléma Romániában.

Lássunk egy friss példát az Európai Kábítószerügyi Jelentésből. Romániának óriási problémája volt a tűcsereprogramokkal és az intravénás drogfogyasztással a 2010-es évek után, amikor az Egyesült Nemzetek Szervezete megvonta egy jelentős részét az anyagi támogatásnak, arra bazírozva, hogy mi egy Európai Uniós tagállam vagyunk, és ezentúl a saját kockázatainkat meg tudjuk saját magunk is oldani. Ennek következtében volt egy nagyon hosszú időszak, 2010 és 2016 között, amikor Romániában és Görögországban az intravénás droghasználók körében a HIV-fertőzöttség az egekbe ugrott, Európában egy adott ponton nálunk volt a legmagasabb. 

Bukarest összlakosságának körülbelül 2 százalékáról, 47-49 ezer személyről állítják azt, hogy intravénás drogfogyasztó. Sőt az is tudható a Romániai Drogellenes Ügynökség (ANA) tájékoztatásából, hogy Romániában az elmúlt évben a kezelésre jelentkezők körében, a heroinfogyasztók között az intravénás módszer használata 94 százalékos volt. Tehát akik nálunk heroinfogyasztók, alapvetően intravénásan fogyasztják, ez jelentős kockázat.

Az európai jelentés azt állítja, hogy az elmúlt években történt valamelyes visszaesés a HIV-fertőzöttség tekintetében, de továbbra is óriási probléma, hogyan kezeljük a HIV-fertőzést. Az ANA szerint 13 ezer fecskendőt osztottak ki az intravénás droghasználóknak, de Bukarestben becslések szerint 48 ezer intravénás droghasználó van. Vannak civil szervezetek, mint például a Romanian Harm Reduction Network, akik tűcsereprogramokat üzemeltetnek, de ha összevetjük a becsült fogyasztók számát a kiosztott fecskendők számával, akkor ez életveszélyesen rossz.

Probléma van továbbá az opioid helyettesítő programokkal, 2006-ban, de az elmúlt években is Romániában volt a legalacsonyabb a lefedettségük. Miközben a szakmában a lehetőségek és a perspektívák hihetetlenül fejlődnek, Romániában még a nagyon egyszerű, életmentő kezelési és ártalomcsökkentő felületeken is gondok vannak. Ilyen az intravénás fogyasztók körében a magas fertőzöttségi szint, hogy nincs megfelelő ártalomcsökkentő program, mert a megítélése a programoknak borzasztóan negatív. 

Románia nagyon rossz tapasztalattal rendelkezik, ami a HIV-fertőzöttséget illeti. Romániában alapvetően két nagy fertőzöttségi góc létezett. Volt egy olyan generáció (pár tízezer ember), akiket a rendszerben fertőztek meg a 90-es évek derekán, a másik fontos kategória pedig jelenleg az intravénás fogyasztók.

Az elmúlt éves adatok szerint az intravénás kábítószert használóknak tulajdonított új HIV-fertőzött esetek körülbelül kétharmadát diagnosztizálták későn Romániában, és ez nagyon magas elhalálozási aránnyal jár együtt. Mire bekerülnek, már olyan fertőzöttségi szinten van a szervezetük, hogy a kezelési protokollok már nem működnek. Ez is arra utalhat, hogy az illetők nem jutnak oda, hogy idejében segítséget kérjenek, nincs korai felismerés, korai kockázatkezelés. Ezt bizonyos emberek lehet, jó hírnek tartják: hogyha kábítószerezel, akkor Romániában megjárod. Szakmai szempontból azonban ez nemcsak egy emberjogi sérelem, hanem egyfajta gyilkosság.

Mikor beszélhetünk függőségről, szerhasználati zavarról?

A szerhasználati zavarnál a DSM 5 kézikönyv 11 szempontot sorol fel. Általában ha ebből 5-6 feltétel teljesül aktívan, akkor a kezelés nemcsak hogy javasolt, hanem kötelező. Érdemes tudni, hogy a kannabiszhasználók 80 százalékát, akik bekerülnek a kezelési rendszerbe, a különböző bíróságok kötelezik kezelésre. Hogyha valaki Romániában kábítószer-fogyasztó és egyben díler, bekerül az úgynevezett Megyei Kábítószerprevenciós és Értékelőközpontba, ahol a DSM 5 alapján megállapítják a szerhasználati zavar szintjét. Ennek alapján lesz egy dossziéja, amit ha szükséges, felterjesztenek az igazságszolgáltatás felé.

Romániában az elterelés mint módszer elég akadozva és szegényesen működik, ezt óriási gondnak tartom. Az elterelés azt jelenti, hogy börtön helyett kezelés kell. Ez a fajta szakadék a fejlett világ és a fejlődő világ között jól látható. Miközben Amerikában, Kanadában és számos fejlett, nyugati, európai országban népszavazáson döntenek a medikális vagy a rekreációs marihuána használatról (hogy ezek használata kontrolált körülmények között történjen), addig nálunk még mindig arról tárgyalunk, hogyan lehet ezeket az embereket büntetni. Ez nem hiszem, hogy egy működő perspektíva. Ez Magyarországon régóta létezik, a marihuánahasználók nagy többsége például soha nem fog marihuána szerhasználati zavarban szenvedni, mivel esélyt kapnak arra, hogy a megfelelő kezelésen, támogatáson, elterelésen ezt a tapasztalatukat megállítsák, hogy újraépítsék magukat. Hogy el tudják hárítani azt az akadályt, ami az életükben ezt a kis kimaradást, megtorpanást okozta.

Ha ezt másképp csináljuk és nincs kezelés, vagy későn kérnek segítséget, avagy nem adunk elterelési lehetőséget és 80 százalékban az igazságszolgáltatás küldi kezelésre az embereket, akkor ez gond. Kellene legyen egy elvezető felület az igazságszolgáltatás és a drogfogyasztás között, amit elterelésnek nevezünk.

Tehát Romániában inkább a büntetés működik a segítségnyújtás helyett?

Amit biztosan tudunk állítani, hogy összességében az Európai Unióban a kannabiszhasználóknak körülbelül negyedét az igazságszolgáltatás utalja be kezelésre. Romániában ez meghaladja a 80 százalékot. Azokban az országokban, ahol az igazságszolgáltatás és a fogyasztók között nincs egy megfelelő terápiás szolgáltatás, valószínű, hogy a fogyasztókat alapvetően a bíróságok, a rendőrség fogja kezelésbe venni.

Milyen lehetőség van arra, hogy megelőzzük ezt a problémát? Mit tehet a szülő, hogy a gyereke ne nyúljon kábítószerhez?

Romániában a drogprevenció valahogy mindig leszűkül a fiatal, a diák és a szülő kérdéskörére. Ez egy nagyon szűk szemüveg. Mi tíz éven keresztül jártunk a Félszigetre prevenciós munkát végezni, ebből azt tanultuk meg, hogy a prevenció közös, integrált prevenció kell legyen. A HIV-prevenció is része kell legyen a kábítószerprevenciónak.

A szülőknek azt üzenném, hogy mindenfajta pokol és krízis közepette a legbiztosabb módszer a kommunikáció, ha beszélnek a gyerekeikkel: az együtt meghozott döntések, a meghúzott határok és az, hogy bízunk egymásban. Ha valami van, lehessen arról beszélni, nem pedig valahova máshova, valami rosszabba menekülni. Minél nagyobb a bizonytalanság és minél nagyobb krízisben van egy család, márpedig a drogfogyasztás is lehet egy ilyen krízis, annál inkább igaz az, hogy elő kell venni azokat a stratégiákat, amelyek általában más hasonló helyzetben, krízisben működnek.

Ugyanakkor ezt a szűk szemüveget egyszer és mindenkorra le kell venni. A megfelelő drogprevencióhoz szükséges a politikai akarat, a szakemberek, orvosok, pszichológusok, szociális munkások bevonása. Természetesen nagyon fontos az iskolának a szerepe is. Az ESPAD (Európai iskolavizsgálat a fiatalok alkohol- és egyéb drogfogyasztási szokásairól) adatok szerint Romániában nagyon szép lassan az alkohol és dohányzás tekintetében csökkenő tendenciát lehet megállapítani, kannabisz tekintetében viszont van egy lassan felfelé menő tendencia, 1999-től figyelve 2005-ig, de még mindig csak 6 százaléknál tartunk.

Romániában az európai átlaghoz képest jelentős problémát jelentenek az úgynevezett újpszichoaktív anyagok (herbálok, biofüvek) éles használata ami igazán magas (1,2 százalék) az európai átlaghoz képest, és 2,5 százalék körül van a újpszihoantiszereknek a használata.  

Tehát a prevenciót így általánosan egy kosárba tenni és egy szűk szemüveget ráhúzni, az általában azzal fog járni, hogy elbotlunk, leesünk és kosárnak is, magunknak is annyi és segítséget sem tudunk kérni. Inkább arról kellene beszéljünk, hogy hol vannak azok a felületek ahol megfelelő prevencióval a helyzeten tudunk javítani. Ilyen például az újpszichoantiszereknek a története, tehát fókuszált prevenció, az intravénás fogyasztással kapcsolatos HIV-fertőzöttség és az, hogy az elterelés és a különböző ártalomcsökkentő programok, mint a biztonságos szórakozóhely programok sokkal szélesebb körben kell Romániában létezzenek. Ezek  is mind a prevenció részei.

Az ártalomcsökkentés is a prevenciónak egy része és fajtája, itthon viszont alig hallunk, az úgynevezett partiszervízről, vagyis olyanfajta prevenciós szolgáltatásról, ahol klubbokban, kocsmákban végeznek. Ennek az a lényege, hogy az embereknek friss vizet, vitaminosvizet adnak, csendesszobát létesítenek, különböző döntési helyzetekben segítséget nyújtanak, például ne menjen haza saját kocsijával, ha ivott. Az ivóvizet azért hangsúlyozom, mert általában piszokdrágán árulják a szórakozóhelyeken a sima vizet. Az alkohol deszhidratál, tehát elvezeti a vizet a szervezetből és ha nem tudjuk megfelelően pótolni, akkor a szervezet víz hiányában kaphat egy sokkot. A sima, ingyenes víz nyújtása nagyon nagyon fontos. Nem hiszem, hogy sokat hallani a kocsmakultúrájáról nagyon híres egyetemi városokban a biztonságos szórakozóhely programokról és partiszervízről.

Ezek mind mind a szemüvegnek a részei kell legyenek. Egyébként pingpongozunk a szülők és a diákok között és ezt sokáig lehet játszani, de közben olyan problémáink lesznek, amelyek által a dolgaink nem könyebbé, hanem nehezebbé válnak.         

Hogyan ismerhetik fel a szülők, ha gyermekük kábítószerezik? Mi az első lépés?

Az első lépés az, hogy ne forduljon rögtön sehova, üljön le magának. Amikor a repülőn ülünk és a biztonsági felkészítés zajlik elmondják, hogy ha oxigénhiány lesz a beltérben, akkor először tegye saját magára az oxigénmaszkot és utána segítsen másnak. Ez a szülőkre is igaz. A szülő először azt nézze meg, milyen opciói vannak neki személyesen, hogy viszonyul ehhez a kérdéshez.

Nem kell pánikba esni! Amit most lát, azt azért látja, mert véletlenül rájött, odafigyel a gyerekére, ez nagyon rendben van. De amit most lát az nem a tegnap óta vagy nem a reggel kezdődött, hanem egy folyamat, ami zajlik egy ideje. Azáltal, hogy fellép és hirtelen hozott módszereket talál, például tiltani kezd, az nem oldja meg a szülő saját problémáit. A terápia csak úgy tud sikeresen lenni, ha együtt vagyunk benne, ha a szülő is ott van és végigcsinálja. Nem lehet a felelősséget átpasszolni, amit a szülő csinálhat, az, hogy megáll, megnézi milyen opciói vannak és először a saját lehetőségeire gondol és tudatosan felfogja, hogy ami most zajlik, az nem most kezdődött.

A döntéseket ezeknek a függvényében kell meghozni. Nincs olyan, hogy a szülő rájön, észreveszi felhívja a 88961-es számot és attól a ponttól várja a csodát. Ez nem működik. Abban a pontban, hogy felismeri, hogy problémák lehetnek, ő a részesévé kell válljon a megoldásnak, a terápiának. A gyerekre hárítani a felelősséget és megtiltani neki mindent, az igazándiból csak egy szerencsétlenül meghozott döntés és nagyon sikertelen szülői stratégia. Ez a felismerés, az opciók és a döntések kérdéséről van szó és arról, hogy abban a pontban rá kell jöjj arra, hogy oxigénmaszk és ebben a történetben te is benne vagy, mert ha nem, közösen mentjük meg magunkat vagy közösen zuhanunk. Attól a ponttól kezdve már nem külön játékról van szó.