Gyermekről, nőiségről, anyai sikerekről és kudarcokról olvashatnak Életmód rovatunk sorozatában, Réka kismamablogjában.

Előbb én öltözöm fel, mert ha a gyermeket öltöztetem fel, csuromvizes lesz, amíg elkészülök. Így aztán én leszek csuromvizes, amíg a gyermekre nagy nehezen felkerül az összes ruha, de ezt az egészet amúgy sem lehet megúszni szárazon…

Szerintem alapjáraton minden szülő számol azzal, hogy télvíz idején azzal kezdődik a közös séta, hogy folyik róla a víz, mintha lefutotta volna legalább a félmaratont. És ez még mindig sokkal jobb, mintha a gyermekről folyna. Persze, a végén már róla is folyik, de akkorra már úgyis mindegy. Csak meg ne betegedjen…

Az öltözködésnek nevezett közös kínlódás közepette lélekerősítőhöz kell fordulnunk: az Alma együttes idevágó nótájával győzködjük magunkat és egymást…

„Mennyi nemes uraság,

mennyi selymes puhaság,

zokni, rékli, pendely, kabát,

mennyi meleg szívű barát.”

Természetesen, ettől a pajkos nótától Lea soha nem győződik meg arról, hogy rétegesen öltözködni jó, hasznos és szükséges tevékenység. Továbbra is ugyanúgy utálja az egész téli hacuka-felrángatást, mint annak előtte.

Télen az öltöztetés előkészítése az agyban kezdődik: vajon melyik steppelt nadrág, melyik kéményszerű sapka, melyik kényszerzubbony zsánerű szvetter és otromba kesztyű kerüljön fel a porontyra?

A kis kópé pedig mindig tudja, hogy mi következik. Már akkor visít, amikor mondom neki, hogy „és most kimész anyával/tatával/mamával sétálni”. Valahogy már akkor ott lebeg lelki szemei előtt az, hogy most egy olyasmi következik be, ami nagyon hasonlít a himnuszbeli balsorsra: nem lehet megúszni, nem lehet kihagyni, nincs menekvés. Bizony! Ha az ember picit levegőzni akar, akkor a rövid séta előtt hosszú szenvedésnek kell alávetnie magát. Minden egyes alkalommal olyan lesz a kis ember a végére, mint egy melegszendvics.

Ilyen perspektívákkal nem is csodálkozom azon, hogy a gyermekem már a zokni és harisnya láttán könyörgőre fogja a dolgot. És még ennek ellenére is minden alkalommal ugyanúgy végigcsináljuk a komplett díszelőadást, egyetlen műsorszám sem marad ki: Lea kiabál, a végén már üvölt, én meg csitítgatom kitartóan és csak a végére emelem föl a hangom kissé, amikor már az ide-oda ficánkolás miatt a kelleténél sokkal hosszabbra húzódik a folyamat, és közben:

„Ha a hideg nagyon uncsi,

jegyezd meg: a nevem pulcsi,

mégis a legjobb barát,

fagyban a télikabát.”

Így próbál továbbra is meggyőzni arról a mindennapi nótánk, hogy az nagyon helyénvaló, ha egy anya minden nap szisztematikusan és előre kitervelt módon aláveti a porontyot ennek a tortúrának. És azt hiszem, egyáltalán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a hideg beköszöntével a sétának nevezett nagyrendezvény közel 25%-át az öltözködés teszi ki, másik 15%-át pedig a vetkőződés, mert ez utóbbi valamivel gyorsabban megy. De egyelőre még csak az öltözködés zajlik, és úgy tűnik, hogy immár soha nem érünk a végére…

„Torkodra is vigyázzál,

átölelem én, a sál,

hajhagymádat melegen

sapka őrzi gyermekem.”

Hogy is lehet ilyen könnyedén és vidáman danolászni a témáról, amikor már a gyermekre felimádkozott ruhadarabok felsorolása is véget nem érő, mint az orosz tajga: majó, hosszú ujjú, harisnya, zokni (rosszabb esetben kettő), steppelt nadrág, blúz, szvetter, bélelt vagy bundás kabát, sál, sapka, kesztyű. Persze, az is lehet, hogy nem a felsorolásuk, csupán a feltornázásuk olyan irdatlanul hosszú.

Mindenesetre, a folyamat befejeztével a gyermek egyik lépésről a másikra látványosan roskadozik a kommandós ruhamennyiség terhe alatt és üvölt torkaszakadtából. De gond egy szál sincs, mert anya, tata meg mama elégedetten körbeállják és boldogan nyugtázzák a végeredményről, hogy: „na, most már biztos, hogy nem fog megfázni a gyermek”. Mindezt az egyik lábáról a másikra dülöngélő, néha-néha teljesen felboruló aprócska töltött galamb kinézetéből lehet levonni következtetésként. S mivel az iránta való aggodalomnak soha nincs vége, csak hossza, ilyenkor valamelyikünknek még eszébe jut az is, hogy két vékonyabb pokróc is elkel majd, ha a gyermek netán elalszik a babakocsiban. Aztán mély egyetértéssel állapítjuk meg, hogy valóban, csak azzal a két pokróccal lehet teljes az gyermeköltöztetés mesterműve… itt, az Északi-sarkkör fagyos vidékén.