Stressz és csoki: miért nehéz lemondani? Szakértő előadásán jártunk

Smink és hajápolási tanácsadással, valamint egy izgalmas témájú előadással ünnepelte a nőket a közelgő nőnap alkalmából a Máltai Szeretetszolgálat Kolozsvári Fiókszervezete. A szerda esti rendezvényen György Antónia, a SteelWoman Fitness Club alapítója és vezetője a függőségekről tartott előadást.

Az esemény elején György Szende Karolina, a Máltai Szeretetszolgálat Kolozsvári Fiókszervezetének egyik munkatársa bemutatta a szervezetet. Felhívta a figyelmet a szeretetszolgálat által szervezett nőnapi adománygyűjtésre is, amely során rászoruló nőknek igyekeznek higiéniai és kozmetikai termékeket gyűjteni. Meghosszabbították a gyűjtést, így az adományokat március 13-ig lehet bevinni a Máltai Szeretetszolgálat Főtitkárságára (Nuferilor utca, 1. szám, 9. lakrész).

„Bár nem vagyok addiktológus, érdekel a függőségek témája. Mondhatnám, hogy elsősorban az edzőterembe járó vendégeim miatt, de valójában saját tapasztalataim is vannak. Bár tudtam, hogy az étkezések közötti nassolások csak a stresszlevezetés miatt vannak, de gyakran nehezen tudtam lemondani ezekről, így elkezdtem kutakodni” – kezdte György Antónia, aki hozzátette, az előadás címében szereplő csokit behelyettesíthetjük más függőségekre is (alkohol, cigaretta, kábítószer, telefon, stb.).

„Sokáig azt hittem, a függőségeknek az élvezet a célja, ezek azonban inkább menekülést jelentenek, a szorongás, a fájdalom elnyomására szolgálnak” – magyarázta az előadó. „Mert akarom azt a kómát, amiben semmit nem érzek” – idézte egy függő szavait a szakértő, aki részletesen ismertette, milyen kémiai vegyületekhez és agyi folyamatokhoz kötődnek a függőségek. Valójában azért tudjuk ezeket nehezen legyőzni, mert a függőségek fizikai elváltozásokat okoznak az agyban: megnövelik a dopamin szintet, emiatt az agy saját dopamintermelő mechanizmusa ellustul, így elménknek mesterséges serkentőkre lesz szüksége a motiváció és aktivitási szint fenntartásához.

„Ha az élvezetekre gondolunk, például: evés-ivás, szex, társas kapcsolatok jutnak eszünkbe. Ezek olyan tevékenységek, amelyek a túlélésünket segítik. Éppen ezért esik jól ezeket végezni, hogy újra és újra legyen hozzá kedvünk. Mivel azonban az élvezet múlékony, tetteink nagy részét nem az élvezet, hanem a vágy, az élvezetekre való vágyakozás mozgatja. A vágyért felelős rendszernek az a célja, hogy állandóan akarjunk” – mondta az előadó. „Hogy mennyire van meg bennünk a túlélési vágy? Elég csak a koronavírus miatt lefosztott üres polcokra gondolni” – jegyezte meg viccesen György Antónia.

A rendezvényen megtudtuk, hogy a függőségeket többek között környezeti tényezők, rossz gyerekkor és szülőkkel való kapcsolat, az emocionális elszigeteltség, a szorongás, a stressz válthatják ki.

A „túlevésről”

Az evés célja a táplálás, az energia-bevitel. Az elhízás oka pedig legtöbbször a mértéktelen evés, a kényszeres vágy, a kontroll be nem tartása – ez is egy ugyanolyan függőség, mint például az alkoholizmus.

„Az ételek valójában a cukor – ezalatt nemcsak a hozzáadott cukrot, hanem az egyszerű szénhidrátokat értem –, a zsír és a só miatt olyan ellenállhatatlanok. Az élelmiszeripar nagyon tudatosan igyekszik manipulálni a fogyasztókat. Ha valami ízletes számunkra, akkor állandóan azt az ízt keressük” – magyarázta a szakértő. 

György Antónia elmondta: tudja, mit beszél, hiszen az előadás kedvéért kipróbálta az egyik legnépszerűbb gyorsétterem-lánc menüjét. A teszt során meggyőződött arról, hogy ezek az ételek több ponton is hatnak az érzékszervekre, tetszik a szemnek, jó illata van, jól esik megfogni és még nagyon finom is – valójában azonban egészségtelenek.

Mi a megoldás?

A szakértő saját tapasztalataiból kiindulva néhány lehetséges megoldást is elárult.

  • Határozzuk el, hogy nem az ételtől várjuk a jutalmat!
  • Keressünk magunknak egy hobbit, amit szívesen végzünk és feltölt minket!
  • Figyeljük meg, hogy mi a „gyengepontunk”. Melyek azok a helyzetek, érzések vagy akár emberek, amelyek/akik hatására az ételhez nyúlunk? Ha ezeket meghatározzuk, akár tudatosan felkészülhetünk vagy elkerülhetjük ezeket.
  • Figyelemelterelés – az egyik legjobb módszer. Ha nassolni támad kedvünk, tereljük el a figyelmünket: sétáljunk egyet, indítsuk el a kedvenc dalunkat stb.
  • Gondoljunk a következményekre!
  • Váljon automatikussá az elkerülés! Például ne tartsunk otthon egészségtelen ételeket, ne menjünk a boltban az édességgel teli polcokhoz, a munkahelyünkön se legyen a látóterünkben a csokoládé.

„Ha függők vagyunk, az nem az akaratgyengeség jele. De hogy megszabaduljunk ettől, szembe kell szálljunk a saját ’biológiánkkal’, s ha ez sikerül, maga a sikerélmény lesz az igazi jutalom” – zárta az előadást György Antónia.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?