Kisfejűséggel született idén 1761 brazil csecsemő

Idén mintegy 1761 csecsemő jött világra kisfejűséggel Brazíliában, amelynek az egészségügyi minisztériuma nemrég az áprilisban megjelent zika-lázzal hozta összefüggésbe a születési rendellenességek megszaporodását - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A szúnyogok által terjesztett betegség áll a mikrokefáliás, azaz kisfejűség esetek számának drámai megnövekedése mögött - közölte még a hónap elején a brazil egészségügyi minisztérium. A WHO közleménye szerint azonban az összefüggés még megerősítésre vár.

A minisztérium december elején azt mondta, hogy múlt év júliusa óta legalább 739 gyermek - az éves átlag mintegy ötszöröse - jött világra súlyos agyi és koponyaelváltozással az országban. Pár napra rá 1761-re módosította a gyanús esetek számát. A WHO közleménye szerint december 5-ig az ország 422 városában regisztrált mikrokefália-gyanús gyermekből 19 halt meg.

Az Afrikából származó zika-láz 2014 februárjában ütötte fel először a fejét az amerikai kontinens bennszülöttjei között. A betegség megjelenését Chilében, Panamában, Venezuelában, El Salvadorban, Mexikóban, Suriname-ban, Kolumbiában, Guatemalában és Paraguayban is megerősítették az idén.

A zika-vírust a sárgaláz, a dengue-láz és a chikungunya-láz kórokozóját is terjesztő Aedes aegypti szúnyog hordozza. "Mivel a zika-vírust terjesztő Aedes faj a világ minden részén előfordul, ezért valószínű, hogy a járvány más országokra is átterjed" - olvasható az amerikai járványügyi hivatal (CDC) honlapján.

A vírushordozó szúnyog csípését követő 3-12 napon belül négy emberből háromnál megjelennek a betegség tünetei, köztük az enyhe láz, a bőrkiütés, a fejfájás és az ízületi fájdalom.

A WHO ugyanakkor nem javasol semmilyen utazási vagy kereskedelmi szigorítást a zika-járvány miatt. A betegség Délkelet-Ázsiában is felütötte a fejét, egyelőre nincs megelőző hatású védőoltás vagy orvosság a kór a kezelésére. Az utazóknak azt javasolják, hogy védekezzenek a szúnyogcsípés ellen.

Kimaradt?