Öt kiállítóteremben jártuk végig a drogozás különböző stációit

Kézen fogni 14 éves kortól a fiatalokat, és átvezetni őket a drogok világán, miközben folyamatosan beszélgetnek velük – ez a vállalása annak az interaktív kiállításnak, melyet hétfőtől öt héten át áll Csíkszeredában az iskolák és családok rendelkezésére. A kiállítás szervezői és támogatói hétvégén nyitották meg a kiállatást.

A budapesti Köztes Átmenetek Kht. hozta el a 2001-ben kitalált vándorkiállítását Csíkszeredába, ahol a helyi Áradat Egyesülettel partnerségben március 21-től április 22-ig állnak hétköznapokon és szombatonként is a látogatók rendelkezésére a Szakszervezetek Művelődési Házában.

„Kis és nagy koporsók kiállítása helyett” inkább interaktívan tesznek a drogmegelőzésért – mondta a hétvégi megnyitón a kiállítás rendezője, Hay Éva addiktológus, a Kht. programigazgatója. Mint fogalmazott: ez a kiállítás határozottan nem fogja megoldani a problémákat, és nem is ez a célja - hanem az, hogy megismertesse a drogok hatását, s így az ismeretek birtokában tudjanak majd nemet mondani a fiatalok a drogra.

Nem a riogatás eszközeivel, hanem a megismertetéssel és párbeszéddel szeretnének hatni – mondta a szakértő. Mint jelezte: átdolgozták és felfrissítették a már Csíkszeredába is elhozott kiállítást, amelyre a belépő ezúttal 5 lej. Az összeg tartalmazza a tudást is, amit a tárlatvezető szakemberek adnak át a 14 év feletti látogatóknak.

„A drogozás nem a probléma maga - csak a probléma tünete”

Az öt hét alatt 2000-2500 látogatót tudnak fogadni, akik 15 fős csoportokban, mintegy kétórás tárlatvezetésen vehetnek hétfőtől részt – mondta Simó Irma, a kiállítást a csíkszeredai helyszínen működtető Áradat Egyesület vezetője. Az egyesület egyébként a csíkszeredai telefonos lelki-segélyszolgálat működtetője is.

Megtudtuk, hogy a felnőttekkel érkező gyerekeket „leválasztják” a kísérőkről a program idejére – így nagyobb a program hatásfoka, a kialakult beszélgetések a szakemberrel közvetlenebb, fölszabadultabb.

A csíkszeredai megnyitón Antal Attila polgármester jelezte: örül, hogy tíz év után újból részt vehetett ennek a kiállításnak a szervezésében. A szakmája szerint pszichológus városvezető úgy értékelte, hogy időszerű az ilyen jellegű felvilágosítás és támogatás a székelyföldi fiatalok számára, attól függetlenül, mennyire naprakész a létező felmérés a drogfogyasztásról, illetve milyen erős a tagadása.

Hay Éva szerint a drogok – dizájnerdrogok, partidrogok, vagy helyettesítőik – egyformán jelen vannak a Kárpát-medencében, és a legfontosabb szerepe abban, hogy drogfüggővé válnak-e a gyerekek, éppen a családnak van: ismerik-e a problémát, tudják-e kezelni a helyzetet. „ A droghoz nyúlás csak egy tünet”- jelentette ki az addiktológus.

Végigvezetvén a sajtót a helyszínen, rámutatott: a kiállítótér egy keretet biztosít a drogprobléma bemutatásához, a vezetők aktualizálják, illetve különböző mélységekben tárják fel a drogkarriert, alkalmazkodva a látogató korához, érdeklődéséhez, érintettségéhez. A program során látogató és tárlatvezető választ keres:

  • a drogfogyasztás okaira, rövid- és hosszú távú hatásaira és a legális szerek kapcsán a mértékletesség lehetőségeire,
  • a szenvedélybetegség kialakulásában szerepet játszó kockázati tényezőkre,
  • általánosságban a szenvedélybetegség több dimenziós problémájára.

A kiállítás 5 teremből áll, az érdeklődőket a droghasználat megelőzésében és a terápiában dolgozó szakemberek vezetik.

Első terem

Egy család nappalija. A szoba közepén televízió. A TV-n keresztül olyan riport részletei hallhatók, melyek drogproblémával küzdő fiatalok között készültek: családjaikról és szerhasználatuk közvetlen okairól beszélnek. A szoba asztalán két album: ezekbe belepillantva két fiatal felnőtt életútját kísérhetjük párhuzamosan. Egyikük Kovács István (KO-KO) akinek pályafutása felfelé ívelő sikertörténet, másikuk Olaszy Csaba, aki megjárta a szenvedélybetegség poklát.

Második terem

Bizarr fényekkel és festményekkel, képekkel teli szobába érkezünk. Nehezen járható puha talajon lépked a látogató.

A falakon látható antropomorf figurák egy-egy drogcsoportot személyesítenek meg. Az alakok a szerek hatására utalnak. A csoportokba tartozó legális és illegális szerek problematikájáról beszélget látogató és szakember ebben a teremben.

Harmadik terem

Egy kaleidoszkóp a szoba. A droghasználat által keltett pillanatnyi és későbbi hatások elevenednek meg a filmművészet eszközei segítségével a teremben elhelyezett vetítőn.

Negyedik terem

Pusztulásinstalláció – egy kezdő droghasználó életképei. A szoba közepén a gyerekkor, a „családi nappali” tönkrement kellékei. Ezen keresztül a drogok egészségkárosító hatásai olvashatók. Az falakon levő fotókból a szenvedélybeteg élete bontakozik ki előttünk. Kilátástalanság, társtalanság, bezártság, elszigeteltség, beszűkült élet - ezt sugallják a képek.

Ötödik terem

Nyomasztó mellékvágány: utcán bolyongunk, ahol vagy a börtön, vagy a kiúttalan „falnak csapódás”, vagy a gyógyterápiás segítségkérő szoba ajtaja a kijárat.

A kiállítás partnerei a csíkszeredai városháza mellett a megyei gyerekvédelmi igazgatóság és a megyei ifjúsági és sportigazgatóság. A hétköznaponként 9-17 óráig, szombatonként 9-13 óráig látogatható kiállításra előzetes bejelentkezés szükséges. A csoportos bejelentkezéseket az aradategyesulet@gmail.com címen vagy a 0754/872640 számon fogadják.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?