Qazvin volt az első, nekem tetsző iráni város. Mostanáig négy tartományon haladtam át, közülük Kelet- és Nyugat-Azerbajdzsán jellemzőiként a totális igénytelenség, az ízléstelenség, a szedett-vedettség és az ágrólszakadtság jutnak eszembe, még a milliós Tebriz, az ország második legnagyobb városa is rémesen provinciálisnak tűnt.

Zendzsán, ha csak egy fokkal is, de jobb volt, Qazvin pedig egy olyan hely, amit jó szívvel tudnék ajánlani, mint felkeresésre érdemes helyet. Ezen a Kolozsvár és Temesvár méretű városon mintha érződne, hogy, bár évszázadokkal ezelőtt, és csak pár évtizedig, de mégis egy birodalom fővárosa volt, maradt benne némi nagyság, elegancia.

A szállásom legfeljebb 200 méterre volt az egykori karavánszerájtól, ami az első olyan, általam látott iráni műemlék, amit európai színvonalon újítottak fel és hasznosítottak. Tele van igényes szuvenír- és kézműves boltokkal, olyan hangulatos kávézókkal és bisztrókkal, amelyek akármelyik európai nagyvárosban megütnék a szintet.

Még egy gyönyörűen berendezett éttermet is felfedeztem benne, s úgy döntöttem, kerül, amibe kerül, a megtett 3000 km után megérdemlek egy jó vacsorát. Volt bennem egy szemernyi lelkiismeretfurdalás, arra gondolván, hogy szórom a pénzt, de egyből elmúlt, amikor megláttam a számlát: 4,5 dollár volt, hozzávetőleg 20 lej vagy 1500 forint.

Egy átlagos iráninak ez borsos ár, több helyi ismerősöm egybehangzóan állítja, hogy egy tanár kb. havi 200 eurót keres, egy 1000 eurós jövedelemmel rendelkező család pedig tehetősnek számít. Iránban a nők elsöprő többsége háztartásbeli, a legtöbb család egy fizetésből él.    

Mostanáig jól elboldogulhattam volna a török nyelvvel Iránban is, mivel amerre jártam, főleg annak azeri változatát beszélők élnek. Az azeri egyes nyelvészek szerint az itt isztambuli töröknek nevezett nyelv közeli rokona, mások szerint annak egy nyelvjárása. A hanglejtése erősen különbözik tőle, az azeriben ugyanis a hangsúly a mondat utolsó szótagján van, amit el is nyújtanak, amitől aztán a beszéd dallamossá válik, az én fülemnek nagyon kellemessé. Sajnos egyáltalán nincs nyelvérzékem, s energiám sem volt a tanulásra, ezért aztán nem sok ragadt rám a török nyelvből, s ami igen, jószerivel elég haszontalan, olyan szavakat tudok törökül, mint polgármester, faszén, deszka, tó, márvány.

Kedvenc török szavam a viszlát jelentésű güle-güle, mivel azonban búcsúzáskor az mondja ezt, aki helyben marad, soha nem volt alkalmam használni. A számok közül csak az egyet, a kettőt, az ötöt és a tízet voltam képes megtanulni, sajnos az árak jelentős része más számokat is tartalmaz. Qazvin a török nyelvterület keleti határán feszik, a környező falvakban még az azerit beszélik, a városban azonban már a perzsát.

Szerencsére továbbra sincsenek nyelvi gondjaim, meglepően sokan tudnak valamicskét angolul. A közterületeken gyakoriak az angol nyelvű irányjelző táblák, néha viccesen hangzó felirattal. Láttam már Justice, vagyis igazság szövegű nyilat, de olyat is, amin az állt, Hot Water. Ez utóbbi egy termálfürdőre utalt, s mivel abban tényleg forró víz van, volt is benne logika, bár egy helyismerettel nem rendelkező számára okozhat némi fejtörést.

Holnap bevonatozok Teheránba, hogy ott töltsem a Karácsonyt. (A korábbi blogbejegyzések itt olvashatók.)