Virtuális tojásfestés, háttérkép, karaoke: húsvéti applikációkat próbáltunk ki

A mobilapplikáció-gyárban nem áll meg az élet: ha karácsony van, ha húsvét, előkerülnek a sebtében összefércelt programok, amelyek az év néhány napjára érvényesek csupán, de legalább jó sokat találni belőlük. Ezek közül válogattunk néhányat.

Az Easter Sweeper– Eggs Match 3 kifejezetten gyerekeknek szánt játék. Tulajdonképpen csak ürügy a húsvét, hiszen klasszikus játékot fazoníroznak újra. Cukorkákat, leveleket, süteményeket, csokinyuszikat kell egy négyzethálóban egymás mellé tolnunk, hogy előre haladjunk a játékban. Mindezt fülkínzó zene mellett, és az elvártnál kevesebb húsvétra utalással. Egy kellemetlenkedő, tanácsokat adó szemüveges nyuszin kívül kevés elem utal arra, hogy miről is van szó.

Az Easter Bunny Run sem okoz pozitív csalódás: tulajdonképpen nem más, mint a jól ismert szaladós játékok egyike, csak most éppen nyuszit kell irányítanunk, és valamilyen ismeretlen okból kifolyólag medve elől kimenekítenünk. A nyúlon kívül nem sokat találtunk, ami a vallási ünnepre utalna.

Húsvéti háttérképet beállító programmal Dunát lehetne rekeszteni. Egyet próbáltunk ki, találomra, az Easter Wallpapers-t. Sok fotót ugyan nem találtunk, de ezek megfeleltek az elvárásoknak, felsorakoztatták mindazokat a képi elemeket, amelyek az ünnepet jellemzik.

Az Easter Egg Maker tojásfestő játék. Első lépésben megetetjük a tyúkot, a másodikban begyűjtjük a tojását. Ezt követően megfőzzük a tojást, majd kedvünkre „meszelhetjük” és dekorálhatjuk. Akik különösen ragaszkodnak a hagyományos tojásfestéshez, ne nyúljanak az applikációhoz!

A tojásnál maradva: az Easter Egg Toss különösen idegölő, de mókás játék: mozgó kosarakból kell feldobnunk a tojást, hogy az egy szinttel fennebb levőkbe pontosan bedobhassuk. Ha elég gyakorlottak leszünk, élőben is kipróbálhatjuk – ha már eleget ittunk hétfőn.

Kipróbáltunk egy olyan applikációt is, amely a húsvét vallási jellegére fektet hangsúly: az Easter Songs bár nem túl esztétikus, többnyire teljesíti azt, amit ígér. Néhány húsvéti dalt tartalmaz, amelyeknek még a dalszövegét is olvashatjuk, ha esetleg olyan a hangulat, hogy már a karaokétól sem idegenkedünk.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?